2013. február 19., kedd

SP500 elemzés 2013 február 18-22



Megkésve bár, de törve nem, újra jelentkezem az eheti elemzéssel. A múlt hét nagyjából a legunalmasabb hét volt az elmúlt pár hónapban, legalábbis számomra, mivel az amerikai indexek hajszállal zártak fentebb pénteken a hétfőinél. Eget rengető hírt sem láttam, amit szóra érdemesnek tartok az is inkább már a hétvégén történt, hisz a G20-ak megállapodtak arról, hogy nem gyengítik a saját devizájukat gazdasági előny szerzése céljából. A cikkekben is emlegetett devizaháborút szerették volna ezzel megszüntetni. Ez az ígéret azonban valljuk meg elég gyerekes, amolyan népnyugtató szöveg, hisz nem láttam komoly kereteket szabva a megállapodásban arra vonatkozóan, hogy ígéretüket, hogyan is óhajtják majd menedzselni a való világban. Szépen csengő szavak voltak ezek, de inkább úgy érzem ez amolyan cserkész becsszó, melyet egy mai kapitalista ragadozó könnyen megszeghet.. Kicsit késői is a megállapodás, hisz Amerika, Japán, Kína stb. már igencsak túl van egy nagy adag nyomtatáson.. Azonban ez a hír talán mégis elég lehet arra, hogy a jenpárok gyengülése megálljon és következzen egy trenddel szembeni mozdulat, mely egyelőre még várat magára. Így ezt a mai keddi napot is elnézve egyelőre csak annyit látok, ha a múlt héten is vizsgált Usdjpy-re nézek, hogy a 38%-os Fibo-vonal köszöni jól van, működhet a dolog, remélhetőleg fárasztást láthatunk, mely jó előjel az esésre vonatkozóan. A másik dolog Usdjpy kapcsán, hogy az áhított heti szintű mozgóátlagok e héttől metszették egymást, tehát a múlt hét jen-ábráján is szemléltetett mozdulat működhet, az átlagok visszatesztjét illetően. 
A múlt hét történései az európai indexekben nagyobb izgalmakat hozott, mint az Usa-ban, hisz a Dax jól látható gyengesége, húzta magával a franciákat és a spanyolokat is, vagy éppen fordítva, de ez mindegy a lényeget tekintve. A Dax és Cac mai kitörését látva könnyen összejöhet a pár hete otthagyott lokális csúcsok visszatesztje, mérvadóan fölé nem várnám őket. Sőt a Dax mai kitörtése napon belül nézve olyan erőt sugároz, hogy könnyen dobja a shortját az ember, és hajlik inkább a longra, erős a késztetés, azonban napi gyertyákon nézve nekem nem tűnik ugyanilyen magabiztosnak, hisz az ilyen hosszabb pihenőkből  éledező bika szarvát gyakran letörik, akár két napon belül, úgyhogy óvatosan. Persze a jól húzott stoppal bármi menedzselhető. Engem nem késztet még ez a mozdulat shortjaim feladására. Az amerikai indexek mai mutatványa már más tészta, de ott is hasonló a napon belül sugárzott érzelmi töltet a longra, ami a több hetes napi oldalazásból való agresszív kitörésnek is tűnhet. Egyelőre nem veszem be a dolgot, bár kezdek a saját magamnak felállított tűréshatáromhoz érkezni.  Ha a jenek valóban agresszívan elindulnának, akkor egy további amcsi felfelé mozdulattal is tudnék lépést tartani, a shortok fedezetével szemben. Közben a Gbpusd háromszögéből folyamatosan lefelé gyalogol, de ahogy múlt héten is mondtam a tavalyi aljak töréséig nem hiszem, hogy nagy hatása lenne a piacra. Nagyon csúzli-effektus szaga van a dolognak, hisz már így is túl adott rövidtávon, kellene még egy emberes felfelé kör, hogy erővel neki essen a tavalyi aljaknak, ott még megfontolandó egy short beszálló, ha valaki nem tette volna meg eddig. A sokat figyelt Audusd és réz párosa egyelőre bolondozik velünk, hisz a réz ellaposodó kitörését visszaadta, de továbbra sem került az alakzata fővonala alá.. Audusd pedig már tört, de nem tudott nagy erőt mutatni, jelenleg épp az általam letörési pontként azonosított 1,0350-et tesztelgeti alulról. Ha 1,0400-ig vissza tud araszolni akkor shortolható állapotba kerül ismét. Aki pedig már korábban nyitott rá, annak csak kitartás kell szerintem. Az arany volt talán leginkább a múlt hét sztárja, negatív értelemben, bár ez nekünk jó, mert lefelé is vártuk már 1720óta. A cél 1500 továbbra is.
A múlt héten említett forintokkal kapcsolatos véleményemhez csak annyit tennék hozzá, hogy egyelőre kiállta az Eurhuf a 290-es próbát, bár volt alatta, de említettem, hogy a 290-hez vagy így vagy úgy illik ragaszkodnia. Egyelőre tartja a formáját.
Eurusd-nek továbbra is úgy gondolom kijár még egy felszúrásszerű mozdulat 1,37 fölé nem sokkal, ám nem érzem olyan magabiztosnak az ügyét, hogy trade-t érdemeljen.
Eurgbp-t szintúgy még felfelé várnám 0,88 tövébe, egyelőre reálisnak is tűnik a dolog, szépen összekapta magát a múlt héten.
A Nasdaq továbbra is nagyon gyenge, érdemi trade-szerű alakzatot a már említett lehetséges fej-vállon kívül nem látok bele, ott továbbra is játszik a dolog.
A héten nem különösebb várakozásom, azt leszámítva, hogy a jenek végre beindulnak, illetve Európát figyelem kiemelten, ezen belül is: a Cac-nak egy tüdővel el kellene jutnia 3800 fölé valamennyivel, ennek arányában a Dax-nak is az eddigi lokális csúcsáig, ezzel egy sokkal lanyhább usa index emelkedés még elképzelhető, de ha ez megvalósul, akkor óriási esélyt adok egy flash-crash szerű eseménynek.. Ha a mai európai emelkedés már holnaputánig legkésőbb netán eltörik, akkor jöhet az amerikai indexek 2-4%-os nagyon lassú korrekciója.
A jenpozinkat támogathatja még a ma érkezett hír, miszerint elhalasztják az új japán jegybankelnök jelölt megnevezését:  
A dolog azért érdekes, mert lehet, hogy az új elnök már nem lesz pénznyomtató kedvében, legalábbis kevésbé, mint azt a kormány szeretné.. Ez a hír a G20-as hírrel kiegészítve könnyen „fundamentális” alapot teremthet a várt, akár több hétig tartó korrekcióra.
A múlt héten is megnevezett usd-index továbbra is elsődleges prioritást élvez nálam trade szempontjából, továbbra is él a 63,50-es célár (stooq-os usd-index).
A jelenleg 97 dollár tövében álló Crude olaj 100 és 103 között még érdekes lehet short szempontjából.
A héten még valószínűleg jelentkezem egy a múlt heti EPS-es cikkhez hasonlóval.
Mindenkinek jó kereskedést és sok sikert!


6 megjegyzés:

  1. Halkan megjegyzem, hogy nagyon biztató a tegnapi és mai esés, persze az indexek még be sem indultak igazán.. minden általam figyelt instrumentum rengeteget romlott, megkockáztatom, h innen már nem áll fel a piac..

    VálaszTörlés
  2. Szép estét!

    Gratulálok az összegzésekhez, nagyon szép munkák!
    Köszönöm a többiek nevében is. :)
    Hasonlóan látjuk a piacokat. Például a réz előrejelző szerepéről.
    Impulzívan letört, de én megvárok egy vissza tesztet, aztán mehet a short. Minimum céláram a mozgás végére(5-6 hónap kb.) a 2011-es aljak környéke.
    Kíváncsi volnék a véleményedre, előre is köszönöm!
    Üdv.
    HB

    VálaszTörlés
  3. Erről beszéltem korábban, hogy maga a pénzcsapok elzárása és a fordulat már márciusban bekövetkezhet, csak maga a folyamat elhúzódásának az ideje a kérdés.
    Szerintem annyira fogják elhúzni, amennyire lehet, ezért beszéltem októberi összeomlásról. Mint a fuldokló, aki még utolsó erejével néhányszor feljön egy kicsit levegőt venni, mielőtt teljesen feladná.
    Még mindig csak az összeomlás ideje a kérdés, nem pedig az, hogy meg fog-e történni.
    Ha a pénzcsapok elzárása felszínre hozza a valós gazdasági állapotot, akkor akár egy deflációs spirál kialakulása is elképzelhető. Ez azzal járna, hogy az emberek dollár készpénzben tartanák a megtakarításaikat, mivel az egyre értékesebb lesz. Az egyébként is eső részvénypiacra ez lehet a döntő csapás majd. Meg az erősödő dollár miatt az amcsi exportra is. A kínai valutatartalékok felértékelődőséről már nem is beszélek, mert az megér egy külön misét.

    VálaszTörlés
  4. Sziasztok!

    Érdeklődni szeretnék, illetve tisztázni pár dolgot,hogy mi miért!?

    Olvasgatok egy pár fórumot és az elliotosok többsége a dollár erősödésre számít,ha elkezdődik az összeomlás(igaz már folyamatban,csak a mutatók még nem mindegyike tükrözi)

    Szeretném megkérdezni,hogy miért?
    - havi 85 milliárd dollár megy a rendszerbe
    - elég nagy a kaki amcsiknál is, adósság és a gazdaság terán is
    - India,Kína,Oroszo. szeretne áttérni nem dolláralapú elszámolásra
    - Kína szabadul a dollárkötvényektől
    - USA munkanélküliség?

    Ha bedőlne az euró akkor az amcsi vállalatok termékeit hol adják el? csak Kína kevés lesz! Ha van még amcsi vállalat igazán!

    Valamelyik nagy valutának vesznie kell sztem mindkettőnek igazából és velük mennek a kicsik is a sűllyesztőbe!
    Ha jól tudom Kínában kettős pénzrendszer van és dollárban próbálnak megtakarítani az emberek! Sajnos nem tudom elhinni,hogy a Kínaiak kezébe megerősödjön a dollár!
    Nem hiszem,hogy csak az EU-nak kell bedőlni úgymond megint!


    Szóval mire erősödne a dollár?

    Először egy hatalmas inlációs nyomásnak kellene jönni sztem!
    ami nem a tőzsdéken hanem az élelmiszer árakban tükröződik,annyira hogy nem jut elég étel az asztalra és mikor már senkinek sincs semmije akkor jöhet az igazi áresés!
    ingatlan
    nemesfém
    stb.

    Én nem hiszem,hogy az amerikai dollár nyerőben fog ebből kikerülni és hogy csak Európában szívják meg! megint!

    Mi a véleményetek!

    Köszi!

    Üdv:
    Steve

    VálaszTörlés
  5. Szia Steve!

    Azt sem tudom, hogy hol kezdjem. Eléggé csaponganak a gondolataid:)És így az enyémek is.
    Per pillanat minden ország azon van, hogy a devizája gyengüljön, szóval egy esetleges dollárerősödés az egyáltalán nem jó hír az amcsiknak, sőt...
    -Éppen arról beszélgetnek, hogy az a 85 milliárd, amivel hígítják a dollárt, azt megszüntetik.
    -Az adósság egyébként nem annyira vészes az amcsiknál. A valós adat a legutolsó infóim szerint valamivel 70% fölött volt. A többivel "saját magának" tartozik.
    Az összeomlást csak részben fogják ezek okozni, ha tényleg bekövetkezik.
    A makroadatok fontosak, de ennél távolabb kell tekinteni. Azok, akik nagy pénzekkel rendelkeznek, azok milyen pénznemben tartják majd azt? És itt nem elsősorban az országok valutatartalékára gondolok, mert az külön tészta. Hanem a forró tőkére.
    Egyébként az, hogy az általad felsorolt országok még mindig dollárban tartják a tartalékaikat, az már önmagában sokat elárul. Bármikor átválthatták volna, de mégsem tették. Miért?

    Ha most lenne 10 milliárd dollárod, akkor melyik devizában tartanád, hogy a lehető legnagyobb biztonságban tudhasd. A svájci frank hozzá van kötve az euróhoz. Az eurózóna szerintem még mindig a leginstabilabb gazdasági régió a világon. Ha dőlés van, akkor itt jobban dől majd minden. A jent folyamatosan és erőteljesen gyengítik és ez még egy darabig így is marad, szóval túl sokba kerülne abban tartani. A dollár még mindig a legjobb alternatíva a sok rossz között.
    Inflációs nyomás akkor jönne, ha beindult volna a gazdaság és vele a hitelmultiplikátor hatás. Erről nagyon nincs szó. Épp ellenkezőleg. Ettől persze az élelmiszer még drágulhat, de az csak egy kicsit szelete az összképnek.
    Az elmúlt időszakban Amerika az olcsó pénz politikáját folytatta, míg Európa a németeknek köszönhetően nem volt hajlandó érdemben hígítani az Eurót. Így hatalmas pénzek keltek át az Óceánon.
    Ez a pénz hamarosan (értsd a következő 1-2 évben) visszafordul, mert a pénzcsapok elzárásával nem gyengül tovább a dollár+egy esetleges összeomlás Európát jobban érintené, így nagyobb biztonságban van dollárban a pénz. Ha ezek bekövetkeznek, akkor egyszerűen nagyon sokan dollárt vesznek majd, ami felhajtaná az árfolyamát egyszerű kereslet/kínálat alapon. És tökmindegy, hogy ott is kaki van, mert a bizalom még mindig a dollár iránt a legnagyobb.
    "Valamelyik nagy valutának vesznie kell sztem mindkettőnek igazából és velük mennek a kicsik is a sűllyesztőbe!"
    Ebből látszik (és remélem nem sértelek meg), hogy a forex piacot nem látod át túlságosan. Ha az egyik valuta gyengül, akkor egy másik erősödik. Nem tud mindegyik gyengülni. Arról már nem is beszélve, hogy egy valuta gyengülése nem feltétlenül rossz egy országnak, ugyanis javítja az exportot. Ha például a forintot sikerülne 400-ig gyengíteni az euróval szemben, akkor az ország alapvetően jól járna. Azt, hogy ezt még sem tehetjük meg, annak az egyetlen oka, hogy vele azok a hitelek, amiket devizában vett fel az állam és a lakosság, elviselhetetlenné nőnének.
    De ha arra gondolsz, hogy a fejlett világ összes régióját érintené egy összeomlás, akkor igazad van. Az EU nem tud egyedül bedőlni. Bármelyik régió összeomlik a világban, akkor azt a többi is minimum erősen megérzi, de még valószínűbb, hogy dominószerűen vele tartanak.

    Ha túl nagy hülyeséget írtam, akkor nyugodtan javítson ki valaki.

    Üdv
    Csaba

    VálaszTörlés
  6. Szia Steve,
    röviden reagálnék én is, Csabával nagyjából szinkronban van a véleményem.
    A kérdés az volt miért erősödne a dollár. Megmondom őszintén nem tudom. Fundamentum oldalról végtelen történetekkel lehetne hol az egyik, hol a másik álláspontot védeni. Egyszerűen mondom: a dollár index ezt mutatja, legalábbis számomra. Ezzel párhuzamosan az Eurusd-ről is megfogalmaztam egy olyan véleményt, h szerintem a közös eurókötvény érdekében tavaszig 1,1 felé mozdítják az árat, kikényszerítve a közös kötvény mielőbbi megvalósítását.. Az hogy a dollár azért erősödik-e majd, mert visszaviszik a pénzt az Usába, vagy változik a külker mérleg, már nem igazán érdekel, mert nem az okra, hanem két szám relatíve elmozdulására fogadok. A másik fontos dolog, szinte bármilyen tőzsdei helyzetben, hogy egy deviza nem feltétlen azért erősödik, mert olyan impozáns az adott gazdaság, hanem ahogy Csaba mondta a sok rossz közül, lehet az a legkevésbé rossz..

    VálaszTörlés