2013. március 22., péntek

Feltámadhat az arany, ha...

Az aranyra ígértem már jó pár napja egy meglátást, melyet most megosztok. 1730 óta inkább shortos vagyok rá, és 1550 érintése óta azonban körvonalazódni látszik egy szép bull setup (megjegyzem az alakzat ugyanúgy ott van az ezüstben is, talán még szebb is) . A beszálló nagyjából 1500 és 1525 között ígérkezik, minimum 1700-es célárral, de a 2000 dollár elérése sem lehetetlen, ez majd kiderül 1700-nál.
A földgázban a közelmúltban egy nagyon hasonló alakzatot láthattunk, igaz kisebb timeframe-en, de a hatás elég látványosra sikerült.
Lehetséges, hogy a pár héttel ezelőtti 1550 körüli arany alj már maga a beszálló volt, viszont egy hiányzó kis 5-ös Elliott-hullám még inkább 1520 környékére mutat, amit nagyon gyorsan is elérhet az ár. Látva az elmúlt napok ciprusi ihletésű emelkedését 1620-ra, úgy gondolom, hogy ebből ennyire futotta, és egyáltalán nem kell korrelálni, főleg rövidtávon az aranynak a piaci pánikkal. Arról nem is beszélve, hogy a március havi főpivotot épphogy csak sikerült elérni. A többit meglátjuk, én egy 0,3-0,5-ös szorzóval gondolkodom benne ATH-célárral. A stopot ilyen alacsony tőkeáttét mellett még hanyagolnám a beszálló után pár nappal is.
Az arany még függőben lévő alakzata.


A földgáz alakzata, már beteljesült állapotban.

1 megjegyzés:

  1. Üdvözletem!

    ez is egy érdekes meglátás:
    http://www.portfolio.hu/deviza_kotveny/arany/megszunhet_a_svajci_arfolyamkuszob_a_svajciak_szavaznak_rola.181600.html

    Megkérdezhetem az Ezüstöt hova várnád?

    Köszönöm az érdekes elemzéseket! Jó őket olvasni néha segitenek néha kicsit elbizonytalanítanak! :)

    nem tudom mennyi idő van még az "összeomlásig"
    de biztosan nem túl sok!
    És bevallom őszintén a ciprusi események óta kicsit elbizonytalanodtam, hogy vajon szab e a pénzt tartani a bankban!
    bár nyilván nincs 100ezer euróm még csak a közelében se vagyok, de az az igazág, hogy adózok,mindig és minden után és nem igazán szeretném,ha 1 forintot(ami egyre kevesebbet ér) is elvennének tőlem, mert valami barom politikus annakidjén hitelt vett fel a nemzetközi szervezetektől és utána eljátszotta vagy focistadiont épített belőle!

    "és meglátnák hogy van tőzsdézre pénz - hát akkor ez biztos nem kell"

    amit látnak azt megadóztatják!
    Egyik barátom mesélte,hogy egy vidéki házat ami nincs téliesítve 230 ezer Ft/év ingatlanadóval terhelték!

    szóval kicsit félek!
    mert ahogy a dolgok mennek itt nálunk is bármikor borulhat a bili!

    Köszönöm az elemzéseket!

    Üdv:
    Steve

    VálaszTörlés