2013. február 25., hétfő

SP500 elemzés 2013 február 25-március 1



A múlt héthez hasonlóan az e heti elemzésben is inkább a híreket veszem górcső alá, lévén, hogy az indexekhez figyelt instrumentumok egyelőre még mindig nem érdemelnek szót, pontosabban nincsenek még olyan szinten, ami érdemi hatást tudna gyakorolni a piacokra.
Nehéz preferencia rendszert felállítani a hírek sorából, de talán a legnagyobb kaliberű hír a múlt héthez hasonlóan szintén hétvégén érkezett, mely szerint Anglia elveszítette AAA-s minősítését, a mai hétfői reakción talán már nem is csodálkozunk, hisz a franciák hasonlóan fittyet hánytak a hírre és meneteltek hetekig. Ez az hír, ha a londoni indexre nem is, de a fontra, ezen belül az általam is figyelt Eurgbp-re hozhat érdemi hatást, miszerint a pár hete jelzett 0,88 tövébe emelkedhet az ár. Ezzel párhuzamosan az Eurusd is erőre kaphat, de hiába várom 1,37 fölé felszúrásszerűen, trade lehetőséghez nem érzem elég kereknek a történetet.
A brit leminősítés kapcsán még annyit, hogy érdemes feljegyezni a hírt, mivel a következő napok reakcióiból, akár az is kikerekedhet, hogy előre hozott választásokat tartanak majd, hisz Cameront nem biztos, hogy tovább támogatja a velük koalíciót alakító párt.. Ez majd kiderül.  
A spanyol és bolgár tüntetések, melyeket már korábban „figyelőlistára” helyeztünk, most fontos történést produkáltak, hisz Bulgáriában a kormány kénytelen volt lemondani a héten.
A múlt héten még tovább feszegették egy lehetséges ciprusi segélycsomag lehetőségét is, ezt is tegyük be a talonba.
A hét összességében elég gyenge makrókat szállított nekünk, élükön a mínuszos német GDP-vel, de mivel a kilátások jók, ezért maradandó sérülést a Dax sem tudott összeszedni.
A héten fény derült egy általam nagy rejtélynek tartott dologra, mely nem más, mint a múltkori ideiglenes adósságplafon emeléshez szabott „apró betűs rész”. Annak idején említettem, hogy nem találok hitelesnek mondható információt a kitolás feltételeiről.. Ez most végre kiderült, ráadásul olyan természetességgel közölték a lapok, mintha mindig is tudnunk kellett volna. Eszerint, ha március 1-ig nem tud megegyezni a két amerikai párt, akkor életbe lép egy 85mrd dolláros automatikus egyenlegjavító mechanizmus. Ennek legnagyobb vesztese, mint azt már pletykák szerint is tudtuk korábban, a hadügy, vagyis a Pentagon. Az előző napokban Obama lelkes beszédeiben hangsúlyozta, hogy ő bizony kész megállapodni. Kimondatlanul is utalva arra, hogy ő vele semmi gond, a feszültséget a republikánusok csinálják azzal, hogy le akarnak faragni a kiadásokból. Ez a hír nyilván más színben tűnt volna fel, ha a republikánusok nyilatkoznak. Egyelőre ebből is látszik, hogy komoly sakkparti megy a háttérbe, senki sem akar a engedni a másik javára. A piac mai állapotát elnézve, igencsak dejavu-nk lehet, hisz a március 1-jei időpont ugyanúgy senkit sem zavar, mint 2 hónapja a január 1-je. Igaz itt a tét kisebb, de mégis jelzésértéke lenne egyik-másik párt győzelmének.
Mivel március 1-je most péntekre esik, így lesz izgalom, szemben az elmúlt 2-3 hónap unalmával. Viszont, hogy a hét elején se aludjanak el a brókerek a székükben, van itt nekünk egy olasz választásunk, mely ma 15órakor véget is ér. A tét nem kicsi, hisz Berlusconi váratlan visszatérése alaposan bekavarna. Egyelőre ennek nem sok esélyt hagyok, de tény, hogy meglepne, ha ő nyerne. A mai nap olasz állampapír-aukciója sikerrel zárult, tehát elmondhatjuk, hogy a piac nem igazán aggódik Berlusconi visszatérésén.
És ha már az olaszoknál tartunk, szintén megjegyzendő hír volt a héten, hogy az EKB bevalotta, hogy igen sok olasz állampapírt kellett vennie a közelmúltban.. Ki-ki eldöntheti vajon miért. Míg a görög dráma nagyjából lecsengett, illetve a spanyolok is kaptak epizódszerepet egy-egy felvonásban, addig az olaszok maximum be-be ugrottak egy rövid szerep erejéig. Nem lepődnék meg ha a következő látványos médiacirkusz az ő problémáikra építve töltené meg félelemmel a piacokat.
És végül a hét talán legmesszebbre mutató híre az volt, hogy az Usa és az Eu megkezték a tárgyalásokat egy transzatlanti szabadkereskedelmi övezet létrehozásáról. Bár a végkifejlet még messzinek tűnik, érdemes figyelemmel kísérni az ezzel kapcsolatos történéseket. A kezdeményezés persze nem új, viszont az sem lehet véletlen, hogy miért pont most kezdik ezt boncolgatni. A válasz szerintem egyszerű: mindkét nagyhatalom zsugorodó gazdaságát összegyúrva megpróbál egy szinergiákra épülő növekedő, közös gazdaságot létrehozni. Ezzel is pozicionálva magát a világelsőségre törő Kínával szemben.. Ha ez megvalósulna, akkor reális esélyt is adnék arra, hogy képesek lesznek növekedést produkálni, ráadásul úgy, hogy közben lefaragnak a kiadásokból, illetve majd emelhetik a nullára ragasztott irányadó kamatokat.
A Fed jegyzőkönyve is tartogatott meglepetéseket szerdán, hisz pedzegette a pénzcsapok elzárásának lehetőségét és időpontját. A reakció igen hirtelen esés volt, mely önmagában érdekes, hisz ha olyan fitt és üde a gazdaság, ahogy azt sokan állítják, akkor miért kellene félnünk a monetáris lazítás szüneteltetésétől. Ugyanakkor mentális készülhetünk arra, hogy ha a Fed márciusban előáll valamivel, az lehet akár egy teljesen új, általa régen vagy sosem használt csodafegyver is. Nyilván nem tudom mi lehet ez, de nem is ez a lényeg. Erre azért gondolok, mert az elmúlt évek Fed-beszédeiben gyakran elhangzott az a félmondat, hogy vannak mások eszközök is Fed kezében, amelyek élénkíthetik a gazdaságot. Ez magyarul annyit jelent, hogy már nem hinném, hogy QE5 néven illetnék az új programjukat, ha lesz egyáltalán, hanem valami teljesen más néven, más köntösbe, melyet ha nem szemfüles valaki csak egy bazi nagy emelkedés után fog megérteni. Hisz a Fed nem fogja a szánkba rágni, hogy bizony taposni kell a buy gombokat, mert az új program megvéd arra a ciklusra..

Végül két apró hír még az előző napokból, melyet a hetek óta halmozódó shortindokok sorába állítanék:
1. A bankok csak a várt összeg felét fizetik vissza, melyet az LTRO keretein belül kaptak.. Úgy látszik, kell az a pénz még nekik nagyon, elképzelhető, hogy a kártyavár ezekkel van betámasztva, így nem szívesen húznák ki alóla..

2. Amerikában a bennfentes cégvezetők eladásai két éves csúcsra emelkedtek.. Talán emlékszünk is a pár héttel ezelőtti hírre, mely szerint a Google egyik vezetője is majd 0-ra csökkentette Google részvényei számát.. Külön irónikus, hogy ezzel párhuzamos tendencia lehet még a kiugróan magas lakosság érdeklődés a részvények iránt..

Pár szót még a figyelt instrumentumok állapotáról:
1. Gbpusd kiütötte a 2012-es aljakat, múltkor említettem, hogy az alakzat csak ezen szint kiütésétől él magabiztosan. Egyelőre csak szemre 1,36 körüli célár adódik.
2. Az 1500 dollárra várt arany 1550-ről fordult a héten. 1500-öt érintve shortot tovább nem tartanék, sőt onnan egy nagyobb longot helyeznék kilátásba, de ez még korai, először pipáljuk ki az 1500 aztán meglátjuk.
3. Az Eurhuf kiállta a 290-es próbát, már a héten meglehet a várt stabil 300..
4. Usdjpy végre elindult, ebből visszafordulni.. szóval nehéz lesz neki. Elsőrendű célár 90, majd 88, neccesen még a 85 is meglehet, de ez még odébb van.
5. A január-februárban két részben nyitott Russel shortokat a pivotokról hamarosan zárni is lehet a februári fővonalnál.
6. A Google és Amazon számomra továbbra is shortos. 
A Dax, Dow, Ibex, Usdjpy shortokat továbbra is tartom.

Mindenkinek jó kereskedést és sok sikert!


13 megjegyzés:

  1. A jenek végre elindultak, persze még be is kell tudni zárni a pozit. A piac is tetszik egyelőre. Többféle látomásom van a folytatást illetően, de egyelőre jussunk el 1480 alá.

    VálaszTörlés
  2. Ennyit a tegnapi sikeres olasz kötvényaukcióról: http://stooq.com/q/?s=10ity.b&c=3m&t=c&a=lg&b=0

    VálaszTörlés
  3. Grat. Szépen lefordultak a jenek.
    Az én Eur/Huf longom is szépen teljesít. Dollárral szembeállítva jobb lett volna, de bízok benne, hogy innen 1.3-ról kicsit visszapattan az EURUSD és az megdobja majd. A pozi 1/3-át azért zártam ma. A második célár 300.
    Sikerült belenyúlnom kétszer is az arany esésbe 1645-től, úgyhogy igazán elégedett vagyok az idei évvel eddig.

    VálaszTörlés
  4. Gratulálok Csaba, maradjon is így kívánom Neked! Halkan figyelem a piacot, elég sokat beszéltünk már róla az előző hetekben, most már történni kell a dolgoknak. Eurusd saccra 1,32-re visszajöhet, és a Gbpusd nagy törése miatt tarthatja is a lefelé irányt egy jó darabig. Az aranynak jövő héten külön figyelmet szentelek majd, van egy érdekes meglátásom a jövőjét illetően.

    VálaszTörlés
  5. Egy szépséghibája volt eddig az esésnek, hogy az Audusd nem akart elindulni lefelé. Ma azonban a tavaly novemberi alját célba veheti, majd irány a 0,97-es célár. Már csak a réznek kellene csatlakozni, egyelőre épphogy tartja a 200napos, ami egyben a 200heti mozgóátlag is, ritkán áll így egy helyre két ilyen mozgóátlag. Meglátjuk.

    VálaszTörlés
  6. Bár nem terveztem, de ütöttem az imént egy Audusd shortot 1,0202-ről, x1-szeres szorzóval, a már sokszor említett 0,97 körüli célárral, stop nincs egyelőre.

    VálaszTörlés
  7. A rézre és az Audusd kiemelten figyelek ma, jelen pillanatban 1%-on belül van mindkét termék lokális pár naoos alja, amit ha kiüt lesz sebesség nagyon nagy valószínűséggel. Ne becsüljük le őket, hogy sok még az az 1%, mert ez már bő lőtávolon belül van, ha az aktuális piaci szituációkat is hozzánézzük, gondolok itt a mindenki által mellőzött ameriakai megállapodásra.. Érzésem szerint, ha az egyenlegjavító nem lép életbe, az jelzésértékű, és óriási presztizsveszteség lenne a repuklikánusoknak, hisz még "csak" egy 85mrd-os lefaragást sem tudtak ennyi idő alatt kiharcolni. Ennél azért ők sokkal többet akartak.

    VálaszTörlés
  8. 0,4-0,5%-ra vagyunk az Aud és réz lokális aljaitól, szépen lecsorogtunk, könnyen lehet, hogy nem csak a katolikusoknak lesz holnap böjt, hanem a piacnak is. A republikánusok kötik az ebet a karóhoz, elég kínos ez így pár órával a határidő előtt.

    VálaszTörlés
  9. Úgy látszik életbe lépnek a lefaragások holnaptól, rá is fér egy kis kijózanodás a zöldbe kábult befektetőkre. Relatíve elég hűvösen viselték a piacok ekkora esést 10perc alatt kellett volna szvsz produkálni ilyen körülmények mellett. Talán sokan ott hagyták a gépet, annak biztos tudatában hogy úgyis megállapodnak. Az igazi futam holnap lesz.

    VálaszTörlés
  10. Mára kaptunk még egy Matolcsyt is..

    VálaszTörlés
  11. Egyelőre több fronton is csalódással indul a mai nap, előkerültek a megállapodás "apró betűs" részletei: 85mrd helyett 40mrd körül lefaragás az előirányzat, és mivel a megszorítások nem mától lépnek érvénybe, még a következő hetekben megállapodhatnak.. Trükkökből nincs hiány, meg kell hagyni. Matolcsy megnevezésére már mintha beállították volna a jó népet, hogy az egyenlő a 300-as forinttal, ezért kicsit furán néznek, hogy miért nem ott nyitottunk akár.. Számomra kézenfekvőbb egy talajvízszerűen emelkedő eurhuf, itt-ott erősebb meghúzásokkal, ehhez azért kell még pár hét legalább. A réz közben erővel kivette a várt lokális aljat, egyelőre aud nincs még vele, a piacoknak úgy látom lassan fognak észbe kapni..

    VálaszTörlés
  12. Az Audusd pár pipre van a kritikus értéktől, onnantól minden fontos mutatónk általános piaci shortot mutatna. Lássuk fog-e működni. Egy flashcrash típusú esésen sem lennék meglepődve, persze az inkább ajándék egy shortosnak, kiszámítani nem mondom hogy lehetetlen, de igen nehéz.

    VálaszTörlés
  13. A tisztán látás kedvéért, érdemes elolvasni: http://www.portfolio.hu/vallalatok/ovatos_a_sec_valtoztatnak_a_szuneteltetesi_szabalyokon.168153.html

    VálaszTörlés