2012. november 25., vasárnap

SP500 elemzés november 25-29

 Az elmúlt hét árfolyammozgásait igen röviden össze lehet foglalni, gyakorlatilag végig folyamatos emelkedést tapasztalhattunk. A hétfő nap emelkedése igen széleskörű volt, hisz az SP500 komponenseiből majd 490 emelkedett, ez nem túl gyakori jelenség. A kedd-szerda-csütörtök apró pluszokat hozott, majd a hegymenet a pénteki rövidített kereskedésben folytatódott.

Most pedig próbáljuk meg feltárni és összeszedni a mozdulathoz társuló tényeket:
- az elmúlt 4 hónap legnagyobb összefüggő emelkedését láthattuk
- a forgalom éves minimumon alakult
- az emelkedésben a legnagyobb shortállományú indexkomponensek szinte végig felülteljesítettek
- a fiscal cliff-ről nem tudtunk meg érdemi új információt
- az Eu-csúcs rosszabbul nem is sikerülhetett volna hisz januárban fognak csak leülni újra
- a görögök ügyében sem történt semmi előrelépés
- a hétvégén rengetegen tüntettek Rómában a megszorítások miatt
- a Katalóniában zajló választások végeredménye meggyorsíthatja a katalán tartomány függetlenedési törekvéseit.  Ez a tartomány a spanyol GDP majd 20%-át adja.

  Az amerikaiak szezonnyitó hétvégéjéről még nem találtam eredményeket, de összességében nem túl sok jóra számítok, hisz a 2011-es év mindenkori rekordot hozott, amit nehéz lesz megközelíteni. A szezonnyitó talán három legfontosabb szereplője a Wall-Mart, az Apple és az Amazon. Az ő kereskedelmi adataik képezik majd a legnagyobb hányadot. A jó szereplés esélyeit jelentősen rontja, hogy a világ talán legnagyobb foglalkoztatójának számító Wall-Mart,  az  elmúlt 50 éves történelmének  legnagyobb sztrájkjával kell szembesüljön.
De még mielőtt túlértékelnénk a fekete péntek jelentőségét, nézzünk egy érdekes statisztikát, melyet Marc Hulbert készített 1981-től napjainkig. A vizsgálat tárgya az volt, hogy vajon van-e összefüggés a hálaadást követő két nap indexteljesítménye és az év végéig tartó teljesítmény között.  Végeredményül pedig fordított korrelációt tapasztalhattunk, tehát ha a hálaadást követő két nap emelkedés van, akkor nagy eséllyel év végéig inkább várható esés sem mint emelkedés és vica versa.

  Most pedig az elmúlt hét legfőbb információinak birtokában térjünk rá az indexek mozdulatainak objektív vizsgálatára. Mint ahogy már a hozzászólásokban is hangot adtam aggodalmamnak az SP500 forgatókönyv igencsak recseg-ropog. Jól lehet a minimálisan elvárt 1320-at már megközelítettük nem régiben (1340), azért én mégis azt mondanám, hogy nagyon szükségünk lenne erre a pontos minimumra..  Ehhez azonban a jövő hét elején esésnek kell következnie, amelynek sebessége és struktúrája fogja eldönteni, hogy vajon az 1340-es aljról tartó emelkedés trendforduló volt-e.  A korábban eséshez használt támpontjainkat az Eurusd-t, az Audusd-t, a Vixet, illetve a két európai indexet (spanyol-francia) elfelejhetjük, hisz a Vix kivételével mind a négy instrumentumnak derekas esést kell produkálnia hét közepéig, mese nincs.   

Hangsúlyozom, hogy a heti elemzések gondolatilag összefüggenek egymással, egészen addig, amíg új SP500 forgatókönyvvel nem jelentkezem. 

 Érdekességként néhány grafikon:
 A new yorki tőzsde részvényeinek átlagos tartási idejét láthatjuk az elmúlt közel 100 évben. A bőszen hirdetett buy and hold egyszerűen nem létezik.

Az a bizonyos csökkenő forgalom a tőzsdén, mely már a válság kirobbanása óta feladja a leckét az elemzőknek és befektetőknek egyaránt.

A 3. negyedévi gyorsjelentések eredményei bevétel szempontjából igen karcsúan sikerültek.

A fiscal cliff kapcsán elgondolkodtatónak tartok egy apróságot: több weboldalon szinte amolyan tudatos félelemgenerátorként visszaszámlálót működtetnek (lásd: www.marketwatch.com) Ezt a félelemgombot bármikor aktiválhatják, hisz elég a számláló mellé görbíteni néhány cikket, ami mondjuk csupán arról szól, hogy Obama csúnyán nézett a republikánusakra az egyeztetések után.. Összességében árulkodó jelnek tartom például azt a tényt, hogy George Lucas a Star Wars részeket még az idén adta el a Disney-nek, mert ha netán a jövő évi adóemelés után teszi, akkor pár 100m dollárral rövidebb lenne a pénztárcája.. úgy látszik csak ennyire veszik komolyan a dolgokat.
Mindenki legyen óvatos, jó kereskedést!


2012. november 18., vasárnap

SP500 elemzés november 19-23

  Az elmúlt hét napi árfolyammozgásai szinte pontosan megegyeztek az azt megelőző hét mozgásaival: hétfő-kedden próbálkozás felfelé, szerda masszív esés, csütörtök: az esés lassul,péntek délelőtt heti minimumot ütünk, majd a péntek záróig erős próbálkozás felfelé. Ha megnézzük a november 5-dikei és november 12-dikei hetet, láthatjuk, hogy szinte minden pontosan ugyanúgy történt. 
  Az előző hét pénteki gyertyáját egy rajz erejéig méltattam, és említettem, hogy nem tűnt elég magabiztosnak a leszúrás, hogy biztosan következtethessünk a hétfőre, csupán ez alapján. Ezzel szemben a most pénteki zárás már több erőt sugároz, hiszen napi és egyben heti minimumokról napi maximumokon befejeződő kereskedést láthattunk.

SP500 napi gyertyákkal:

  Az elmúlt hét lelkét adó szerdai esés után jött egy hír, melyet a hozzászólásokban említettem, ez pedig nem más mint az esést várók táborának drámai szintű megugrása. Tehát egyre többen kezdik látni, érezni azt a bizonyos medvét, így a pozíciókat is eszerint veszik fel. Úgy gondolom a csütörtökön és péntek kora délutánig látott mínuszok rengeteg shortot gyűjthettek magukba..  Azonban ez nem jelenti azt, hogy a piac be is érné ennyivel. Hogy mire gondolok pontosan? Arra, hogy a következő héten legalább olyan veszélyes piaci mozgásokat láthatunk, mint a múlt héten. Az árfolyamok könnyedén mehetnek  az első komolyabb támaszt jelentő 12.500 (Dow), és 1350-es (SP500) számok alá, letörést szimulálva, és ezáltal még több shortot magukba szívva. Hogy mekkora shortqueeze-t tud mindez indukálni azt nehéz megmondani, de mivel a hét második felére várom az esés folytatódását, így röpke becslés alapján azt mondhatom, hogy ha eljutunk 1375-1380-as SP értékekig, ott érdemes lesz ismét short beszállókat keresni, mely az első elemzés minimális 1320-as céláráig is menedzselhetőnek tűnik.
  Tehát szerdáig nem várok különösebb reccsenést, maximum leszúrogatunk a fentebb már említett támaszok alá. Ez a rövid forgatókönyv már csak azért is tűnik kézenfekvőnek, mivel csütörtökön (nov.22) háladás lesz Amerikában és a piacok zárva tartanak majd, addigis mehet a reménykedés. Az igazi veszélyzónát csütörtöktől egészen a rá következő hét közepéig várom.   
  Ne felejtsük el továbbá, hogy a hálaadást követő péntek, az úgynevezett Fekete péntek, a karácsonyi szezon nyitányának számít. Az ekkor közzétett kiskereskedelmi forgalmi adatokból következtethetünk arra, hogy vajon mekkora vásárlóerővel kell számolnunk majd az év utolsó hónapjában. Ez a nap hagyományosan egy nem hivatalosnak tekintett szünnap, mivel sokan vesznek ki erre a napra szabadságot, így a piacokon sem számíthatunk a szokásos likviditásra.
Az eddig írottak csupán az indexek múlt héten látott mentalitásából, momentumaiból következtek, most pedig kezdjük el bővíteni a kört és nézzük az előző hetekben indikátornak tekintett egyéb instrumentumokat is.   

Kezdjük rögtön a Vix-szel:
  Az eddigi elemzésekben várt kitörés továbbra is várat magára, pedig a csütörtök-pénteki nap tökéletes alkalmat adott volna rá. Úgy gondolom, mielőtt végleg temetnénk az ügyet, még láthatunk egy unattnak tűnő próbálkozást lefelé, akár 15-ig, innen pedig egy éles fordulatot északnak minimum 20-ig. Ha belegondolunk ez a mozdulat korrelálna is a fent már leírt indexmozgásokkal.  Egy hasonló alakzatot láthattunk már korábban is ez év áprilisában. Hogy miért kellhet ennyi trükközés egy egyszerű kitöréshez? Talán mert túl sokan vannak a hajón. Ne feledjük, hogy bár a főindexek és a Vix közötti kapcsolat inverz, azért van egy fontos különbség: míg a vix lefelé konvergálhat a szokásos 10-15-ös nyugalmi értékekig, addig a főindexek matematikailag a végtelenbe tartanak. Tehát két különböző időpontban ütött 15-ös Vix érték mellé mérvadóan más index értékek is társulhatnak. Ebből az összefüggésből adódóan kockázat-hozamilag a piac jobb beszállónak értékelhet egy 15-ös Vix vételt, mint mondjuk egy 1450-es SP500 shortot, ha a várakozásuk negatív a piaccal szemben.

Vix ábra:

  A következő instrumentumunk az Audusd, mely a szerdai indexeséssel együtt összehozta a várt rövidtávú trendtörést, viszont már pénteken elakadt a havi fő pivot vonalán és a 200 napos mozgóátlagán. Itt nagyjából arra számítok, hogy néhány pontos próbálkozást láthatunk majd tőle felfelé, de az 1,0480-as felszúrásban kijelölt lokális tetőt nem szabadna kiütnie. A várakozások, a célárak ettől függetlenül az Audusd-vel szemben továbbra is ugyanazok maradnak, amit az előző elemzésben említettem.

  Az Eurusd-t továbbra sem látom mérvadónak a piac mozgása szempontjából . Az első elemzésben említettem, hogy 1,2600 alá nem igazán várom, maximum csendes lopakodó módban ereszkedhet ezen árszint felé, mérvadóan azonban nem törheti. A múlt héten 1,2737 körül jeleztem, hogy jó eséllyel 100-150pont lehet benne felfelé, ebből a héten 60-at teljesített, majd az 1,2700-et tesztelve ismét fenn tudott maradni.  Ezen a héten össze is jöhet az 1,2850-es célár. E fölé a héten nem hiszem, hogy eljutna, mivel a vele jól korreláló Euró-indexben tömeges ellenállások állják útját.

Euró-index ábra ellenállásokkal:

 Az elmúlt hét kisebb-nagyobb eurusd rallyjai szerintem nagy részben voltak köszönhetőek a jen-párok igen agresszív gyengülésének, mely egybeesett a tokiói tőzsde szárnyalásával is. Ez az állapot továbbra is tartósan fennmaradhat, mivel Japánban előrehozott választások lesznek, melyet nagy valószínűséggel a piacot végtelen likviditással ellátni szándékozó ellenzék fog megnyerni. A jenekben tartós gyengülésre készülhetünk, hisz a hír adott, pusztán technikai megerősítés hiányzik, mely hamarosan meg is érkezhet a több éves trendvonal törésével.

Jpy-index 2007 óta:

  Az alábbi ábrán a az eurusd és az eurjpy közös lokális pontjait figyelhetjük meg, illetve jól látszik, hogy az irány napi viszonylatban eltérhet, de több heti-havi korrelációjuk igen szembeötlő. Jó eséllyel bízhatunk tehát abban, hogy a jenek tartós gyengülése az eurusd-t középtávon is felfelé fogja segíteni. Ez még a következő két hét index mozgásaira nem hiszem, hogy nagy hatással lesz, de a várt piaci alj bekövetkezése után, már elemzésünk fő tárgya lehet a jenek-eurusd-főindexek közötti viszony.

Eurusd-eurjpy 3 éves összehasonlítás:
  Az eurchf-ben továbbra is fennáll az előző heti elemzésben említett lehetőség. Legyünk résen.

Röviden összefoglalva tehát: Az indexekben ezen a héten komolyabb short kirázásokat várok, mely csak akkor ingerel majd short-beszállóra, ha az 1380-at elérjük. Továbbra is érvényben van a két héttel ezelőtt jelzett forgatókönyv, viszont az 1320-1280-as célzónát nem hiszem, hogy ezen a héten fogjuk megtámadni. Az Audusd és a Vix figyelésénél legyünk tekintettel a fent már leírtakra, illetve fél szemmel figyeljük a jenek trendvonal törését, és az eurusd-ra gyakorolt hatását, hisz mint már mondtam a következő hetekben ezek a mozdulatok képezhetik majd a fő iránymutatást az indexekben is. Jó kereskedést kívánok mindenkinek!

Érdekességként csatolok egy grafikont, melyen láthatjuk azon cégek számát százalékosan kifejezve, melyek az SP500 alkotóelemei közül a 200napos mozgóátlag fölött tartózkodnak:


2012. november 11., vasárnap

SP500 elemzés november 12-16

 Fontos időszak előtt állunk, hiszen ezen a héten úgy gondolom ki kell, hogy derüljön, hogy megyünk-e tovább az első elemzés SP500-ábrájának megfelelően az 1280-1320-as zónába, vagy pedig a pénteki leszúrások, melyek majd minden indexben jól látszódnak, egy nagyobb lokális aljat jelölnek. Az elemzés hozzászólásaiban végig nyomon követtük az eseményeket, hisz a pénteki dél körüli aljakon felhívtam a figyelmet, hogy a shortok nagy részét érdemes lehet zárni. Döntésemet, akkor kevésbé indokoltam, de az ötlet alapja csupán annyi volt, hogy elértük az eső csatornák alját a indexekben (főleg a Dax gyorsulta ki magát igazán), és az amerikai piac nyitásáig egy konszolidációra számítottam, mely jött is, sőt egy kisebb, de annál ijesztőbbnek tűnő short queez-zel is párosult. A zárás egyik érdekesnek tűnő ám mégis legfontosabb indoka volt egy összefüggés, mely az aktuális eső trend lassulására figyelmeztetett, ez pedig a következő volt: alapesetben igaz szokott lenni, hogy a három vezető nagy amerikai index közül a Nasdaq mozdul %-osan a legnagyobbat, majd őt követi mértékben második helyezettként az  SP500, majd  a Dow Jones, mely mértékben a legkevesebb %-os elmozdulást produkálja. A szerdai és csütörtöki esésben végig a Nasdaq vitte a prímet a %-os esés tekintetében, majd a fenti összefüggés szerint következett az SP500, majd a Dow. Péntek délelőtt szintén folytatódott az esés, azonban a Nasdaq már nem vezette az esést, mivel a másik két főindex hozzázárkózott. A napi alj mindhárom indexnél 0,8% körül volt. A napi aljról fordulva viszont kezdett visszaállni a helyes sorrend, csak már az emelkedés irányában érvényesült. A napi maximumokat nézve jól látszik mire gondolok: Nasdaq 1,2%-os emelkedést, az SP500 0,8%-os emelkedést, míg a Dow alig 0,5%-os emelkedést produkált. Erre az összefüggésre még később vissza fogunk térni, mert óriási segítség lehet az éles minitrendfordulók azonosításánál.


Az indexek emelkedése egyébként szépen ki is tarthatott volna pénteken a napi maximumok közelében, ha Obama nem kezd el beszélni a gazdagokra váró adóemelésről. 

  A múltkori elemzésemben említett instrumentumok, főleg a Google-Apple páros várható mozgásaiból jól következtethetett az ember a Nasdaq, azon keresztül a többi főindex mozgására, ám az előttünk álló hetet már közel sem látom ilyen egyértelműnek, ezért sokkal nagyobb óvatosságra intek mindenkit...
Az 1320-as SP500 elérésének legfőbb indoka lehet, hogy a volatilitás index, még mindig nagy mozdulatot sejtet, hisz a 200napos mozgóátlagon igen stabilnak látszóan üldögél és szűkülget.
  A Vix index kitörése aktivizálhatja a múlt héten igen passzívan viselkedő Audusd-t is, mely az elmúlt 2-3heti emelkedő trendjét letörheti és megcélozhatja magának a paritást, de minimálisan is az 1,02-t.
Az indexekben képződött leszúró gyertyákat egyelőre nem tudom hová tenni a térképen, hisz nem tűnt elég magabiztosnak a pénteki záró ahhoz, hogy egyértelmű fordulatról beszéljünk. Ezen leszúró gyertyát, akár a Dax, akár az SP500 határidőt nézzük, egy hétfő nap nyugodtan be is temetheti. Azonban az a tény, hogy a gyertya az esőcsatorna alja közelében alakult ki inkább 60%-ban az irányba billenti a mérleget, hogy hét eleji egy-két nap kisebb-nagyobb emelkedés következhet, mely az SP határidőt 1400 tövébe juttathatja. Ennek valószínűségét nagyban növelné, ha a mai napon esedékes görög parlamenti szavazás során elfogadnák a 2013-as költségvetést. És ha ez bekövetkezik, akkor az lökést adhatna a hétfői EU-s pénzügyminiszteri találkozónak is.

  Amennyiben pattannak az indexek a hét első két napján egy 1395-ös SP határidő ismét jó belépőt kínálhat a shortra, illetve a pénteken nyitott longok zárására.  A kedd-szerdát kiemelten fontosnak tartom, hisz a rövidke korrekció után ismét begyorsulhatunk lefelé és ha ez bekövetkezik, akkor igen nagy eséllyel el is jutunk az 1320-as minimális SP500 célárunkig.  Amennyiben a héten ettől megmenekülnének az indexek, akkor sem várok olyan hatalmas rallyt, amiért úgy érzem, hogy érdemes lenne vásárra vinnem a bőröm.
Az Eurusd múltkor sem kapott főszerepet az indexek előrejelzésében, szerintem most sem kifejezetten érdekes a technikai kinézete.  Majd 8 hetes minimumáról nyugodtan araszolhatna tovább lefelé 1,2600-ra. Különösebb rallyra 5napon belül nem látok túl nagy sanszot.

A jövő héten három dolgot tekintek az elkövetkezendő indexmozgások fő katalizátorának: az egyik a Vix szűkülése, a másik az Audusd 2-3hetes emelkedő trendvonalának megtörése, a harmadik pedig a spanyol illetve francia indexek mozgása. Utóbbi két európai indexnél a pénteki aljak elesése indíthatja be a lavinát majd minden indexben.

A Vix-index:

Az Audusd trendvonala:

Francia index (Cac):
Spanyol index (Ibex):

  Felhívnám mindenki figyelmét egy érdekes jövőbeni lehetőségre: ez pedig nem más, mint az Eurchf majd két hónapos minimuma. Ha jövő héten az indexek gyorsulása során ismét megérintené az 1,2000-as interveniált szintet, akkor az már komoly hír értékkel bírna és tovább támogatná a pánikhangulatot. Az pedig, hogy a svájci bank alatta fog állni az árfolyamnak abban közel sem vagyok biztos, hisz már majd 5 hónapot állt alatta és az általa emlegetett végtelenített likviditás inkább mesekategóriának, verbális intervenciónak tűnik.     Amúgy sem tartom túl nagy dicsőségnek, hogy a szeptember elején felfelé meglóduló indexekkel párhuzamosan az Eurchf csak 180pontos emelkedést tudott összehozni az intervenciós szintről dobbantva.. Intő jelnek tartom továbbá, hogy elmúlt hónapokban rengeteg spekulatív jellegű eurchf long nyílt, sőt több bank pénzügyi termékbe csomagolva relatíve tuti üzletként kínálja ügyfeleinek az eurchf longot hangoztatva a svájci jegybank gigantikus erejét.. 

Eurchf naposon az elmúlt hónapokban:

SP500-forgatókönyv:
 Ezen SP500 ábrán nem jelöltem külön a várakozást erre a hétre, hisz az előző ábrán látható célárak és időpontok még mindig játékban vannak. A fenti ábrát csupán a pattanás lehetséges célárát adó esőcsatorna középvonala, illetve a héten keletkezett 5 új napi gyertya frissítése miatt tettem fel. Az elemzések hozzászólásaiban igyekszem minél előbb beírni, hacsak röviden is, hogy hogyan áll az aktuális forgatókönyv. Ezt azért tartom fontosnak, mert egyáltalán nem ragaszkodom a célár felé közeledve, hogy azt valóban el is érjük, ezért shortot csupán makacsságból, igazam bizonyítgatása miatt nem tartanék. Bármelyik nap összeállhatnak olyan tényezők, melyek az eredeti régi elképzelés feladására kényszeríthetnek. Ez nem baj, mivel a tőzsdén rugalmasnak és nyitottnak kell lenni úgy gondolom, és mindenek előtt a legfontosabb: az eseményekre való azonnali reagálás..

2012. november 5., hétfő

SP500 elemzés november 5-9

  A 2009-es aljakról való több éves rally óta az amerikai indexekkel leginkább korreláló devizapár az Audusd. És bár a korrelációja az elmúlt fél évben a piacokkal veszített fényéből, még mindig az egyik leghasználhatóbb pár az indexek fő mozdulatainak előrejelzésében. Vizsgálatunk első tárgyát tekintsük meg heti majd napi bontású charton, hogy mondanivalóm könnyebben átszellemülhessék azok is, akik eddig vagy nem figyelték, vagy nem tudtak az indexek ezen devizabéli kapcsolatáról.

   
Audusd (heti bontásban): láthatjuk, hogy a piros szaggatott vonallal „jó indulatúlag” is berajzolt trendvonal sérült, és az utóbbi időben inkább alatta jár az árfolyam. Fontos még megjegyezni, hogy az egyben történelmi csúcsot is jelentő 1,10-es árfolyam óta egy szépen kijelölt sávban mozgunk már több mint egy éve. A megkopott korrelációra az indexekkel itt is jól érzékelhető, hisz az újabb és újabb indextetőkhöz már bőven nem tudott magasabb Audusd árfolyam  tartozni. Az egy éves sávra ráhelyeztem a fibo-vonalakat, és azt láthatjuk, hogy a jelen ár egy szépen szűkült ékszerű alakzatban épp a sáv középvonalán áll (50 és 61%-os szint között). Egyrészt az ék már önmagában nagy elmozdulást sejtet a csatorna valamelyik szélére, másrészt a 21-50-200 heti mozgóátlagok egy csokorba rendeződése szintén nagy elmozdulást jelez. A kérdés mindösszesen annyi, hogy merre fogunk kilépni. Ezen kérdés megválaszolásában pedig vegyük elő a chartot napi bontásban.

   Audusd (napi bontásban): jól látható, hogy az ékszerű alakzatból már csütörtökön megpróbáltunk kitörni, ám a kitörés igen vérszegényre sikerült, gondolok itt arra, hogy az indexek 1-2% körüli nap végéig kitartott pluszos teljesítménye mellé, egy sokkal nagyobb erejű Audusd menetelés következhetett volna. Ám ez nemhogy elmaradt, hanem következő nap be is sült, egy szép masszív testű fekete gyertyával. Az ár épphogy megállt a 200napos mozgóátlagon. Önmagában ez a pénteki esés, illetve takaró napi szintű gyertya azt sugallja, hogy a téteket inkább lefelé pakolgatnám az Audusd-ben, ezen keresztül az indexekben is. Az Audusd fő célja első körben a paritás, tehát az 1,00, majd azt követően az egy éves sáv alja 0,93-0,97 közé. Mit jelenthet ez az indexekre nézve? Nem sok jót, hisz az Audusd-ben egy ekkora mozdulatot nehéz elhinni, hogy még a kopottas korreláció ellenére is, az indexek figyelmen kívül hagynának. További indok lehet az Audusd lejtmenetre, hogy az Aud-párokból képzett úgynevezett Aud-index az augusztus elejétől szeptember végéig tartó esésének korrekciójából épp az esés 50%-át adta vissza múlt héten, majd lefordult róla. Egyes MT4 platformokon elemezhető ez a deviza-index, önszorgalomból bárki ránézhet.


Eurusd:
Az Eurusd az indexek jövőbeli elmozdulását tekintve számomra most a passzív oldalon szerepel, magyarul a pár elemzését nem tartom feltétlenül szükségesnek jelen piaci körülmények között.  Mivel elemzésünkben nem az egyes devizapárok elmozdulásaiból szeretnénk profitálni, hanem elemzésükkel az indexek jövőbeli mozdulatairól szeretnénk többet megtudni, ezért jelzem, hogy az egyes párok elemzését nem kell túl komolyan venni, inkább egy azokból összegyúrt általános piaci véleményt szeretnénk megformálni.
Mivel az Eurusd mégis a legfontosabb pár a piacon, ezért szeretném megindokolni, hogy ennek ellenére miért nem tekintem MOST irányadónak: először is a QE3-as gomb aktív üzemmódban van a piacokon. Ez alapos visszatartó erő lehet a következő hónapokra nézve, hogy az Eurusd ne  produkáljon több száz pontos esést. Ránézésre egyébként meglehetősen bullos középtávon (több hónapot értek alatta). Ám hiába bullos, ami alapvetően az indexek emelkedésével is jár, az utóbbi hetek történései arra intenek minket, hogy a közismert index-eurusd korrelációt egy kicsit pihentessük. Hisz az eurusd-nek elég volt csupán 200 pontot vagyis 1,5%-ot lefelé mozdulni ahhoz, hogy a fő indexek 4-5%-ot essenek. Ebből adódóan az eurusd mozdulatait nem tartom elsődleges prioritásúnak az indexek megítélése szempontjából.  Az eurusd július óta tartó emelkedésének korrekciójaként azt mondom, hogy 1,26-ig is lejöhet az árfolyam, úgy hogy az nem veszélyezteti a középtávon bullish kinézetét. Az 1,26-os ár jelen ártól 1,5-2%-ra van, mely a már fentebb említett rövid távú összefüggés tükrében a piacoknak akár újabb 5-6% esést jelent legalább. A pénteki napot ez a devizapár is a 200 napos mozgóátlagán fejezte be.

  Mindent egybevéve az Eurusd inkább áll most 200pontos esés előtt sem mint emelkedés előtt. Ezért ez összességében csak egy apró érv az indexek lejtmenetének megerősítésében.

SP500 és a többi fő index:
Július óta a fő indexek 15-20%-ot emelkedtek, csupán a QE3-as pletykák miatt, míg a tényleges bejelentés után, már nem sikerült újabb csúcsokat ütni. Sőt elmondhatjuk, hogy az indexek bő egy hónapja inkább egy apró eső csatornában mozognak, csökkenő csúcsok kíséretében. A fő irányt egy további jelentős gyorsulással párosuló esésben látnám, mely 1280 és 1320 közé hozhatja az SP500-at. 

Fő érvek:

  • egyrészt az indexekkel leginkább korreláló két devizapár (Eurusd,Audusd) nem zárja ki a mozdulatot.  
  • az egyes hónapon belüli elmozdulások arányára talán a pivot pontok nyújtják a legnagyobb segítséget. A lenti ábrán megfigyelhetjük, ahogy az egyes havi szintű pivotok július óta egyre fentebb és fentebb tevődnek, majd a novemberi főpivot már alacsonyabb szinten áll, mint az előző hónapban. Ez önmagában intő jel, arról nem beszélve hogy a novemberi legutolsó pivot támasz 1317-en. van. Hogy miért fontos ez? Csak azért mert az árfolyamok a havi legszélső pivotokon belül töltik az idejük több mint 90%-át. Magyarul a sávon belül szinte bármit bejárhat az árfolyam. További érv még az esés mellett, hogy a pénteki elakadás az indexekben épp a november havi főpivotoknál történt, majd a szinteteket visszatesztelve, úgy rúgták el magukat az ellenkező irányba, mint az olimpiai úszók a medence falánál fordulat közben.  A havi fővonal mellé pedig további ellenállásként társult a 21 és 50napos mozgóátlag, ráadásul épp egy eladási metszés előtt.
  • nagyon fontos érvnek tekintem az indexek legfőbb húzóerejének számító Nasdaq igencsak drámai arculatát. Mely egy grafikont mindenféleképp megér:


Nasdaq napi bontásban:

  Először is elég szembeötlő a képen a közkedvelt fej-váll alakzat, mely már talán a tankönyvi célárát is épp hozta, csakhogy a célár elérése után az esetek nagy százalékában még elidőzik az ár a trend irányába, tehát inkább valószínűsíthető további esés, semmint a célár milliméterre való teljesítése utáni fordulat felfelé. A fej-váll alakzat kinézetre mondhatni tankönyvi, bár a legfontosabb kitétel hiánya miatt ezt inkább csak fej-vállszerűségnek vélhetjük, mivel nem történelmi csúcson alakult ki az alakzat. Ám ha megnézzük a Nasdaq legfőbb és legnagyobb arányú komponensét adó, a mostanság sokat sztárolt Apple-t, akkor láthatjuk, hogy  itt is megvan ugyanaz az alakzat, ráadásul itt a történelmi csúcson való elhelyezkedés is ki van pipálva.. További érv még, hogy az index másik legnagyobb alkotóeleme a Google, épp akkor kezdte el lefelé húzni a Nasdaq-ot, amikor már a Apple egy hónapos esése után megnyugodni látszott, ezen keresztül a Nasdaq is. Ám a Google „hirtelen” gyorsjelentése miatt a Nasdaq azonnal kiütötte a több napos lokális alját, elvéve a lehetőséget a további emelkedéstől.

APPLE: 


Google:


- a Nasdaq mint vezető index fej-vállszerű alakzatának kiépítése egy rendkívül fontos bázisszámnál történt, ez pedig nem más mint a 2000-ben ütött történelmi csúcsának és az azt követő 2002-es nagy alj közötti esés 50%-os korrekciós szintje, melyről lefordult.

Nasdaq havi bontásban:


- bár köztudottan a volatilitást mérő index a Vix ellentétesen korrelál az indexekkel, mondhatni fordítja egyik a másiknak, azért annyi különbség mégis akad köztük, hogy a piaci irányokat egy fokkal előbb sejtesse.
Az ábrán jól látható, hogy miután a 15 körüli nyugalmi értéket eltérte a Vix egy csonka háromszög szerű alakzatból kitörve meg sem állt a 200napos mozgóátlag áttöréséig, majd az azt követő napokban is mondhatni azon üldögélt csak, további menetelést sejtetve. És bár a csütörtöki napon látott indexemelkedések letaszították a Vixet a 200-as mozgóátlag alá, ott az 50-es átlagról dobbantva hamar visszanyerte az erejét. Kézenfekvőnek tűnhet egy új lokális csúcs 20 fölé, hogy mennyivel az majd kiderül idővel..

Vix: 


Szummázva a fentieket: az SP500-at a következő hetekben november végéig 1270 és 1320 közé várom. Az időpontok meghatározásának okát még a későbbiekben taglalom majd. Egy biztos, a longokat pihentetem egy ideig, illetve mindaddig a fenti forgatókönyvet preferálom míg az alábbiak közül valamelyik nem teljesül:

- az SP500 az e havi főpivotja fölé tud zárni
- vagy az Audusd a pénteki napi maximum értéke fölé zár
- vagy az Eurusd rátapad az 1,31-es csúcsértéke köré
- vagy a Vix beesik vissza 15 alá
A fenti pontok valamelyikének bekövetkezése esetén új forgatókönyvet kell meghatározni, vagy megvizsgálni, hogy a keletkezett-e új feltétel.

SP500 forgatókönyv: