2013. augusztus 8., csütörtök

Augusztusi kitekintő

Az elmúlt hetekben két instrumentum mozgása érdekelt igazán, az egyik a Nikkei a jenpárokkal karöltve, a másik az IBM régi-új alakzatának éppségben maradása és beteljesülése. A japánok minden szinten hozták is eddig a várt esést, melynek célára a júniusi mélypontok alatt van továbbra is. Az amerikai indexek azonban ez idáig semmi jelét nem adták annak, hogy egyáltalán képesek lennének esni. Pedig ezek az ikaruszi viaszszárnyak hamar elolvadhatnak ebben a nagy hőségben.. Az erős szentiment egyértelmű okának azt látom, hogy a lakosság 4évnyi rally után ismét úgy döntött, hogy történelmi csúcson szeretne elkezdeni tőzsdézni. Ezzel egyidőben a professzinális befektetők nettó eladásai is történelmi csúcsra értek. Mit lehet ebből kiolvasni? Valaki a rövidebbet fogja húzni, lehet tippelni ki lesz az.
De visszatérve a jelekre: az IBM az elmúlt két hétben lázasan küzdött azért, hogy az alakzata egyáltalán éppségben maradjon. A próbát nehezen, de kiállta 197-nél, és most elég sunyi üzemmódban elérte a 188,50-es nyakvonalat, melynek határozott átütését kellene látnunk ahhoz, hogy az alábbi indexvárakozás teljesülhessen:

Továbbra is maradok short! Jó kereskedést mindenkinek!

2013. július 22., hétfő

SP500 elemzés 2013 július 22-26

Bár nagyon nagy a látszata, hogy a fák az égig nőnek, azért továbbra is maradnék short a piacokat illetően. A múlt héten felvázolt indexek nyújtotta harmónia szétesett, ugyanis a főbb európai indexek szinte kivétel nélkül átszelték az említett fibo-vonalakat. Furcsa módon Hong-Kong, Shanghai és az ausztrál tőzsdeindex még sakkban van ugyanezen vonalak által. A Nikkei is sikeresnek tűnően bevette a 61%-os vonalat, azonban már pénteken egy pullback szerű mozdulattal alá is szúrt a csütörtöki gyertyának, ami csak azért meglepő, mert a "jófajta" kitörések általában nem így indulnak. Sőt pénteken a japánok ismét megvillantották karmaikat, ugyanis a hajnali kereskedésben képesek voltak 15percen belül 3%-ot esni. Ugyanilyen kritikusnak és labilisnak látom az amerikai indexeket, amik az eddigi jó jelentések hátán történelmi csúcsra emelkedtek. Azt sem szabad elfelejteni, hogy a júniusi aljakról indult emelkedés első két hetében csupa rossz makróra jöttek keresztül tűzön-vizen, arról nem is beszélve, hogy még a májusban produkált SP-ben 1687-ig tartó rally dőlésszögét is sikerült überelni júliusban. Holott már a májusi tempó is bőven meghaladta a 2007-es végső eufórikus fázist.. Azt sem szabad elfelejteni, hogy a májusi érthetetlen emelkedés fő indokának a pénznyomtatást hozta fel a média. El kell ismerni Bernanke ügyesen keveri a lapokat, mármint ami a nyilatkozatait illeti, hisz minden szavával képes volt tovább fűteni az optimizmust, és a hetek óta biztosnak ígérkező QE-csökkentést majd elvételt végül már olyan kontextusba is sikerült elhelyeznie, hogy a piac elhiggye, még az sem kizárt, hogy emelni fogják a nyomtatott pénz mennyiségét. Úgy gondolom ezen kommunikációs össze-visszaságok elemzése helyett ki kell, hogy józanodjunk, és kezdjünk el barátkozni egy már korábban is emlegetett gondolattal, hogy bizony a FED nem egy jóléti intézmény. Nem azért fűti a piacokat, hogy mindenki szénné keresse magát. Ebből adódóan ne higyjük azt, hogy egy jövőbeli kamatemelés sorozatot, majd hajszálpontosan a befektetők orrára fog kötni, mármint ami annak időzítését jelenti. A vihar közeleg és váratlanul fog lecsapni véleményem szerint. A piac túlzottan magabiztos egyelőre a nagy semmire, a marginok történelmi csúcson, nyilván nem nehéz kitalálni melyik irányba is van a többség túlpozicionálva. A befektetők és a tőzsdei bloggerek körében végzett szentimentmutatók masszív optimizmusról és a bikák vég nélküli erejéről tanúskodnak. Úgy gondolom a közelgő szeptember annyi fontos és egyben kritikus piaci eseményt hozhat, melynek kimenetelét előre jósolni nem lehet. pl: német választások, Fed kamatdöntő ülés illetve az OMT-ről való alkotmánybírósági döntés. Ezen kockázatok pedig a jelen pillanatban túlhúzott technikai indátor jelzésekkel kiegészítve egyáltalán nem ígérnek optimista folytatást. Talán egyetlen olyan instrumentum shortjelzése maradt életben, melyet érdemes egyre komolyabban szem előtt tartani. Ez pedig nem más, mint az unásig emlegetett IBM-féle jelzés, immáron második duplatetőformáció az évben. Míg az első ilyen technikai formációt maga az IBM jelentés lőtte szét azzal, hogy 200 dollár fölé menve eltörölte az alakzatot, addig a mostani alakzat igenis életben van, és a múlt heti jelentése sem tudta azt elrontani. Ha jó az alakzat, akkor a nyakvonal érintése után nincs appelláta megállás nélkül esni kell kb. 160 környékéig, amit a Dow Jones ha minden más tagja szétfeszül is, akkor is észre kell, hogy vegyen. Jobb esetben legalább akkora indexesést hozva, mint amit 2010 illetve 2011 nyarán megtapasztaltunk.

Tehát a héten most már sokkal kiemeltebb figyelemmel az IBM 187,5-es nyakvonalát és a Nikkei múlt pénteki leszúrását fogom figyelni. Továbbra is maradok immáron igen masszív short.

Mindenkinek sok sikert és legyetek óvatosak!

2013. július 17., szerda

Egy kis kitekintő 2013 július 7-19

Néhány gondolat a piaccal kapcsolatban így a nyári szezon derekán:
A majd minden világindexben jól látható május 22-től tartó korrekció június végén befejezettnek tűnik. Gondolom sokakat meglep, többek között engem is, hogy az idén legerősebb amerikai indexek képesek voltak röpke két hét alatt leradírozni az egy hónapos esést. Hogy mire? Jó kérdés, hisz az elmúlt két hétben gyakoriak voltak az olyan típusú kereskedési napok, amikor mondjuk az aznapi makrókból háromból három lett bűn rossz, a piac mégis fittyet hány ezekre. Az elmúlt két hétben a monetáris politikában sem történt változás, hisz az angol folytatják a pénznyomtatást, az EKB a negatív kamat rémével ijesztget, a FED pedig egyelőre semmi konkrétat nem mondott, azon kívül, hogy sokáig nulla közelében maradhatnak a kamatok. Ez utóbbi közleményt érdemes kicsit jobban körüljárni, hisz a múlt hét derekán mindenki az este nyolc körül megjelenő FED közleményre volt kíváncsi, melynek tartalma szerint a jegybankárok fele már szeptemberben elvenné a QE-t. Majd este tíz után felszólt Bernanke, akinek beszédére nem adtam túl sokat, hisz úgy gondoltam, hogy az előző hetek zavaros beszédei után a QE-k elvételével kapcsolatban, itt már jót mondani nem lehet, viszont mégis sikerült, hisz a piac láthatóan megörült a sokáig nulla maradhat a kamat mondatnak, és az egész napi két tizednyi sávból hat tized pluszba lendítette az amerikai határidőket. Ez önmagában szokatlan hisz ekkora mozgás zárás után nagyon ritka, arról nem is beszélve, hogy ez még a másnap hajnali japán kereskedésben is folytatódott valamelyest, hatalmas és rég nem látott emelkedést hozva az Eurusd árfolyamában. Önmagában bosszantónak tartom azt a tényt, hogy a piac egy ilyen gyakorlatilag értelmetlen mondatra ilyen nagy lelkesedéssel reagált. Hisz ha már hetek óta arról van szó, hogy a pénznyomtatást leállítják, melynek már csak a mértéke és időpontja kérdéses, akkor szinte borítékolható az a tény, hogy az állampapírhozamok emelkedő pályára állnak, ha pedig ez így lesz, ahhoz emelkedő jegybanki kamatok is tartoznak. Ne felejtsük el, hogy a kamatokat nem a FED irányítja, ez csak látszatra van így, ugyanis a jegybanki kamat mértéke hosszú távon mindig követi az állampapírhozamokat, melyek elviekben a szabad piac kereslet-kínálat oldalának függvénye. És mivel az elmúlt 4 év pénznyomtatásai során a FED nem tett mást, mint hogy mesterségesen beavatkozott ezen kereslet-kínálatba, így az ő közreműködésük nélkül óriási valószínűsége van annak, hogy visszaállnak a normális viszonyok, hisz ha megnézzük semmi okunk azt feltételezni, hogy az amerikai államháztartás, a költségvetés és az államadósság mérvadó javulást mutatna. Ezt pedig a szabad piac magas hozamokkal kell, hogy árazza. Ha viszont a piac így dönt, akkor a FED-nek sincs más választása, mint hogy emeli a kamatokat.
Na de visszatérve egy kicsit a piacra. Nehéz jót mondani a mostani helyzetet látván, de röviden és tömören azt látom, hogy a piac egy eufórisztikus, kábult állapotban van, ahol mindent beszippantanak és vakon megvesznek. Az amerikai indexek június vége óta tartó emelkedésének szöge, még a májusit is tudta überelni, amely már eleve sokkal meredekebb volt, mint amit 2007-ben tapasztaltunk. És ahogy sokszor mondtam már az idén, szerintem az év elején 2013 teljes egészére prognosztizált lassulás sem fogják alátámasztani az idei számok. Ne feledjük el, hogy a piac általában ennél a lassulásnál nagyobb növekedést áraz. Tehát a csalódás igen nagy lehet majd az év további részében.
Néhány támpont a piachoz:
Úgy gondolom, hogy a nemzetközi piacokon rég nem látott összecsiszolódást látni technikai értelemben. Hogy mire gondolok? Arra, hogy a május 22-dikétől június 24-ig tartó esést vagy korrekciót minden nevezetes index egyszerre érezte meg, viszont az esés majd azt követő emelkedés mértéke már más-más, de egy szép logika mégis kitűnik belőlük:
  1. Az év legnagyobb relatív erősséget produkáló amerikai főindexek visszaadták az emelkedés majd 100%-át (Dow,SP), a náluk általában nagyobbat mozgó Nasdaq és Russel2000 pedig vadul bele is pöccintett a májusi csúcsokba. Gondolatban tehát Amerikát tekintsük az első helyezettnek.
  2. Nézzük kik vannak a második helyen: Dax, FTSE, CAC, Nikkei és az ausztrál főindex. Ők mindnyájan az esés 61%-áig jutottak csupán és jelen pillanatban is itt billegnek.
  3.  A harmadik csoportba leggyengébb Ibex-et tenném, aki csupán az 50%-ig jutott, viszont ő már a fordulat jeleit mutatja erről a szintről. Ide tartozik még érdekes módon, csupán a mértékbeli egyezés miatt a hong-kong-i és a shanghai index
Az elkövetkező napokban ezen szinteket fogom figyelni, és remélem, hogy az indexek nagy része le fog tudni fordulni ezekről a szintekről megcélozva ezáltal az új aljakat. A korábban már mondottak szerint továbbra is figyelem az  IBM 187-es szintje mellett az Eurjpy 128,50-et.



2013. július 4., csütörtök

Elindult!

 

A Jupiter-portfólió egy rendkívül egyedi befektetési politikát alkalmazó portfólió, mely két egyedülálló irányzatot ötvöz.
1. A kereskedési döntések teljesen mechanikusak és a lehető legkisebb emberi beavatkozást igénylik, a portfólió kezelője folyamatosan  ellenőrzése alatt tartja a kereskedést, néha ha a helyzet úgy kívánja közbelép. Ezen kereskedési műfaj az algoritmikus kereskedés csoportjába sorolható, melyek hatalmas karriert futottak be külföldön, főleg Amerikában, hisz már a kereskedés döntő részét ezek a matematikán és statisztikán alapuló képletek adják. A Jupiter-portfólió 15 devizapárral kereskedik, melyen belül long, illetve short beszállókat keres. A módszer lényege az úgynevezett kontrakereskedés, mely már önmagában egyedivé teszi az algoritmusok között, hisz azok majd 90%-a trendkereskedő. Az algoritmus 12 év kereskedési tesztjei alapján éves 20% feletti teljesítményt mutat, hihetetlenül alacsony kilengések mellett.      A Jupiter-féle stratégiát nem zavarja a tartósan, akár évekig eső piac sem, mint ahogy a mellékelt hozamgörbén is látszik (2001-2003-as időszak, ami alatt a vezető benchmarkok majd 50%-os értékvesztést szenvedtek el), illetve igen jól teljesített a 2010-2011-es évben is, amikor a legtöbb piacon egy orosz válsághoz hasonló méretű hirtelen árváltozás történt.

A stratégia legfőbb jellemzői, tulajdonságai:

- a világ 15 legfontosabb devizapárjaiban keres short/long jelzéseket
- állandó stopot és célárakat használ, melynek következtében a hirtelen értékvesztés lehetősége szinte a nullával egyenlő
- egy devizapárban létrejövő jelzéseket kétszeres kockázati szorzóval (tőkeáttétel) kereskedi, ezen szorzó mellett hozta a 20% feletti átlaghozamot. A kétszeres tőkeáttétel a devizapiacon igen alacsony kockázatvállalásnak számít, hisz a kereskedési szoftverek 40, sőt 100-szoros áttételt is lehetővé tesznek.
- egy időben több párban is keletkezhet jelzés, mely az összesített tőkeáttételt ugyan növeli, de mivel nagyrészt egymástól független párokról van szó, ezért ez inkább diverzifikációs eszköz.
- a stratégia jelzései 24h-s kereskedési időben keletkeznek.
- a kereskedés további támpontjai és adatai személyes megbeszélés tárgyát képezik, azok semmilyen más formában nem publikusak.
- a stratégia 12éves tesztidőszaka az elérhető legnagyobb időkeret, melyen tesztelhető, hisz az előtt még nem létezett az egyik állandó kereskedési deviza az Euró kereskedése.
- a kereskedés Forex-en történik, ahol a kereskedést nem zavarják meg a határidős átkötések, illetve a magas letéti igény sem szükséges hozzá.
- a kereskedés költségei rendkívül alacsonyak, hisz a 15 fő párt 1 és 3 pip közötti költséggel köti, amelyből következően a portfóliókezelő nem érdekelt a költségek halmozásában, sokkal inkább a nyereség után elszámolt sikerdíjban.

  A Jupiter-portfólió magját és legnagyobb erősségét a stratégia adja, ez az ún. objektív rész a portfólióban, hisz minden érzelmi befolyásoltságtól mentes. A portfólió tartalmaz még egy szubjektív részt is, mely a portfóliókezelő aktuális piacról alkotott véleményének tükrében zajlik. Jellemzően a legnagyobb vezető indexekben születnek csak kötések, ritkábban egyedi részvényekben, melyek kiválasztása egy rendkívül szigorú rosta alapján történik. A részvények kiválasztási folyamatában az ügyfél is részt vehet igény szerint, de mivel éven belül olyan ritkán történik tényleges részvényvásárlás, ezért a portfóliókezelő előre tájékoztatja ügyfeleit a kiszemelt részvény vásárlásának okairól.

2. A Jupiter-portfólió stratégiája egy Magyaroszágon még újnak számító, úgynevezett Advisor-számlán valósul meg. Az Advisor-számla a vagyonkezelés csúcsaként aposztrofálható kereskedési rendszer, mely az ügyfél és a portfóliókezelő lehetőségeit igen széleskörűre bővíti, ötvözve a bizományi brókertevékenység nyújtotta személyre szabottságot és az alapkezelők által elért legszélesebb körű termékpalettát, a sztenderd piacon elérhető költségek töredékéért.

Miben több az Advisor-i kereskedés, mint a hagyományos bizományosi bróker tevékenysége:
- az ügyletek előtt az üzletkötőnek nem szükséges engedélyt kérni telefonon az ügyféltől, ennek ellenére ugyanolyan fokú tájékoztatási kötelezettség is igénybe vehető.
- a létező kereskedési termékek nagy része elérhető a portfóliókezelő számára, míg a hagyományos értelemben vett brókernek ez többnyire nem áll módjában.
- a portfóliókezelő az alacsony költségek miatt inkább a sikerdíjban és a fokozatos, egyenletes jó  teljesítményben érdekelt.

Miért jobb lehetőség az Advisori-kereskedés a befektetési alapokkal szemben?
- míg a befektetési alapoknál az ügyfél többnyire semmilyen kapcsolatba sem kerül a vagyon kezelőjével, addig itt a portfóliókezelővel bármikor kommunikálhat az ügyfél, akár a kereskedés jelenlegi eredményeiről, jövőbeni várakozásiról, és a döntések miértjének megértése végett. A kereskedés főbb irányvonalairól, illetve a portfólió egyéni piaci megítéléséről az ügyfelek hetente olvashatnak egy internetes felületen, így akár késő este is tájékozódhatunk a kereskedési irányok főbb okairól.

Az Advisori-számla egyik legnagyobb előnye az ügyfél számára, hogy azonnal és hajszálpontos tájékoztatást kaphat a portfólió jelenlegi piaci értékéről, likviditásáról és az egyes lezárt, illetve futó poziciók eredményeiről.
A Jupiter-portfólió alapvetően 1 éves időtávban gondolkodik. Ennek ellenére a portfólió rendkívül likvid, és bármikor telefonos kérésre készpénzzé tehető. A szerződés határozatlan idejű.

Advisor-számla nyitása a gyakorlatban:

A hagyományos befektetési szolgáltatási szerződésektől eltérően a szerződésnek nem kettő (ügyfél-befektetési szolgáltató), hanem három szereplője van:

1. Ügyfél
2. Az ügyfél értékpapírszámlájának kezelője a világ legnagyobb online-brókercége az Interactive Brokers Ltd.
3. Az ún. advisor, vagyis tanácsadó, a számla tényleges kezelője a Strategon Értékpapír Zrt.
 Ebből adódóan az ügyfél nem futja egy esetleges hazai brókercég csődjének kockázatát.
Az Interactive Brokers-nél vezetett számla letétkezelője a Citibank.
A számla biztonságát egy olyan még nem mindenütt alkalmazott egyedinek tűnő metódus is támogatja, mely szerint a számla nyitásának pillanatában meg kell adnunk a pénzügyi szolgáltató (többnyire bank) nevét, ahonnan a pénz érkezni fog az üres értékpapírszámlára. Miután a pénz beérkezik a program megjegyzi az érkező pénzhez tartozó bankszámlaadatokat és kizárólag ugyanerre a számlaszámra utalható pénz, amikor az ügyfél pénzt szeretne kivonni.

A Jupiter-portfólió célkitűzései:
- éves 20-40%-os nettó hozam elérése az ügyfél számára, mely a kétszeres kockázati szorzóból álló stratégia (objektív rész), illetve a portfóliókezelő egyéni kereskedésének összeredménye (szubjektív rész).
- a portfóliókezelő célja a lehető leglikvidebb portfólió fenntartása és működtetése (határidős és devizapiaci termékekkel)
- az ügyfelek lehető legmagasabb fokú tájékoztatása a kereskedés múltbeli, aktuális és jövőbeni támpontjairól, okairól.
- a fentiektől eltérően egyedi megállapodás is köthető, melyben az ügyfél megjelöl egy általa elérni kívánt éves hozamot, és egy ehhez tartozó stopot, mely a portfóliókezelő mozgásterét jelenti a kívánt eredmény elérése végett. Pl: az ügyfél elvárása: éves nettó 15% hozam, az induló vagyonhoz viszonyított 5%-os veszteségszint mellett. 


* Felhívjuk minden Tisztelt  Ügyfelünk és leendő Ügyfelünk  figyelmét, hogy a megcélzott hozam realizálására a Strategon Értékpapír Zrt. garanciát, illetve kötelezettséget nem vállal, ebből adódóan az ügyfél a megcélzott hozam elmaradása hivatkozással nem jogosult a Strategon Értékpapír Zrt-vel szembeni igény érvényesítésére. Továbbá a fenti anyag a tájékoztatást szolgálja, de nem teljes körű, ezért a részletekről feltétlenül érdeklődjön személyen társaságunknál.

2013. július 3., szerda

SP500 elemzés 2013 július 1-5

A küldetés változatlan: kell még egy új alj 1560 alá az SP-ben. Bár nagyon relatív, de összességében kevésnek érzem a csúcsról való 7%-os esést, hisz ekkora csökkenést láthattunk tavaly szeptembertől is, ráadásul úgy, hogy épp a QE3 bejelentésén voltunk túl. Most, hogy már a QE sorsa abszolút bizonytalan, illetve a piac is tele van tőkeáttételes játékosokkal, így valóban kevésnek tűnik az a 7%. Optimálisnak továbbra is az 1520-at tartom SP-ben, még ha csak öt percet is lesz itt az árfolyam. A július hónap kezdetét vette a héten, és ezzel együtt új havi pivotok is kirajzolódtak, melyek fontos támpontjai a kereskedésnek, nyilván ennek határozott leütése nagyban növelné az új alj kialakulásának lehetőségét, de ez még egyelőre várat magára. Úgy érzem így a mai napon szerdán eldőlhet a kérdés, hisz fontos sarokpontokról fordult lefelé ismét a piac, ezeket vázolnám röviden:

- a Dow Jones határidő az elmúlt négy kereskedési napjában folyamatosan beleszúrt, de határozottan át nem vitte az utolsó FOMC ülés óta tartó esésének 61%-os korrekciós szintjét valamivel 15.000 alatt. Ha viszont át nem viszi, akkor egy lefordulással gyorsan visszanézheti az előző aljakat.

- a fentivel szinkronban, de mégis másként a cash SP500 a májusi csúcstól az 1560-as esésének 50%-ig jutott, de határozottan szintén nem vitte át, 1623-24 személyében. Itt is érvényes, hogy ha ez nem megy mehet lefelé új aljra. Közben itt is és a Dow-nál is még a havi főpivotot le kell győzni.

- a Nikkei és a jenek szárnyalása lógott ki a múlt héten a legnagyobb mértékben az elméletből, hisz említettem, hogy a jeneket (eurjpy,cadjpy) két hetes minimumra várom, ehelyett összejött egy két hetes maximum, amiből már elég elgondolkodtató, hogy valóra váltható-e az eredeti várakozás, különösen a Nikkei hatalmas rally-ja után. Itt is van egy fontos fentiekhez hasonló támpont: a Nikkei határidő az egész 20% körüli drámai esésének 50%-át visszavette, majd a mai nap erősen lefordult róla. Ezt a vonalat a következő napokban tiszteletben kell tartania az árnak, és ez még nem is lenne elég, hisz a várakozásom itt is maradt egy villámgyors 12.000 személyében.

- az euróindex a múlt héten visszatesztelte az előző sávnak ítélt (utólag már inkább enyhén emelkedő trendű oldalazás) alsó trendvonalat, mely után a feladat a múlt heti minimum kiütése után a 200napos mozgóátlag érintése, legalább.

- a fentivel párhuzamos várakozás a 60,00-on nagyszerűen helytálló dollárindex, mely hatalmas rallyja egy új 63 feletti nagy lokális tetőig nyugodtan folytatódhat.

- ez utóbbi két gondolattal szinkronban pedig létrejöhet a régóta várt 1,2700-s Eurusd

- megjegyzem csak, hogy míg az amerikai főindexek épp a havi főpivotot próbálják átütni, addig európai társaiknál ez már megtörtént, bár nem szabad semmit sem elkiabálni.

- az a tény, hogy ma rövidített kereskedés lesz, holnap pedig amerikai szünnap, nagyban fokozza a bizonytalanságom, hogy ilyen körülmények ellenére jönni tudnak-e az új aljak..

- mint ahogy már a múlt héten is említettem nagyon szorít az idő, hisz ehét közepéig a shortok nagyrészét be szerettem volna zárni, és ez még egyelőre mindig nem történt meg.

- külön érdekesség, és amolyan sors fintora is egyben, hogy a korábban sokat emlegetett IBM-féle piaci támpont, most ismét esedékes lehet, hisz heti nézetben az előző fals dupla csúcsa után, most kirajzolt egy újabbat, ami mivel függetlenül attól, hogy egy lankás emelkedő trend előzte meg az alakzat előtt, összességében nem mond ellent a duplacsúcs kritériumának, hisz a legfontosabb dolgok megvannak: történelmi csúcson alakult ki, tökéletes szabályosak a csúcsok ívei. Szemem sarkába ezért ismét felveszem figyelendőként, hisz a nyakvonal gyors átütését nem tart túl sokáig megemészteni. Ezt az elméletet erősítheti, hogy az egykori IBM-es cikkben szerepelt az akkori dupla tetőnél fontosabb támpont, ez pedig a ciklikus elmélet, mely szerint hosszú évekig nem látjuk majd az ez évben kijelölt 214 körüli csúcsot.

Néhány észrevétel a piacról:

- épp nem régiben említettem a piac egy mostanában kialakult új sajátosságát, miszerint az elmúlt egy évben megszaporodtak a "mindent egy lapra" típusú piaci események. Ez alatt azt értem, hogy sok olyan döntés volt mostanság, mely eldöntötte az egész globális piac további sorsát (pl: amerikai költségvetési szakadék határidejei). A legutóbbi ilyen esemény a Fed gyűlés napjára esett, ahol mindenki azt várta, hogy lesz nyomda, vagy nem lesz nyomda. Úgy érzem a piac már megtanulta és ki is alakított magának egy stratégiát, arra vonatkozóan, hogy hogyan vészeljék át hajhullás nélkül az ilyen kritikus időpontokat. Ez a stratégia pedig nem más, mint a Vix-szel való hedge-elés. Magyarul: tele van a puttonyom részvényekkel, de egy nap bizonytalanság miatt nem szívesen szállok ki, majd újra be, inkább veszek mellé egy kis Vix-et. Ez a metódus épphogy kezdett sztenderdé válni, amikor is a múlt héten bejelentették, hogy a Vix marginigényét megemelik. Úgy gondolom ebből következően a jövőben sokkal többen kényszerülnek, majd arra, hogy a részvényeikből inkább eladjanak, hisz Vix-et már nem tudnak kötni, mivel túl drága.

- a hétvégén Portugáliában lemondott a pénzügyminiszter. Eddig még nincs is semmi érdekes a dologban. De ha utána olvasunk, akkor láthatjuk, hogy lényegében ő volt az, aki szinte egy személyben felelt a kőkemény megszorításokért, illetve a hitelezői elvárásoknak való maradéktalan megfeleésért. Nyilván ő is és az azóta lemondott külügyminiszter is érzi a nyomást, mely az utcáról kopogtat.. Hogy felbomlik-e ettől a koalíció? Jó kérdés..

- ezzel szinte egyidőben Görögországban is veszélybe került a koalíció, hasonló események mentén. Nem régiben a görögök kaptak is egy három napos ultimátumot, hogy mutassák be a terveket a jövőre vonatkozóan, mert ahogy Merkel is mondotta nem rég, több adósságelengedés nem lesz..

- érdekes, hogy négy évnyi pénznyomtatás után csak most jut eszébe Amerikának és Európának rendezgetni a válság idején szőnyeg alá söpört, romokban heverő és még mindig nagy veszélyt jelentő jelzálogpiacot. Amerikában a Freddy és Fannie, a két legnagyobb jelzálogpiaci óriás jövője még mindig képlékeny és senki sem mer még most sem határozottan lépni az ügyükben. Európában pedig a bázel 3 új követelményrendszerével romokba döntheti a dán jelzálogpiacot, mely négyszer nagyobb, mint az állam összes adóssága..

- Kína úgy látszik verbális fegyvereinek bevetésével is le tudta hűteni az aggódalmakat. Mindenki borítolkolja, hogy a 7%-os GDP növekedés a következő években csak alacsonyabb lesz. Itt megjegyezném, hogy ne felejtsük el, hogy a válság utáni évben menekülő útvonalnak tekintett Latin-Amerika a rákövetkező évben egy csapásra elvesztette a 6% körüli növekedési számait..

Tehát egyáltalán nem helytálló az az elképzelés, miszerint a lassuló GDP-növekedésnek mindenféleképp a "softlanding" keretein belül kell megtörténnie.

És végül néhány beszédes ábra:
Az SP500 mozgása a legutóbbi FOMC-gyűlés óta, a Fed bizottsági tagok nyilatkozának függvényében. Van egy olyan érzésem, ha a makroadatokat is bejelölnénk, annak kevésbé lenne logikus a rájuk adott piaci reakció... Forrás: www.zerohedge.com
 
A fenti tábla az ún. "Pomo-days"-eket tartalmazza július hónapra. Vagyis a QE-n belül elköltött pénzek részletes jövőbeni bontása a vásárlás pontos tágyát, idejét és mértékét illetően. Ha lehet egy ilyen vicces kijelentéssel élni, akkor lehetőleg kerüljük azokat a napokat short szempontból, ahol nagy összegű vásárlás várható. Nyilván a régebbi már megvalósult vásárlásokat és az indexek mozgását lenne értelme összenézni. Ám akik már ezt megtették helyettünk nyíltan állítják, hogy kimutathatóan is a FED mozgatja a piacot. Forrás: www.zerohedge.com
 

Mindenkinek sok sikert, legyetek óvatosak!

2013. június 24., hétfő

SP500 elemzés 2013 június 24-28

Az elmúlt hetet látva továbbra is azt mondom, hogy az amerikai indexekben még nem is láttunk igazi esést. Az QE-s félelmekhez még hozzáadódott a görög koalíció felbomlásának lehetősége, illetve ami még nagyobb baj a kínai bankközi kamatok hatalmasat emelkedtek. És bár némi pénzt piacra dobott a héten a kínai jegybank, úgy néz ki többre nem igazán számolhatunk a közel jövőben, hisz a kínaiak kifejezték, hogy nem feltétlenül baj, hogy a kamatok ilyen magasak, hisz a nehezen felmérhető árnyékbankrendszert alaposan visszaveti legalább. Technikailag nem túl sok jó mondható el a Shanghai Composite-ról, hisz már vagy két éve eső trendben van, ez a pánik a 2008-2009-es mélypontokra nyugodtan leviheti. A hét már csak azért is veszélyes lesz, mert június hónap utolsó hete van, és rengeteg kínai megtakarítás jár le ebben az időpontban.

Mivel nincs nagy változás a nézeteimben az előző hetekhez képest ezért nem is ragozom. Az alábbiakat fogom figyelni a héten:

1. Az euró-index keddi kitörése besült, és bár nagyon biztatónak tűnik a pénteki záró, azért még nem törte le egykori sávját, melyet árgus szemekkel figyelek hetek óta. A héten legalább 0,7%-kal kellene lentebb jutnunk a pénteki zárónál, és lehetőleg egyhuzamban. Ez esetben a cél a 182-n lévő 200 napos.
2. Az euró-indextől függetlenül az Eurusd-nek minimum az 1,3030-at meg kell érinteni, s ha ez megtörténik az euró-index akkori állapota (tört vagy nem tört) döntheti el, hogy nagyobb sebességre kapcsolunk vagy sem, még nyugodtan össze is jöhet a sokat emlegetett 1,2700.

3. A dollár-index a múlt héten kiállta a próbát 60,00-nál, ám a pattanás mértéke innentől már kérdéses számomra.

4. A jenpárokban mindenképpen kell még egy a 2hetes minimumokat meghaladó mozdulat. Ez esetben az amelletti amerikai indexértékek is könnyen kijelölhetik az aljat.

5. Mint már mondtam az SP500 optimálisnak tartott célára 1520, ha elengedi akkor 1440-ig bezárólag pánikszerűen gyorsulhat. Ez utóbbi már csak azért is tűnhet kézenfekvőnek, mert mint mondtam a hatalmas marginok még mindig "boldogan elvannak".


6. Az arany szépen megközelítette az 1250-es célárát, illetve a réz törte a 305-öt, mely után 290 a célára. Ezek elérésének pillanatában is ki fogok tekinteni az indexekre, hogy érdemes-e zárni.


A héten, legkésőbb jövő hét elején szeretném kitakarítani régi shortjaim legnagyobb részét. Egyelőre várok, és napi szinten "operálok".

Mindenkinek jó kereskedést és sok sikert!

2013. június 18., kedd

SP500 elemzés 2013 június 17-21


A kedd-szerdai német alkotmánybírósági döntés szeptemberre való kitolása egy csapásra drámaian csökkentette nem csak a piac, hanem az Eurusd esésének lehetőségét. Persze állásfoglalás még akár érkezhet is szeptemberig, de úgy gondolom, hogy erre teljesen felesleges számítani, csak tudjunk róla inkább. Így az euró erősödésének útjában július végéig nem látok nagy akadályokat. A szeptemberre való elhalasztásról még összességében annyi gondolat merült fel részemről, hogy két okból történhetett meg ezen késői időpont kijelölése:
1. Mivel a fél német kormányt és a teljes EKB-s testületet meghallgatták múlt szerdán, így a bíróságnak időbe telhet rendszerezni a különböző álláspontokat. Összességében ez hihető.
2. A
másik ok már nem ilyen naív, hisz gondolom, hogy egy esetleges aznapi negatív döntés miatt Merkel nem igazán tudott volna a választási kampányban elmélyedni, hisz a komoly tűzoltás idejének jelentős részét elvitte volna. Így bőven elképzelhető az is, hogy pusztán emiatt húzzák-halasztják a dolgot.A fentiek miatt az Eurusd régóta általam tartott 1,2700-as célára így nem hiszem, hogy két hónapon belül elérhető lenne. Viszont egy 1,33-ról 1,3000 és 1,3100 közé való korrekció kötelező lenne. Ennek lehetősége mindaddig fennáll, amíg a múlt héten és az előtt is emlegetett euró-index szűkülés fennáll. Érdemes még ránézni mellé a dollár-indexre is (stooq-s), mely egy hatalmas esés után a 200 naposon landolva halvány támaszra lelt. Viszont amíg nem látszik a 60,00 határozott törése addig inkább számítok egy nagyobb pattanásra benne, ami ha bekövetkezik, és az euró-indexet is sávján kívül tudja mozdítani, akkor meglehet a tartósabb irány (pár hétre).
Az ezekkel egy csoportba sorolható instrumentumok közül az olaj még kiemelendő, ahol az áhított 92,00 alá való visszatérés már hetek óta nem akar megtörténni. Sőt így stabil 96-ról 98-ig felnézve már nagy bontásban is látszik egy giga kitörés lehetősége. Nyilván stop kérdése a dolog, én még egyelőre nem mernék állást foglalni az ügyében.
Kereskedési sávot az amerikai indexekben sok elemző emleget mostanság, aminek csak most próbálja az ár kitaposni az útját, mert egyelőre naposon nézve egy inkább meggyötört indexet látni, sem mint magabiztos sávtetőig tartó több napos kihúzásokat mondjuk 1660-1680-ig.
A másik fő mozgató instrumentum a Nikkei és jenek, egyelőre sokakkal ellentétben még nem hiszem, hogy vége az esésnek. Bár egykoron pár hete, amikor a 14.000-es ellenállást sokat emlegettem, akkor abból minimum 12.500-ra vártam, majd akár ismét fel. A 12.500 meg is van és egyelőre funkcionál mint támasz, de ugye nem 14.000-ről, hanem 16.000-ről fordulva jött le idáig. Összességében a tetőtől megvolt egy illő 20%-os korrekció, mely érdekes módon, ha decembertől nézem, akkor az emelkedés 50%-ának visszaadása. Úgyhogy helyén valónak tartom a crash szót. Mint már mondtam személy szerint nem látom hosszú távú megoldásnak a japán pénznyomdát.
A réz a múlt héten emlegetettek fényében még nem bukta el a pár héttel ezelőtti 305-as nagy lokális alj kiütésének lehetőségét, lényegében szűk sávban maradt a múlt héten. Fél szemem rajta.
Sokan várják az arany ismételt tündöklését, meglátjuk mit hoz össze a naposon kiformált szép háromszögéből. 1250-re mint már régen is mondtam inkább várom semmint 1500 fölé újra. Számomra nem tréd értékű, de figyelem minden mozdulatát.
Saját pozíciót nem zártam semmit, a shortok megvannak.

Mindenkinek sikeres kereskedést!

2013. június 10., hétfő

SP500 elemzés 2013 június 10-14

Gondolom sokaknak szemet szúrt, hogy a múlt hét második felében olyan fehér gyertyák alakultak ki mind az amerikai, mind az európai indexekben, melyek egyfajta dejavu érzést keltenek annak kapcsán, hogy az elmúlt több mint 6 hónapban ezeket a lokális, apró aljakról történő kitépéseket rendre stabil emelkedés követte legalább néhány hétre. A mostani helyzet viszont két dologban más:

  1. Egyrészt az emelkedő napokhoz nem társult piaci szélesség, mint ahogyan a kb. elmúlt 5 esetben. Ez önmagában nem teszi feltétlen magabiztossá a további emelkedést.
  2. A másik fontos dolog, hogy ugye hetek óta szó van róla, hogy a margin-ok a 2007-es szinteket ostromolják, amiből azt hiszem nyugodtan levonható az a következtetés, hogy a piaci szereplők nagy része a QE-szó hallatán hitelből finanszírozott masszív longban ül, ez az arány a japánoknál érthető módon még magasabb. Ők talán már meg is kapták az ezért járó „büntetést” egy tetőtől aljig tartó 20%-os kegyetlen korrekció folytán. Az amerikai és európai indexeknél viszont egyelőre igen kesztyűs kézzel bántak a tőkeáttétet alkalmazó longosokkal szemben. Mondhatni az SP500 1680-ról tartó 1600-as két hétre elnyújtott esése semmilyen félelemről, vagy pánikról nem tanúskodott. Az igazi longos fájdalom véleményem szerint csak 1550 alatt jelentkezne, ahol az esés 1440-ig bezáródva hirtelen gyorsulhat, és ehhez nem kellene több neki másfél-két hétnél.
A fenti indokokhoz még hozzájön egy-két ez irányba mutató apróság:
Mint például a Vix külső technikai kinézete, ami még számomra felfelé befejezetlennek tűnik.
A másik fontos dolog a múlt héten fókuszba állított euró-index, mely a fő tag (Eurusd) nagy arányú elmozdulása ellenére sem hagyta el a sávot. Még.
Fundamentális oldalról, talán a sokat emlegetett német alkotmánybírósági döntés kavarhat még be, melyről holnap és holnap után fognak dönteni. A hírekben egyelőre nem igazán izgatják magukat emmiatt. El kell ismerni előfordulhat, hogy egy ottani pozitív döntés után, fel sem fog tűnni a piacnak, hogy ilyen volt egyáltalán.
Más: nem tudom megérteni, hogy hogyan lehet ilyet kijelenteni, hogy vége az EU válságának, azt pedig végképp, hogy ez pont a francia elnök szájából hangzott el. Addig amíg az eurókötvény vagy az ahhoz vezető törlesztési alap ügye nincs rendezve, addig csak egy kimerülő, recsegő-ropogó ESM-ünk van, amiről épp a holnapi bírósági döntésen születhet döntés. Amíg ez a kérdés nincs rendezve, addig az euró folyamatos veszélyben van. Ennek egyik apró előjele lehet, a már két hete is említett periférikus devizagyengülés az euróval szemben. Ilyen például az euró-zloty, illetve tulajdonképp az euró-forint is. Mindkettő technikai kinézete bőven lehetővé tesz egy az előző hetek gyengülésénél is keményebb menetet, hogy hová és meddig pontosan az nem tudom, legfeljebb tippem van rá.
Szóval a héten a hátra dőlös nyári hangulat élvezése előtt még figyeljünk, hogy óhajt-e új aljakat ütni a piac, illetve a holnap kezdődő német ülésre. Ezután, ha itt nem történik semmi a piac jó eséllyel nyugodt vizekre érhet még bő egy hónapig. És nem mintha ebben az évben túl sok politikai-gazdasági döntés született volna a szebb jövő érdekében, de német döntés után már túl sok változásra nem is számíthatunk, hisz a politikusoknak is kell egy kis nyaralás..
Részemről a régi indexshortok és az új Eurusd shortok zárásával várok néhány napot.
Az Audusd-t már csak fél szemmel figyelem, de elég kegyetlenül tapossák éves minimumokra, ott már korábban említettem, hogy poziciót felvenni egyelőre nem szándékozok.
A héten talán kiemelt fontosságú lehet, hogy az olaj 92-93 alá be tud-e esni, mert annak ellenére, hogy régóta emlegetem ezen szintet és a kb. 80-ra mutató céláramat, még mindig nem történt semmi felfelé irányban sem. Érdekes, hogy az elmúlt hetekben a commodity-k halálhírét emlegeti a piac, viszont ebből egyelőre még semmi sem látszik. A héten annyit figyelek, hogy a júniusi főpivot alá vissza tud-e esni (93dollár).
És végül: a német döntés kapcsán a véleményemet már az előző kettő elemzésben leírtam, ismételni nem akarom magam..

Mindenkinek jó kereskedést és sok sikert!

2013. június 3., hétfő

SP500 elemzés 2013 június 3-7

A héten érdemes lesz kiemelten óvatosnak lenni az alábbi okok miatt:
1. Törökországban a hétvégén hatalmas tüntetési hullám indult el a kormányzat megszorító intézkedései miatt. A hírzárlat teljes, nyilván nem véletlenül. A mainstream média előszeretettel hallgatja el az ilyen ügyeket, bízva abban, hogy hamarosan úgyis visszaáll a rend. Csakhogy itt érzésem szerint másról van szó. Talán nálunk is jellemző a társadalomra manapság, hogy amikor megmozdulás van mondjuk Budapesten, akkor a tüntető tömeg által érintett útvonalakon a lakók elhatárolódnak a "csürhétől" és bezárkóznak otthonaikba. Így néhány nap elteltével és a média aktív félretájékoztatásával a fellángolások gyorsan kialszanak. A törököknél azonban kicsit más a helyzet, hisz egy eddig talán sosem látott jelenség is társult a forradalmi tömeghez: ugyanis az egész főváros föl-le kapcsolgatta fényeit, hogy így fejezze ki a támogatását a tiltakozáshullámhoz, ha már nincs lehetősége részt venni benne! Arról nem is beszélve, hogy az interneten élőben közvetítik az eseményeket, nyíltan szembe állítva ezzel a valóságot a médiák dezinformációival. Ennek köszönhetően valószínűleg még több embernek fog felnyílni a szeme és nem csak Törökországban. Ugyanezen a hétvégén Németországban globalizációellenes csoportok blokád alá vették az EKB székházát.. De visszakanyarodva egy kicsit a törökökhöz, nem árt tudni, hogy az eddigi év legnagyobb sztárja a török tőzsde volt, ennek viszont valószínűleg egy jó időre vége lehet.
2. A japán tőzsde gyakorlatilag szinte megállás nélkül esik, ami jó példája annak, amiről már hetek óta beszélek: a pénznyomtatás puszta megléte önmagában nem garancia arra, hogy a tőzsde nem tud esni. A jegybankárok alaposan próbára vannak és lesznek is téve, hiszen a hozamok és azon keresztül a állampapírok árfolyama igen zabosan viselkedik, amit már szintén hetek óta mondok. Több nagy nyugdíjalap gigantikus eladásokba kezdett és próbálja átstrukturálni a portfólióját, csakhogy nincsenek könnyű helyzetben, mert a felszabaduló pénzeknek most igen nehéz lesz jó helyet találni, és a végén még képesek lesznek ilyen magas részvényárakon bevásárolni..
3. A harmadik és talán legfontosabb tényező, hogy a német alkotmánybírósági döntés 6 nap múlva várható OMT ügyében június 11-12-én egész pontosan. Az esemény már csak amiatt is hirtelen befektetői fókuszba kerülhet, mivel a múlt héten Merkel oldaláról több olyan nyilatkozat is elhangzott miszerint nem szeretnék, hogy az EKB több joggal legyen felruházva a jelenleginél. Ez már önmagában is utal arra, amit múltkor már szintén említettem: a németek valószínűleg az EU kisegítése ügyében elérték a tűrésküszöbüket. Magyarul ha a tavaly szeptemberi ESM mögé az eddigi 1000mrd eurón túl pénzt kellene elhelyezni (amiben a németek voltak eddig is a legkomolyabb támogatók) az már nem fog olyan könnyen menni..

Érdemes kicsit értékelni és visszatekinteni a 2013-as évből eltelt öt hónapra, hisz a már mostanra kialakult folyamatoknak nagy információ értéke van. Az én visszatekintésemből az alábbi fővonalakat látom kirajzolódni:
Míg a 2012-es év a fejlett piacokon részvény fronton nem volt túl erős, illetve abban az évben a fejlődőkbe is csak "csurrant-cseppent" némi pénz. Addig a 2013-as évben merőben új trend bontakozott ki, hisz az egymással amúgy is erős korrelációban lévő fejlett piacokat vették leginkább, ezzel együtt elhagyatva a feltörekvőket és fejlődőket.
Az idei évet eddig toronymagasan a japánok vezetik, ezt követően az amerikaiak, angolok,németek illetve franciák jönnek. A kérdés az, hogy milyen okokból fakadóan választották ezeket a gazdaságokat a nagy pénzek. Személy szerint úgy ítélem meg a dolgot, hogy a fenti országokban nagyjából egy dolog közös: a pénznyomatás. Ebben a műfajban kiemelten élen jár Japán, Amerika és Anglia. A németek és franciák ilyen szempontból nem jönnek a képbe, de ha azt vesszük hogy ezek az EU magjai, és hogy tulajdonképpen az EKB három éves bankoknak nyújtott hitelén és az ESM-en keresztül itt is zajlik a pénznyomtatás, akkor igen, ők is illenek a képbe. Hisz azt már többször említettem, hogy annak ellenére, hogy még Európa - az eurókötvény és az ehhez tartozó jogrend hiányában - nem hivatalos "pénznyomtató", azért ez a gyakorlatban kicsit másképp van..
A pénznyomda mellé azért a fejlett piacok vételi indokai közé csatlakozik még egy másik fontos elem is, ami nem más mint a HIT. A hit abban, hogy az előre elemzők által diagnosztizált gazdasági lassulás valójában nagyobb növekedést eredményezhet év végére. Ez a hit azonban részemről, az eddig évben látott gazdasági mutatókkal még nem támasztható alá (személyes véleményem csupán, hogy olyan gazdasági teljesítményt árazott előre a piac, amellyel nagyon nagy tévedésbe fog kerülni).
Hisz az amerikai GDP eddig elmaradt a várakozásoktól, hiába a szépen kozmetikázott munkapiaci és ingatlanpiaci adatok. A japánoknál némi növekedés látszik, viszont ez a sosem látott méretű pénzpumpa által okozott "áreltolódásokból" származik inkább, messze vagyunk még attól, hogy ezt tartósnak ítéljük meg. A franciáknál szintén nincs nagy növekedés, sőt náluk látok egyfajta hanyagságot is, ami könnyen feszültségek kialakulásához vezethet a németekkel szemben. Hisz a franciák nem hajlandók eltűrni azokat a negatív kritikákat, amelyekkel olyan "külsős" szakemberek illetik, akik azt állítják, hogy Franciaország nem tesz semmilyen konkrét intézkedést annak ügyében, hogy a gazdaságuk talpra álljon, ha úgy tetszik mindent csak halogat, illetve elvárják, hogy minden hibájuk fölött elnézzen az EU. Márpedig véleményem szerint, ha az EU-nak van jövője ahhoz minimum egy német-francia összefogás kell, hogy létrejöjjön, mert a németeknek is lassan szemet fog szúrni, hogy az EU-n belül egyedül csak ők "dolgoznak", a franciák pedig lusta és hanyag módon csak élősködnek az egész EU-n.
Az OMT fontosságát tekintve pedig nem szeretném ismételni önmagam, hisz az előző hetekben szinte csak erről írtam, ezek továbbra sem árt ha a periférikus látásunkon belül maradnak. Ezen túl sokat rágódni egyelőre nem kell, szerintem elég, ha az Eurusd és az euró-index árfolyamán keresztül csak bizonyos szintek elhagyása után kezdjük az aggódást, illetve teszünk konkrét kereskedési lépéseket.
Az Eurusd annak ellenére, hogy az árfolyam a "szokásos" pár heti sávban tanyázik, még önmagában nem jelent túl sokat, viszont ha hozzávesszük az igencsak bullos kinézetű euró-indexet, akkor könnyen észrevehető, hogy bizony mérföldkőnél van az árfolyam, aminek eredményeként már a napokban eldőlhet egy hosszabb trend léte, vagy nem léte. Éppen ezért érdemes több időintervallumon is vizsgálni az euró-indexet:
Nagy bontásban jól látszik az alapvetően bullos zászlószerű kinézet, amely pont egy fontos mozgóátlagcsoport alól próbál meg "felszabadulni".



Ám, ha vettünk egy pillantást kisebb idősíkokra, akkor valami gyanússá válhat: hisz az árfolyam az elmúlt 10 napban többször került olyan helyzetbe, ahonnan egy sikeres kitörést végre lehetne hajtani. Valami miatt azonban ezek a kísérletek mind kudarcba fulladtak, melyek egyelőre csak gyanúsak. Ugyanis az eddigi álkitöréseket nem követte letörés, ami könnyen összejöhet. Részemről ez a kritikus szint ahonnan hatalmas tér nyílna meg lefelé az a május 23-dikai alj: 185,84. Egy kicsit távolabbi, és egyben short szempontjából kevesebb kockázatot tartalmazó szint a május 17-dikei 184,8 is azonosítható kritikus szintként, ahonnan az eurusd esése is felgyorsulhat majd. Az euró-index kitörését pedig az eddig elmúlt 10 napban látott maximumok egyértelmű meghaladása jelentené.



Mindenkinek jó kereskedést, a bejegyzés még ma frissülni fog néhány ábrával és magyarázattal!

2013. május 28., kedd

SP500 elemzés 2013.május 28-30

Mindent változatlanul látok a múlt hetieknek megfelelően a forgatókönyv még mindig ugyanaz. Nem tehetek róla, akár milyen közelről-távolról nézem a piacot, nem vagyok optimista sőt. Valahogy úgy érzem itt nem a jónak mondott adatokat veszik, hanem a pénznyomtatás puszta létét, ami nonszensznek tűnik, hisz nem furcsa, hogy ez az emberek széles tömegeinek épp 2009-es alj után kerek 4 évre jut eszébe? Hol voltak eddig, hisz eddig is volt pénznyomtatás. A jegybanki kommunikáció is a 2007-es eseményeket idézi: "we are not seeing any asset bubble". Hát akkor a Nikkei mutatványa mi? Hogy csak a legszélsőségesebbet említsük. Az amerikai indexek sem mások csupán kisebb az elmozdulás mértéke, de így is rekord szintű az emelkedés szöge. A medvék aránya nulla továbbá, senki nem mer, vagy már nem tud shortolni, de minek is, ha csak a QE-vel kapcsolatos hírekre kell odafigyelni. Mindenkit el kell szomorítsak, mert a tőzsde sajnos nem népjóléti intézmény, meggyőződésem, hogy nem is olyan soká jön kijózanító pofon, és akkor minden egy csapásra megváltozik a fejekben, előkerülnek az ártatlan, megvezetett befektetők, akik majd mutogathatnak a gonosz FED-re. Ilyen őrültségekkel traktálják a népet Amerikában, hogy "escape to shares", meg hasonlók.. Ezek szerint csak én tanultam úgy a suliban, hogy a részvények a legkockzátosabb eszközöknek számítanak.. Most meg ebbe kell menekülnünk? Badarság. Talán még ha lenne jól látható infláció. De nincsen. Lennének beruházások, amik szintén nincsenek. Akkor minek kellene megtérülni a jövőben? Európában pedig annak örülünk, hogy néhányan köztük mi is kikerülhetünk a túlzott deficiteljárás alól. Hurrá. Két év után nullában vagyunk. És abból a tényből, hogy valami a mínuszok után eléri a nullát, még nem következik, hogy pluszba is tudunk fordulni. Legalább is nálam. A múltkor már említettem valamelyik héten, hogy egyre több politikus világosodott meg annak kapcsán, hogy a megszorítások fékezik a növekedést. Megoldást persze nem emlegett senki, csak tudományosan megállapították a tényt, mellyel egy 5 éves óvodás is tisztában van. Ha viszont nem szorítanak meg akkor honnan lesz pénz? Hitelből persze, kicsomagolva és elküldve az unokáknak. Bocsánat nekik már nem, mert az előző generáció már küldött nekik annyit, hogy életükbe nem fizetik vissza. Kíváncsi leszek, hogy ilyen körülmények mellett Európában hogy akarnak növekedést elindítani. Még a hiteles dolog sem túl könnyű, hisz a bankoknak adott EKB-s hitel 1000mrd eurója rég el van költve. Hogy mire? Benne van a Dax-ban például, meg az olasz állampapírokban 2011vége óta. Külön a pofátlanság kategória, hogy csak ezen hitelkihelyezés után 9hónappal döntöttek az ESM szintén 1000mrd-os tűzerejéről, mellyel mintegy fedezték a kereskedelmi bankok biztos exitjét a piacról. Persze ennek a fedezésnek ára van, mégpedig az, hogy az ESM által összegyűjtött állampapír hegyek esetleges veszteségei az európai adófizetőkre lesz kimérve. Hogy hogyan? Azt még ők sem tudják, csak veszik a papírokat vég nélkül, eurókötvény híjján jogilag nem tudják biztosítani a veszteségek-nyereségek elosztását. Hisz az ESM csak egy fél, de inkább látszatmegoldás, mely ha netán kifogyna a pénzből, akkor megint meg kell rángatni a nagytestvérnek a német szoknyát, hogy bizony pénz kellene.
A marginok mindeközben már a 2007-es csúcsokat döntögetik, magyarul hitelből tőzsdéznek. Meglátjuk mi lesz ennek a vége, jó nem szokott..
A héten az események felgyorsulásához az Eurusd 1,2750-es lokális aljának kiütése szükségeltetik véleményem szerint, ezt fogom figyelni. 
Mindenkinek sok sikert!

2013. május 22., szerda

SP500 elemzés 2013 május 20-24, avagy ez már mindennek a teteje!?


Elnézést kérek a kis szünetért, de úgy éreztem, hogy már annyira nincs igazam a piac egészével kapcsolatban, hogy úgy döntöttem megpróbálom pár lépéssel távolabbról szemlélni és megemészteni a folyamatokat, amik jelenleg zajlanak a tőzsdéken, és a következő eredményekre jutottam:

 Mivel a vezető indexek többsége történelmi csúcsig jutott (németek,amerikaiak,angolok) ezért azt kezdtem el vizsgálni, hogy vajon tényleg indulhat-e még innen is egy tartós és masszív bull. Mivel fundamentális okokat továbbra sem látok, melyeket még egyszer megismételni már nem akarok, ezért próbáltam megérteni a bullos befektetők szempontjait illetve indokait. Referenciaként beszéltem kb. 8-10 bullos ismerősömmel és mindegyiknek feltettem két kérdést:

- Meddig várod az SP500-at kb. vagy pontosan? Vagyis hol zárnád a longodat?

A kérdésre adott válasz számomra megdöbbentő volt, de pontosabban fogalmazok, mert nem is a válasz volt meglepő, hanem az, hogy minden ismerősöm ugyanazt a választ adta, ami a következő volt: "nem tudom."

A 2. kérdésem ez volt hozzájuk:

- És miért longolsz, mik az érvek-indokok?

A válasz kizárólag ez volt mindenkinél: "mert amíg nyomtatják a pénzt addig ez emelkedni fog." és hogy "az emelkedés mindenki közös érdeke".

Nem tudom ki, hogy van vele, de engem ez már önmagában meggyőzőtt arról, hogy nem lesz itt semmilyen kilábalás,fellendülés, vagy egekig érő fák..

Hisz, aki longol, de nincs célára, azt már önmagában a kapzsiság vezérli, tetszik, nem tetszik és azt jelzi számomra, hogy igazából nem tudja, hogy mit vár pontosan. Sok éves tapasztalatom pedig azt sugallja, hogy ezek az emberek bizony le fogják zárni a longjaikat, csak épp nem a legnagyobb eurória közepette, hanem amikor réges-régen a félelem lesz úrrá a piacokon.

A másik adott válasz alapján, miszerint azért longolunk, mert nyomtatják a pénzt, arra gondolok, hogy ezek az elgondolások és longok hol voltak az elmúlt 4 évben, mert bizony akkor is nyomták már a pénzt és akkor is voltak hiper-szuper emelkedő szakaszok..

Úgy gondolom, hogy a tőzsdei kaszinó mindenkit beszippantott már, és mindenki szentül meg van győződve, hogy majd úgyis szólnak előre a dagadt bankárfiúk ott kint, hogy na most már leállunk a nyomtatással mondjuk szeptember 12-én 17h-kor.. Ez alapján úgy látszik én vagyok az egyetlen, aki ebből a könnyű pénzkeresetből, ha úgy tetszik ingyen ebédből kimarad. És bizony az ilyen emberek, akik azt gondolják, hogy ilyen egyszerű pénzt keresni, ki fognak ábrándulni a tőzsdéből, hamarosan.

Mivel a technikai okok az elmúlt hosszú hetekben nem működtek részemről, így nem is mernék egzakt indikátorokat megnevezni, talán kettő kivételével:

1. Az SP500,Dow,Dax és még pár nagy index jócskán túlnyúlt már a legfelső havi pivot ellenállásokon.. Ez rendben ilyet már láttunk az év első negyedében is, viszont ha már eddig elmenedzseltem valahogy a shortokat, akkor kivárom a május végét, ugyanis a pivotok még majd két hétig érvényben lesznek. A kérdés számomra annyi lesz, hogy a jövő hét pénteken záruló hónap végéig, vissza tud-e menni az SP az 1637-es legfelső havi vonala alá.. illetve amikor ezt megteszi, akkor tud-e végre törni az Eurusd 1,2750 körüli lokális minimuma, mert ha igen akkor együtt nagyon beindulhatnak, SP 1450-1500 közé, Eurusd 1,21 környékéig.

2. A legfelső havi pivot visszavétele mellé nem ártana, ha az olaj is visszatérne 92 alá, mert mint már korábban is mondtam a végső céláram rá még mindig érvényben van, ami 78-80 dollár.

3. Az arany úton van az 1250-es célára felé, azzal nem is volt semmi gond az elmúlt hetekben.

4. Audusd-vel szintén, ami megcsinálta a 11hónapos sávjának törését és ezzel egy időben ki is pipálta az 1,0000 illetve 0,97-es céláraimat. Innentől tőle lassú csordogálós és stabil esést várok hónapos viszonylatban 0,80-ig. A shortjaimat nem régiben lezártam benne, a további mozdulatai számomra már nem vonzóak. A piaccal való korrelációja pedig egyenlő volt a nullával.

5. A jeneket ilyen magasságokba egyhuzamban nem vártam, viszont a 103-as usdjpy-t legalább 97-re, az Eurjpy-t legalább 125-re várom rövid időn belül.

6. A Gbpusd ha nagyobb szünetekkel is, de szépen konvergál lefelé. A végső cél ott továbbra is 1,36-nak látom.

7. A Vix-et jó ideje nem vizsgáltam, de jelen értékeit elnézve, ott megint érik egy legalább 25-ig tartó húzás.

 

A fundamentális oldalról a két héttel ezelőttihez hasonlóan a június 11-12-dikei OMT-ügyben való német alkotmánybírósági döntést látom mérvadónak. Ott ugyanis kiderülhet, hogy mondjuk a németek kénytelenek lesznek kiállni az ESM rendszer mögül. Gondolom a sok beadványt azért kapja kazal számra a német bíróság, mert már néhány látják, hogy a tonna számra összevásárolt olasz-spanyol-francia-portugál állampapírok egyrészt lassan kimerítik a németek 190mrd-os kötelezettségvállalását, másrészt nincsenek meggyőzve arról, hogy ezeket a pénzeket az adósok vissza is fogják tudni fizetni, márpedig akkor a németeké lehet az egész ceh..

 

2013. május 6., hétfő

SP500 elemzés 2013 május 6-10

A múlt hét ismét a bikáké lett, immáron Európában is, a franciák,angolok,németek új csúcsokra mentek ráadásul olyan tempóval és napon belüli szerkezettel, hogy shortos legyen a talpán, aki nem kaparta a falát, akárcsak a pénteki mutatványokat látván. Short oldalról több fontos fundamentális mankó is elveszett, hiszen sem az olaszok, sem pedig a portugálok nem tűnnek már potenciális veszélyforrásnak a következő hetekre, előbbiek a sikeresnek és megnyugtatónak mondható kormányalakítás miatt, utóbbiak pedig az újabb megszorító csomagjuk miatt, hisz ezzel talán elhárult egy újabb segélycsomag kérésének veszélye. Ráadásul az olaszok az angolokhoz és franciákhoz hasonló adósságátütemezést kértek.
A közeljövőben két fontos dolgot tartok szem előtt:
1. Május végéhez közeledve az amerikai költségvetési vita ismét kiújulhat, hisz a március 1-jei "bekkeléssel" csak a határidő tolódott távolabb, végső megoldás messze nem született.
2. A június eleji bírósági döntés a németek oldaláról az OMT-vel kapcsolatban.
Röviden a lényegre térve a hét érdekessége szerintem az lehet, hogy a csütörtök-péntek-hétfőn zárva tartó japán tőzsde vajon hogyan fog viszonyulni a Nikkei határidő ez időszak alatt összehozott 3,6%-os pluszához, ami ráadásul már a 14000-es kulcsszint felett van bő 1%-kal.
Az igaz, hogy mostanság már sok olyat láttunk a piacon, amit korábban talán sosem, de azt azért nehezen akarom elhinni, hogy a Nikkei képes lesz holnap ezt a 3,6%-os gigarést megtartani. Úgy is mondhatnám, hogy az innen való további emelkedés szerintem a kizárttal egyenlő. A lehetséges forgatókönyvek pedig ezt feltételezve az alábbiak:
1. Vagy hulló kés formájában azonnal visszaadják
2. Vagy hosszan több napon keresztül, amolyan konszolidáció formájában landolunk.
Ez pedig már a holnapi, azaz keddi napon eldőlhet. Nyilván ez a jenpárokat is lerendezné egy jó időre. Külön érdekes, hogy az Audusd mai, azaz hétfői esésével a 11 hónapos sávja aljához közelít, melyet igazán illene már letörnie, ha már ilyen türelmesen 4 hónapja várok rá.
A rézzel továbbra sincs gondunk, annak ellenére, hogy egy napon belüli 6%-os emelkedést is láthattunk tőle. Szerintem csepp a tengerben.
Az Eurusd-nél továbbra is cél a minimum 1,2700, veszélyesnek csak stabil 1,32 felett látnám.
Az egyetlen beteg instrumentum az olaj, aminek annyi feladata lett volna a múlt héten, hogy visszajön 92,00 alá. Ez egy napra sikerült is, aztán ismét alaposan elvesztettük, hisz 2 nap elég volt, hogy stabil 95 legyen ismét. Továbbra is lefelé várom, és ilyen napon belüli "mozgáskultúra" mellett tippelni sem akarom, hogyan szeretne lejönni.
A saját shortjaimat illetően továbbra is kitartok, bár hozzáteszem nagyon is kedvem szegte az elmúlt hét, mivel mindent és mindenkit átitatott a csak emelkedni tudunk hangulat.. Lássuk tud-e törni az Audusd, ha már ilyen közel van ismét a sáv aljához, illetve a Nikkei-rést, mely ha kitartana, akkor egy újabb dolgot véshetnek be a Guiness-be. Mondandóm még éppenséggel lenne, de úgy gondolom a piacot és a számlaegyenlegemet úgy sem tudná meghatni.
 Aki pedig szereti az izgalmakat, az nézze a hajnali japán kereskedést! Legyen szerencsénk!

Mindenkinek jó kereskedést és sok sikert!
 

2013. április 29., hétfő

SP500 elemzés 2013 április 29-május 3

A bika él és virul, és úgy látszik nincs az a rossz gazdasági vagy egyéb mutató, ami legalább lassítani tudná. Az őrületet a múlt héten a Dax és a Cac vezette, az hogy Amerika megint a csúcsok közelébe került mondhatni már nem is meglepő.
A Cac az elmúlt egy év legnagyobb napon belüli esése után képes volt az elmúlt év legnagyobb napon belüli emelkedését produkálni. Hogy mire? Állítólag a jó feldolgozó ipari adatra, no meg a rekord munkanélküliségre. Ennek eredményeként a franciákat az eső trendcsatorna teteje sem állította meg, vígan lubickolnak a pluszokban. Kb. 7 nap elég volt, hogy az éves minimumról éves maximumra jöjjenek fel, tulajdonképpen a nagy semmire.
Ezzel párhuzamosan már hétfőn az a hír járta, hogy a vegyes menedzserindexekből adódóan az EKB „biztosan” kamatot fog csökkenteni a most következő héten.. Az eleve nullás kamat továbbcsökkenését én személy szerint nem látom ennyire érdekesnek, de úgy látszik az Eurusd sem, ami még így is kényelmesen 1,3000-on üldögél.
Ugyanakkor a múlt héten sok európai politikus lelt rá a bölcsek kövére, miszerint felismerték, hogy ilyen megszorítások mellett nem lesz növekedés. Ez ám a nagy felfedezés. A zseniális felismerés mellé viszont nem jöttek a megoldási javaslatok. Bocsánat egyet kivéve: lazítsunk tovább a monetáris politikán. Ezen nyilatkozatok számomra inkább hatottak populáris maszlagként, semmint komoly gondolatként. Hisz azt a látszatot keltik, hogy a megszorítások terhe alatt nyögő, sőt kis híján összeroppanó egyszerű adófizető polgárok mellett a politikusok a legnagyobb empátiával kiállnak.. Persze, hisz a politikai népszerűségüket nehéz lenne tovább fokozni, olyan jellegű mondatokkal, hogy további megszorításokra van szükség. Márpedig az átlagpolgárok kezdenek rájönni, hogy egy olyan csontot próbálnak elérni, ami a hátukhoz kötözött rúdról eléjük lóg, és bármennyire futnak és igyekeznek, az a bizonyos csont közelinek tűnik, de mégis elérhetetlen..
A múlt hét másik csúcsfelismerése Merkel szájából hangzott el, miszerint vége a hitelből finanszírozott jólétnek..
Ezen fenti gondolatnak viszont van egy olyan vetülete, hogy a németek igen közel járhatnak a „tűrésküszöbüktől”, ami azt jelenti, hogy már nem szívesen osztogatnak pénzt a lerobbant gazdaságoknak. Erre Ciprus volt a közvetlen és élő példa.. A hét legfontosabb hírének egy csütörtök esti hírt vélek, miszerint a Bundesbank elutasítja és ellenzi az OMT nevezetű programot, és júniusban döntés születhet arról, hogy a program ütközik-e a német alkotmánnyal. A piac jól láthatóan nem reagált a hírre, viszont nem is verték olyan nagy dobra, és nem rágták mindenki szájába, hogy mit is jelent ez valójában.
Ennek megértése végett, kicsit tekerjük vissza az idő kerekét 2012 őszére: az OMT nevezetű programot ugyanis igen neccesen, de ekkor fogadták el. Hogy mi is ez valójában? Nem más, mint a sokat emlegetett végtelen tűzerő, az EKB korlátlan mennyiségű kötvényvásárlásait lehetővé tevő program. Ez a program a 2011-ben pedzegetett és kudarcba fuló eurókötvényes tárgyalások egyik áthidaló megoldása, kiegészítő eleme a 2011 végi 3éves EKB-féle hitelkonstrukciónak, melyet a kereskedelmi bankoknak kiosztott euró százmilliárdok alkottak.
Mivel ezek a kiosztott hitelek már tavaly év közepén elfogyhattak, ráadásul közel sem biztos, hogy a bankok e pénzek többségét állampapírokra költötték, ezért intézkedni kellett. Az egyetlen megoldásnak pedig az látszott, hogy az EKB a bajban lévő országok kötvényeit megveszi, mellé pedig tett egy olyan ígéretet, hogy ezeket a kötvényeket „sterilizálja”, nem fognak inflációt okozni, ezért ez nem is számít pénznyomtatásnak. A hangsúly véleményem szerint a sterilizálja szón van, mert úgy gondolom ezt az apró, mégis legfontosabb szót, még maguk a döntéshozók sem értik.. Ha jobban belegondolunk, akkor az eurókötvény létrehozása jogilag is biztosítottá tenné az állampapírvásárlásokból adódó veszteség-nyereség felosztását a tagországok között. Viszont az OMT nevezetű program nem rendelkezik ezzel a képességgel. Márpedig jelen állás szerint, ha nagyon felszaporodna a bajos kötvények mennyisége az EKB-nál, akkor baj esetén már megint a németeknek kell állni a számlákat. Ezt pedig nyilván nem akarják ők sem. Az ő beleegyezésük a programhoz annak idején szükségszerű volt, de már akkor is többen vizsgálták, annak jogszerűségét, hisz az Unió jogrendszere szerint nem lehet ilyen módon más országokat finanszírozni.. Úgy érzem, ahogy már január végén is említettem, hogy az eljövendő problémáknak mindenféleképp ez lehet a fő forrása: az eurókötvény. Ha a németek ezt jűniusban elkaszálják, és valóban alkotmányellenesnek találnak, akkor nem lesz aki védje a „rossz” gazdaságok állampapírhozamait. Csak a kontraszt kedvéért gondoljunk vissza ez év februárjára, melynek fő momentuma az olasz választás volt. Akkoriban a piacot egy dologgal próbálták megnyugtatni, hogy a látszólagos politikai feszültségek ellenére azért bízzanak, hisz csak tekintsenek ki a legfőbb piaci mutatóra a kötvényhozamokra, melyek akkoriban a baj ellenére is igen nyugodtan mozogtak éves aljak közelében. Na most ez kb. olyan, mint amikor azzal nyugtatom a gazdaság aggódó szereplőit, hogy bizony nincs itt semmi baj, hisz a Dow ATH-n van, persze, lassan a farok csóválja a kutyát.
De térjünk vissza az olaszokhoz: a márciusi adatok szerint a februári olasz állampapírok majd 90%-os vevője maga az EKB volt, ráadásul az OMT keretein belül. Képzeljük csak el, hogy enélkül mi történne a piaccal.. Külön hab a tortán, hogy a múlt héten a portugálok részéről igen heves tárgyalások zajlottak arról, hogy kell-e nekik egy cirka 100mrd eurós segélycsomag.. Az a gyanúm, ha ezt bejelentik, azt közel sem úgy fogja megérezni a piac, mint a ciprusi bejelentést, és nem csak azért mert itt már 10-szer akkora összegről lenne szó. Az Unió és velük a németek könnyen eljátszhatják a hattyú halálát, miszerint nem fognak,tudnak vagy akarnak fizetni. A piac nyilván ezt be is venné, hisz Ciprus emléke még mindenkiben ott él.. Márpedig, ha az Unió nem akar mondjuk csak egy pár hétig fizetni, akkor elszabadulhat a pokol, és a rossz piaci környezetben újra bevethető a csodafegyver: az eurókötvény.
Tudjon róla mindenki, hogy a másfél éves huzavona után a tagországok álláspontja valószínűleg nem sokat változott a kérdésről, de az álláspontok mégis közelebb kerülhettek, hisz már a rajzasztalon kidolgozva fekszik egy könnyített verziója az eurókötvénynek, ami nem más mint egy törlesztési alap, mely leemelné a bajos országok 60% feletti GDP-arányos államadósságát. A fedezet e mögé a jegybankok aranytartaléka, a devizatartalékok bizonyos hányada, illetve egy új közös európai adó. Valljuk be, ez a konstrukció akár még életképes is lehetne, és valóban jó időre spájzolná az európai problémákat. Cserébe nyilván Brüsszel több jogot kérne magának. A kockázat oldal pedig ismét be lenne csomagolva az unokáknak, hisz ez az intézkedéssorozat könnyen sodorhatja az országokat további felelőtlen költekezésbe.
Európáról ennyit, most lássuk mi helyzet a világ másik felén a japánoknál: péntek hajnalban nagy várakozások közepette igen rövid jegybanki közleményt olvashattunk tőlük, melynek lényege: hajrá előre, cél a 2%-os inflációt, a pénzt pedig nyomtatjuk, ahogy ígértük. És ennyi.
Mindenki várja a csodát, és elfelejti, hogy amíg a nyomtatókban csak festéket kell cserélni, azért dolgozni is lehetne és tényleges gazdasági tervekkel előállni. Ehelyett mindenki ül, nyomtat, és mellé lesi a statisztikákat. Nos már korábban is leszögeztem, hogy hiába a monetáris bázis duplázása, itt 2% infláció sanszos, hogy jó ideig nem lesz..
Kérdés persze, hogy erre mikor jönnek rá, hisz a 2 évre hirdetett program miatt könnyen abba az álomba ringathatjuk magunkat, hogy bizony eddig nem is lesz baj a piacokkal. Viszont a piac ezt már akár árazhatta is, hisz a jenpárok bő 25%-ot, a Nikkei több mint 50%-ot emelkedett cirka néhány hónap alatt.
A most következő hét feladata gyakorlatilag egyezik a múlt hetiével:
1. Eurusd-t továbbra is 1,2700-ba várom minimum, ennek első stációja az 1,2900 és 1,2940 között lévő „támaszhalom” szétütése. Múlt héten már láttunk egy halvány nekifutást a részéről, de könnyen visszatették 1,3000-ra.
2. Audusd: bár sanyargatta a havi főpivotot (1,0340), de át nem ütötte szerencsére, elég gyengén viselkedett a múlt héten. Továbbra is ez a feladat, sőt próbáljon újabb és újabb lokális aljakat ütni, mert a célár továbbra is 1, majd 0,9700.
3. Réz: a réz amióta tört az alakzatából nem sok gondot okozott, szerintem most sem fog, szépen ereszkedik lefelé 300 irányába.
4. Olaj: a csütörtöki napon egy 91-ről az esti órákban megindult vágtában már azt hittem egy nap alatt akarja elérni a 100 dollárt, hisz különösebb ok a szárnyalásra a közelben sem volt. Az ő feladata a múlt héten annyi volt, hogy ne jöjjön vissza 92,00 fölé. Ezt mégis megtette, sőt 94-ig jutott. Ennek ellenére úgy gondolom kérész életű lesz a dolog. Cél: 86, majd 78 a végső céláram, ahonnan még lehet, hogy vennék is belőle.

A JP Morgan alakzatát a múlt héten elvesztettük, mely jócskán megnehezíti a shortosok dolgát, hisz az az alakzat mind időben, mind mértékben jól érezhetővé tette volna az esést. Helyette azonban keletkezett egy új és talán még fontosabb jel a Nikkei 14.000 személyében. Egyelőre a vonal működött, pénteken jól érezhetően undorodott tőle az árfolyam és elindult lefelé. Azonban egy fecske nem csinál nyarat, további folyamatos mínuszok kellenek.
Az SP500 utolsó két heti fekete-fehér gyertyái után a héten kötelező elem lenne egy legalább a múlt hetet betakaró fekete. Különben kifutok az időből, hisz a két héttel ezelőtti rajzokon szereplő időpontokra nem lesznek teljesíthetőek a várt szintek.

Íme egy lassabb verzó az SP500-ra időpontokkal-targetekkel. Ha már a rossz hírekre sem tudja megadni magát, akkor egy ehhez hasonló "előjátékkal" kifáradhat a bika:
Érdekesség, hogy ha jól tájékozódtam, akkor az OMT ügyében a bíróság június 11-12-én dönt.

Mindenkinek jó kereskedést és sok sikert!

2013. április 24., szerda

Nikkei 14.000 - USDJPY 100.00 (április 24-dikei kiegészítés)

A mai-holnapi napon kiemelten figyeljük, a képeken feltüntett szinteket, a jövőt illetően nagyon fontos lehet, hogy a szintek érintése után, hogyan kezd el viselkedni az ár. Az amerikai piacokkal korreláló instrumentumok közül már csak a Nikkei nem esik, a USDJPY-vel karöltve, de a kettő korrelációja annyira szoros, hogy tulajdonképp egy a kettő. Ha a Nikkei határidő tartja a mai tempóját felfelé, már legkorábban az amerikai nyitásra elérhetőek az adott szintek.
Magyarázat a képeken, legyen szerencsénk:







Mindenkinek sok sikert, legyünk nagyon óvatosak a hét hátralévő felében!




2013. április 22., hétfő

SP500 elemzés 2013 április 22-26

Az elmúlt héten végre összeállni látszanak azon dolgok, melyekre már 3 hónapja várok. Nevezetesen Audusd alá tudott bukni az 1,0350-nek, majd jól érezhetően alulról tesztelgetve azt ismét alábukott. Az olaj a 92dolláros letörési ponttal szintén gyorsan elbánt, majd a következő 89-es célszámot is kipipálta. A hét főellensége a 86 körüli 2012-es alj lesz. Ezt figyeljük, illetve inkább azt, hogy se az olaj ne térjen már vissza 92-ig, se pedig az Audusd 1,0350 fölé, a rézzel eddig sem volt gond, szerintem most sem lesz. Bár nem képezte figyelmünk tárgyát az arany és az ezüst a           piacokra vonatkozóan, azért intő és súlyos jelnek tekintem, hogy a külön cikkben emlegetett 1500 dolláros céláron kialakuló lehetséges bull-setupot szétlőtte. Értem ez alatt, hogy ha az valóban egy szép alakzat lett volna 2000-re mutatóan, akkor az 1500-hoz való ragaszkodását ki kellett volna, hogy fejezze felénk, ebben még egy rapid 1450-ig tartó rövid esés is belefért volna, mivel azonban ezen a számon is úgy ment át mint kés a vajon, ezért a bull-setup elvetve, ami nem jelenti azt feltétlen, hogy már nem lehet 2000, csak nem látok plusz technikai okot rá, márpedig ez fontos lenne, hisz óva intek mindenkit attól, hogy az aranyat mindenféle fundamentális maszlaggal indokolva vásárolja. Szerintem ez az éra már rég lecsengett. Mindenki kívülről fújja már vagy 1,5 éve, hogy nagy infláció lesz, aranyat kell venni.. A most előállt helyzetről röviden az a véleményem, hogy 1250 környékén még talán érdekes is lehet az arany, de ez még odébb van. A lényeg, hogy nem gondolom, hogy vad pattanásba majd robogásba váltana. Külön elgondolkodtató, hogy a héten egy újabb ország jelezte Németország mellett, hogy haza akarja hozni az Usa-ban tárolt aranykészleteiket. Ez az ország pedig nem más, mint Svájc. Rossz előjel ez, de nem is tőzsdei, hanem gazdasági és társadalmi szempontból. Hisz ezzel együtt már két olyan jelünk van, ami a nagyobb háborúkat megelőzi:
1. az Usa-ban korlátozzák a fegyvertartást. Magyarul a nép kezéből kiveszik a fegyvert. Pont mint az előző világháborúkat megelőzően.
2. Az országok magukhoz rendelik az aranykészletüket. Megjegyezném, hogy ha elszabadul a pokol, akkor előfordulhat, hogy szinte csak ezzel tudnak majd fizetni. Lásd Németország a 2. vh. Utáni újjáépítését nagy aranytartalékainak köszönhette.

De visszatérve a piacokhoz. Pénteken jeleztem, hogy figyeljük a Nikkei határidőt, mert egy igen látványos bullos alakzatból próbál kitörni, melynek célára kereken 14.000 lehet. Ez a 61%-os Fibo-szintje a 2007-es tetők és a 2009-es aljakról számítva. Még mielőtt azonban előre elkönyvelnénk a 14.000-et figyeljünk hétfőn és kedden, hogy ez a pénteki kitörésnek látszó valami egyáltalán meg tud-e maradni, mert ha már hétfőn befordítják 2% körüli mínuszba, akkor nagy esés kezdődhet a világ szinte összes piacán. Ezzel együtt a jenek is felfelé próbálkoztak, de a 100-as Usdjpy csak nem akart eddig összejönni.
A G20-as találkozónak érdemi eredménye szerintem nem volt. Finoman célozgattak itt-ott a pénznyomtató országok galád vagy nem galád tetteire. Hogy miért mondom ezt? Azért mert már nem tudom, hogy mi is számít jónak, ha nyomtat valaki, mint a japánok, akiknél ennek kapcsán beindult a gazdasági csodavárás, vagy ha nem nyomtat valaki, annak megfelelően, ahogy a pár héttel ezelőtti G-s találkozón már cserkész-becsszóra ezt mindenki megígérte.
A hét második feladatának az Eurusd határozott elindulását tekintem, az 1,2700 még mindig elsődleges prioritású célár. Ehhez azonban vissza kell küzdenie magát az 1,2940 és az 1,2900-ás zóna alá, hisz itt igen vastag mozgóátlag-gócok és egy főpivot is várja még az árfolyamot. Hiába láthattunk a héten látványos Eurusd futamokat, próbálkozásokat felfelé 1,31-1,32 fölé, a gravitáció erősebbnek bizonyult, arról nem is beszélve, hogy bár a hét elején az Eurusd a magabiztos kitörés látványával kápráztatott mindenkit, addig az Usd-index közel sem sebződött olyan módon, hogy az Eurusd kitörést „bevegyük”. A stooq-s usd-indexnél továbbra is él a 63,50-es célár, mely január óta érvényben van.
Kitérve az indexekre a múlt hét második felében igencsak megkavarták a lapokat a fiúk, hisz a csütörtök esti Google-IBM jelentés után már jeleztem is, hogy itt pénteken érdekes indexmozgások lehetnek. Ugyanis a Google nagyot jót jelentett, az IBM nagyon rosszat. Az előbbi a Nasdaq, utóbbi a Dow Jones index meghatározó tagja. Jelentős széttartás is produkáltak pénteken: a Nasdaq napi tetőre, a Dow napi aljra tapadva. Az IBM 8%-os esésére bő 8 éve nem volt példa ilyen rövid idő alatt. Hogy miért fontos ez? Ne felejtsük, hogy bár a december óta jelzett IBM duplatető alaposan megtréfált minket, még mindig ott hagyott egy ennél is sokatmondóbb setupot, ami nem más, mint az IBM ciklusok szerinti rajza..
Röviden szólva annak lényege a következő volt és még most is él természetesen: az IBM 2013-ban ütött csúcsa a ciklusok alapján nagy eséllyel bő 10 évig csúcs is fog maradni. Hogy hol is jelölheti ki pontosan ezt a csúcsot arra csak becslésem volt eddig is: 210-212 környékén (3 egykori nagy rallyjának duplikált Fibo-vonalai estek közösen erre a pontra.) Az a tény, hogy egy 8 éve nem látott eséssel indított további intő jel, hogy a tetejét valószínűleg már láttuk, és mivel ez a legnagyobb Dow Jones komponens így valószínűleg ő sem lesz már ennél feljebb az idén. Ezt a régebbi bejegyzést, illetve a chartokat tanulmányozzuk újra:
A harmadik figyelendő dolog a hétre a JP-Morgan fej-válla, hisz a jobb váll kiformálódott a múlt héten, és jelenleg az általam nyakvonalnak belőtt 46,50-en ül. Ezt már érintette is, viszont kell látnunk tőle egy határozott alázárást lehetőleg ellenmozdulat nélkül. És ennek a héten be is kellene következnie, hisz 5 nap csúszással az alakzat elkezdhet szétesni.
Az európai indexekkel nem volt gondunk az elmúlt hetekben ott további súlyos eséseket várok. Egy viszonyítási alapot emelnék ki, amit már korábban is mondtam ez pedig a CAC 3200-es célára május közepéig, hogy ez a Dax-ra mit jelent nem tudom, de sanszos, hogy 6-ossal kezdődő értékeket.
Nagyon figyeljünk tehát a héten, és próbáljunk felülkerekedni az érzelmi elfogultságon. Gondolok itt arra, hogy már a múlt héten is voltak olyan napok, melyeken több jó és több rossz hírt kellett mérlegelnie a befektetőknek és szummázni, hogy akkor mi legyen. Igenám, de ha a jó és rossz hírek száma nagyjából egyenlő, akkor hajlunk az érzelmi alapon erősebben vágyott oldal felé. Ilyen magasságokban szerintem már nincs értelme ezekkel sodródni. A múlt heti ábrák élnek, a shortjaimat továbbra is őrzöm.

Mindenkinek jó kereskedést és sok sikert!