2013. február 4., hétfő

SP500 elemzés 2013 február 4-8



A hétre szinte kizárólag az Eurusd kapcsán terveztem egy meglátást hozzáfűzni az immáron december óta gyűlő általános piaci short indokok mellé. Ám mielőtt ismertetném ezen gondolatokat, kicsit tekintsünk vissza az elmúlt hét történéseire. 
Nagyjából folytatódtak a januári történések, piszmogva, amolyan bosszantó üzemmódban araszoltunk felfelé, ha esett, ha fújt.. Már előkerült néhány kifejezetten rossz makró, gondolok itt a munkanélküliségre és az amerikai GDP-re. Teljesen mindegy volt a rossz adat megvették, sőt majdnem hogy tépték rá az indexeket. Még akik jellemzően nem foglalkoznak a makroadatokkal azoknak sem illett volna elmenni ilyen botrányos számok mellett. A hét első kereskedési napján látszik is a múlt hét felelőtlenségének eredménye, nehéz ezen elindulás mögé konkrét indokokat tenni, de ez nem is szükséges. Számomra mindegy, ha a várakozásom eleve lefelé van, hogy mi az ehhez társított ok, vagy inkább helyesebb az ürügy szót használni. A spanyolok korrupciós botrányával úgy látszik betelt a pohár, és lassan de biztosan kezd borulni a bili. A február hónap jelentős eseményeiről annyit, hogy az olaszok választása mellé, lehet a spanyoloknál is ki kell majd írni egy választást, ha jelen ügyük nagyon elfajulna, e hónapban dől el az Eu többéves költségvetése is, amit már eleve decemberről toltak ki idáig, bár arról nem vagyok meggyőzve, hogy a piacokat különösebben érdekelni fogja ez az esemény, a legfontosabb esemény talán az lehet, hogy az amerikai megállapodással tovább görgetett problémákat ki szeretnék-e teregetni ebben a hónapban. Múlt héten említettem, hogy sajnos igen nagy a dezinformáció ez ügyben, hisz több hírforrás más és mást állít ennek kapcsán. Fogalmazzunk úgy, hogy a híresztelések legdrámaiabb része, hogy a költségvetés lefaragásáról, már március 1-ig meg kell állapodnia a két pártnak, hisz elméletileg ez volt a feltétele az adósságplafon májusig való felfüggesztésének. Arról nem találtam érdemi információt, hogy ha le kell faragniuk, akkor az mennyi kell, hogy legyen.. pedig fontos lenne, hisz ha „csak” mondjuk 5-10mrd dollár, akkor az még menedzselhető tőzsdei és gazdasági fájdalom nélkül, de ha mondjuk 100mrd-os nagyságrend, akkor már nem.. Bármi is az igazság nyomozzunk ez ügyben, és figyeljünk minden apró hírt ennek kapcsán.
A mai esést látva mondhatnám, hogy ez lehet amire vártam, de ez ahhoz még vajmi kevés. A németek letörölték a teljes januári teljesítményüket, szinte egy nap alatt. A franciák és a spanyoloknak se kellett több 2-3napnál, hogy már a decemberi pluszokat is semlegesítsék. Ugyanakkor az amerikaiak -1%-a még mondhatni semminek nevezhető. Még a hét bőven kitarthat ebben a hangulatban, nagyon figyelni kell, hogy időben rájöjjünk, hogy vajon korrekcióról van-e szó, vagy pedig a lavina még csak most indul. A Dow-ban a 13.650 visszatesztje kötelező elem szerintem, ennek megfelelője az 1480-as SP500, ott dől el a sorsuk. A Dax már más tészta 7520-ig várom, ha alámegy 7200 villámgyorsan, ott már zárnám is boldogan a korábbi shortjaim, meglátjuk. A kulcs szintek megközelítésekor érdemes lesni, a sokat emlegetett Audusd és réz alakzatát, mert ha tudnának törni a korrekciónak tűnő esés alatt, akkor könnyen lavinává fejlődhet a lejtmenet. Mivel rendkívül erős a felfelé trend a januárnak köszönhetően, ezért egy trenddel szembeni 2 és fél napos egyhuzamú esésre legalább számolok. Ez azt jelenti, hogy szerdán kellene igazán gyorsulnunk lefelé, és ha a nap végét megveszik, akkor nagy sansszal csak korrekciót láttunk, ha lezárják napi minimumra, akkor lesz folytatás is.

Eurusd-ről csak annyit szerettem volna megjegyezni, hogy a múlt heti rallynak köszönhetően az Euró-indexet igen közel rángatta egy fontos vonalhoz, melyet az alábbi ábrán láthatunk:

Ha ezt a vonalat átvinné az euró-index, akkor sem hiszem, hogy az előző nagy lokális tetőt megtudná haladni. Ám az, hogy idáig jött az euró-index nemcsak az eurusd-nek, hanem a másik főkomponensének az eurgbp-nak is köszönhető. Az eurgbp-ra nyugodtan mondhatjuk, hogy egyáltalán nem potens, nem korrelál a tőzsdékkel. Összességében azt látom, hogy nem a font gyengült és nem is a dollár, hanem az euró erősödött ezidáig, ez pedig nagy különbség, még ha technikailag ugyanazt is jelenti a két dolog. További érdekesség, hogy ha megnézzük az euró-index januári teljesítményét, akkor egy szép vaskos havi fehér gyertyát látunk, ezzel nincs is gond. Viszont abszolút nem illik a képbe, hogy ugyanezen időtávon a dollár-index is hasonlót produkáljon.. Általában ha az vizsgáljuk, hogy éppen gyengül-e a dollár vagy erősödik, akkor elég kinéznünk a főkeresztre az Eurusd-re és az megadja a választ. Ez alapján a január a dollár gyengüléséről szólt, viszont a dollár-index a dollár erősödéséről tanúskodik nekünk.. Kérdés, hogy vajon melyiknek higgyünk? Nos ha hihetünk az euró-index trendvonalának, akkor az eurusd már épp a fordulót csinálja. És számomra ugyanezt támasztja alá a dollár-index technikai képe is:


Az elmúlt hét történései közül még kiemelendőnek tartom az Amazon gyorsjelentését, ami véleményem szerint minden létező szempontból rossz lett, ennek ellenére utókereskedésben +10%-ban is kereskedtek vele, gyakorlatilag történelmi csúcsra lökve az árat. A Google shortja mellé ezt sem tartom rossz ötletnek beshortolni, persze csak annak akinek van már tapasztalata hasonló műveletekben.
Tehát még egyszer röviden: figyeljük az index fentebb jelölt kulcsszintjeit, és párhuzamosan mellé a réz-audusd-gbpusd korábban kivesézett alakzatát, illetve a Nasdaq teoretikus hiányzó jobb vállát..

Mindenkinek jó kereskedést és sok sikert!

Ui: a forintpárokat a látszólagos trendtörésük ellenére is felfelé várom euró viszonylatban stabil 300-ra gondolok még mindig, Matolcsyval vagy anélkül.. 
Korábban is említettem, ismét mondom: az elemzések összeépülnek, aki el akarja kapni a gondolatok fonalát, annak érdemes december elejétől legalább elolvasni mindent egybefüggően.

7 megjegyzés:

  1. A két napos esésnek egyelőre lőttek, fekete-fehér gyertya típusú sávozásnak tűnik. A franciák és spanyolok emberes fehér gyertyáját nem hiszem, hogy a héten sikerülne megtörni. Eurusd sem végezte még el a dolgát 1,37-nél, kicsit fölé kellene még mennie.

    VálaszTörlés
  2. 19.15-kor Obama beszél a jövőbeni költségcsökkentésről. Nem árt figyelni.

    VálaszTörlés
  3. Az amcsi lakosság évek óta nem tolt annyi megtakarítást a részvénypiacba, mint januárban. Szóval, mint mondtam tömik a kicsiket. Sári néni általában a csúcson vesz. Minél több részvény van náluk, annál törékenyebb a piac. A csúcs azért relatív, mert ez egy folyamat, amikor a nagyok már szállnak ki a longokból. Óvatosan, hogy azért el ne ijesszék a háziasszonyokat. Szóval akár még egy rally is benne van a történetben. Én még mindig nem nyúlok hozzá. Meglátom, hogy mit csinál 1580 körül első körben.

    VálaszTörlés
  4. miről beszélsz Csaba hol van még 1580 spx ,esnek mint a kő
    főleg a dax

    VálaszTörlés
  5. Csaba nagy vonalakban beszélt az évet figyelembe véve. Természetesen nem zárom ki az 1580, de nem tartom valószínűnek. Egyébként egyet értek a többivel.
    Halkan megjegyzem, hogy végre tört az Audusd, ennek innen visszajönnie már nem illik, 1 alá várom továbbra is. Eurusd és Eurgbp ügye még mindig befejezetlennek tűnik, egy tüske az előző csúcsok fölé még várható szerintem. Akkor már a short nyitásban is érdekelt lehetek, majd meglátjuk. A réz még bőven nem tört, főleg, hogy ő inkább felfelé kukucskált az alakzatából, ám az nem túl volt még túl meggyőző. Fontos nap lehet a mai, mert ha a jelen -1%-os Dax -2%-re fejlődne nap végéig, akkor jöhet a 7200, az usát még meglátjuk, ha ma sikerülne egy olyan fekete gyertyát produkálni ami bőven lefedi a tegnapit, akkor ott is indulhat a móka, addig nem. A történések epicentrumát inkább teszem a jövő hétre, egész pontosan február 11-18 közé. A mai francia bicska meglepett, a spanyoloknál nem történt semmi különös még, tetszene ez a sebesség.

    VálaszTörlés
  6. Csak tesztelte az 1500-at.
    A dax a nagy eurooptimizmusban többet ment, mint a többi index, úgyhogy az erőteljesebb korrekció egyáltalán nem meglepő, sőt normális. Nálam óráson szép long divergenciák vannak már benne. Ha a 7600 fölé tud menni, akkor az is megy szerintem tovább. A 7750 érdekes lehet nekem egy shortra, ha addig elmegy és több dolog is megerősíti majd.

    VálaszTörlés
  7. Ütöttem egy usdjpy shortot x1-e áttétben 93,37-ről, a cél 88 lenne.

    VálaszTörlés