2013. április 29., hétfő

SP500 elemzés 2013 április 29-május 3

A bika él és virul, és úgy látszik nincs az a rossz gazdasági vagy egyéb mutató, ami legalább lassítani tudná. Az őrületet a múlt héten a Dax és a Cac vezette, az hogy Amerika megint a csúcsok közelébe került mondhatni már nem is meglepő.
A Cac az elmúlt egy év legnagyobb napon belüli esése után képes volt az elmúlt év legnagyobb napon belüli emelkedését produkálni. Hogy mire? Állítólag a jó feldolgozó ipari adatra, no meg a rekord munkanélküliségre. Ennek eredményeként a franciákat az eső trendcsatorna teteje sem állította meg, vígan lubickolnak a pluszokban. Kb. 7 nap elég volt, hogy az éves minimumról éves maximumra jöjjenek fel, tulajdonképpen a nagy semmire.
Ezzel párhuzamosan már hétfőn az a hír járta, hogy a vegyes menedzserindexekből adódóan az EKB „biztosan” kamatot fog csökkenteni a most következő héten.. Az eleve nullás kamat továbbcsökkenését én személy szerint nem látom ennyire érdekesnek, de úgy látszik az Eurusd sem, ami még így is kényelmesen 1,3000-on üldögél.
Ugyanakkor a múlt héten sok európai politikus lelt rá a bölcsek kövére, miszerint felismerték, hogy ilyen megszorítások mellett nem lesz növekedés. Ez ám a nagy felfedezés. A zseniális felismerés mellé viszont nem jöttek a megoldási javaslatok. Bocsánat egyet kivéve: lazítsunk tovább a monetáris politikán. Ezen nyilatkozatok számomra inkább hatottak populáris maszlagként, semmint komoly gondolatként. Hisz azt a látszatot keltik, hogy a megszorítások terhe alatt nyögő, sőt kis híján összeroppanó egyszerű adófizető polgárok mellett a politikusok a legnagyobb empátiával kiállnak.. Persze, hisz a politikai népszerűségüket nehéz lenne tovább fokozni, olyan jellegű mondatokkal, hogy további megszorításokra van szükség. Márpedig az átlagpolgárok kezdenek rájönni, hogy egy olyan csontot próbálnak elérni, ami a hátukhoz kötözött rúdról eléjük lóg, és bármennyire futnak és igyekeznek, az a bizonyos csont közelinek tűnik, de mégis elérhetetlen..
A múlt hét másik csúcsfelismerése Merkel szájából hangzott el, miszerint vége a hitelből finanszírozott jólétnek..
Ezen fenti gondolatnak viszont van egy olyan vetülete, hogy a németek igen közel járhatnak a „tűrésküszöbüktől”, ami azt jelenti, hogy már nem szívesen osztogatnak pénzt a lerobbant gazdaságoknak. Erre Ciprus volt a közvetlen és élő példa.. A hét legfontosabb hírének egy csütörtök esti hírt vélek, miszerint a Bundesbank elutasítja és ellenzi az OMT nevezetű programot, és júniusban döntés születhet arról, hogy a program ütközik-e a német alkotmánnyal. A piac jól láthatóan nem reagált a hírre, viszont nem is verték olyan nagy dobra, és nem rágták mindenki szájába, hogy mit is jelent ez valójában.
Ennek megértése végett, kicsit tekerjük vissza az idő kerekét 2012 őszére: az OMT nevezetű programot ugyanis igen neccesen, de ekkor fogadták el. Hogy mi is ez valójában? Nem más, mint a sokat emlegetett végtelen tűzerő, az EKB korlátlan mennyiségű kötvényvásárlásait lehetővé tevő program. Ez a program a 2011-ben pedzegetett és kudarcba fuló eurókötvényes tárgyalások egyik áthidaló megoldása, kiegészítő eleme a 2011 végi 3éves EKB-féle hitelkonstrukciónak, melyet a kereskedelmi bankoknak kiosztott euró százmilliárdok alkottak.
Mivel ezek a kiosztott hitelek már tavaly év közepén elfogyhattak, ráadásul közel sem biztos, hogy a bankok e pénzek többségét állampapírokra költötték, ezért intézkedni kellett. Az egyetlen megoldásnak pedig az látszott, hogy az EKB a bajban lévő országok kötvényeit megveszi, mellé pedig tett egy olyan ígéretet, hogy ezeket a kötvényeket „sterilizálja”, nem fognak inflációt okozni, ezért ez nem is számít pénznyomtatásnak. A hangsúly véleményem szerint a sterilizálja szón van, mert úgy gondolom ezt az apró, mégis legfontosabb szót, még maguk a döntéshozók sem értik.. Ha jobban belegondolunk, akkor az eurókötvény létrehozása jogilag is biztosítottá tenné az állampapírvásárlásokból adódó veszteség-nyereség felosztását a tagországok között. Viszont az OMT nevezetű program nem rendelkezik ezzel a képességgel. Márpedig jelen állás szerint, ha nagyon felszaporodna a bajos kötvények mennyisége az EKB-nál, akkor baj esetén már megint a németeknek kell állni a számlákat. Ezt pedig nyilván nem akarják ők sem. Az ő beleegyezésük a programhoz annak idején szükségszerű volt, de már akkor is többen vizsgálták, annak jogszerűségét, hisz az Unió jogrendszere szerint nem lehet ilyen módon más országokat finanszírozni.. Úgy érzem, ahogy már január végén is említettem, hogy az eljövendő problémáknak mindenféleképp ez lehet a fő forrása: az eurókötvény. Ha a németek ezt jűniusban elkaszálják, és valóban alkotmányellenesnek találnak, akkor nem lesz aki védje a „rossz” gazdaságok állampapírhozamait. Csak a kontraszt kedvéért gondoljunk vissza ez év februárjára, melynek fő momentuma az olasz választás volt. Akkoriban a piacot egy dologgal próbálták megnyugtatni, hogy a látszólagos politikai feszültségek ellenére azért bízzanak, hisz csak tekintsenek ki a legfőbb piaci mutatóra a kötvényhozamokra, melyek akkoriban a baj ellenére is igen nyugodtan mozogtak éves aljak közelében. Na most ez kb. olyan, mint amikor azzal nyugtatom a gazdaság aggódó szereplőit, hogy bizony nincs itt semmi baj, hisz a Dow ATH-n van, persze, lassan a farok csóválja a kutyát.
De térjünk vissza az olaszokhoz: a márciusi adatok szerint a februári olasz állampapírok majd 90%-os vevője maga az EKB volt, ráadásul az OMT keretein belül. Képzeljük csak el, hogy enélkül mi történne a piaccal.. Külön hab a tortán, hogy a múlt héten a portugálok részéről igen heves tárgyalások zajlottak arról, hogy kell-e nekik egy cirka 100mrd eurós segélycsomag.. Az a gyanúm, ha ezt bejelentik, azt közel sem úgy fogja megérezni a piac, mint a ciprusi bejelentést, és nem csak azért mert itt már 10-szer akkora összegről lenne szó. Az Unió és velük a németek könnyen eljátszhatják a hattyú halálát, miszerint nem fognak,tudnak vagy akarnak fizetni. A piac nyilván ezt be is venné, hisz Ciprus emléke még mindenkiben ott él.. Márpedig, ha az Unió nem akar mondjuk csak egy pár hétig fizetni, akkor elszabadulhat a pokol, és a rossz piaci környezetben újra bevethető a csodafegyver: az eurókötvény.
Tudjon róla mindenki, hogy a másfél éves huzavona után a tagországok álláspontja valószínűleg nem sokat változott a kérdésről, de az álláspontok mégis közelebb kerülhettek, hisz már a rajzasztalon kidolgozva fekszik egy könnyített verziója az eurókötvénynek, ami nem más mint egy törlesztési alap, mely leemelné a bajos országok 60% feletti GDP-arányos államadósságát. A fedezet e mögé a jegybankok aranytartaléka, a devizatartalékok bizonyos hányada, illetve egy új közös európai adó. Valljuk be, ez a konstrukció akár még életképes is lehetne, és valóban jó időre spájzolná az európai problémákat. Cserébe nyilván Brüsszel több jogot kérne magának. A kockázat oldal pedig ismét be lenne csomagolva az unokáknak, hisz ez az intézkedéssorozat könnyen sodorhatja az országokat további felelőtlen költekezésbe.
Európáról ennyit, most lássuk mi helyzet a világ másik felén a japánoknál: péntek hajnalban nagy várakozások közepette igen rövid jegybanki közleményt olvashattunk tőlük, melynek lényege: hajrá előre, cél a 2%-os inflációt, a pénzt pedig nyomtatjuk, ahogy ígértük. És ennyi.
Mindenki várja a csodát, és elfelejti, hogy amíg a nyomtatókban csak festéket kell cserélni, azért dolgozni is lehetne és tényleges gazdasági tervekkel előállni. Ehelyett mindenki ül, nyomtat, és mellé lesi a statisztikákat. Nos már korábban is leszögeztem, hogy hiába a monetáris bázis duplázása, itt 2% infláció sanszos, hogy jó ideig nem lesz..
Kérdés persze, hogy erre mikor jönnek rá, hisz a 2 évre hirdetett program miatt könnyen abba az álomba ringathatjuk magunkat, hogy bizony eddig nem is lesz baj a piacokkal. Viszont a piac ezt már akár árazhatta is, hisz a jenpárok bő 25%-ot, a Nikkei több mint 50%-ot emelkedett cirka néhány hónap alatt.
A most következő hét feladata gyakorlatilag egyezik a múlt hetiével:
1. Eurusd-t továbbra is 1,2700-ba várom minimum, ennek első stációja az 1,2900 és 1,2940 között lévő „támaszhalom” szétütése. Múlt héten már láttunk egy halvány nekifutást a részéről, de könnyen visszatették 1,3000-ra.
2. Audusd: bár sanyargatta a havi főpivotot (1,0340), de át nem ütötte szerencsére, elég gyengén viselkedett a múlt héten. Továbbra is ez a feladat, sőt próbáljon újabb és újabb lokális aljakat ütni, mert a célár továbbra is 1, majd 0,9700.
3. Réz: a réz amióta tört az alakzatából nem sok gondot okozott, szerintem most sem fog, szépen ereszkedik lefelé 300 irányába.
4. Olaj: a csütörtöki napon egy 91-ről az esti órákban megindult vágtában már azt hittem egy nap alatt akarja elérni a 100 dollárt, hisz különösebb ok a szárnyalásra a közelben sem volt. Az ő feladata a múlt héten annyi volt, hogy ne jöjjön vissza 92,00 fölé. Ezt mégis megtette, sőt 94-ig jutott. Ennek ellenére úgy gondolom kérész életű lesz a dolog. Cél: 86, majd 78 a végső céláram, ahonnan még lehet, hogy vennék is belőle.

A JP Morgan alakzatát a múlt héten elvesztettük, mely jócskán megnehezíti a shortosok dolgát, hisz az az alakzat mind időben, mind mértékben jól érezhetővé tette volna az esést. Helyette azonban keletkezett egy új és talán még fontosabb jel a Nikkei 14.000 személyében. Egyelőre a vonal működött, pénteken jól érezhetően undorodott tőle az árfolyam és elindult lefelé. Azonban egy fecske nem csinál nyarat, további folyamatos mínuszok kellenek.
Az SP500 utolsó két heti fekete-fehér gyertyái után a héten kötelező elem lenne egy legalább a múlt hetet betakaró fekete. Különben kifutok az időből, hisz a két héttel ezelőtti rajzokon szereplő időpontokra nem lesznek teljesíthetőek a várt szintek.

Íme egy lassabb verzó az SP500-ra időpontokkal-targetekkel. Ha már a rossz hírekre sem tudja megadni magát, akkor egy ehhez hasonló "előjátékkal" kifáradhat a bika:
Érdekesség, hogy ha jól tájékozódtam, akkor az OMT ügyében a bíróság június 11-12-én dönt.

Mindenkinek jó kereskedést és sok sikert!

9 megjegyzés:

  1. Szia Jupiter!

    Gratulálok a színvonalas munkádhoz nekem is adott új információkat. USA ma is erősen zárt, erősen kétlem, hogy céláraid egyelőre teljesülhetnek, de meglátjuk. Mindenesetre izgalmas nyarunk lesz.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sziasztok!

      Ma jó napom volt (itt is dicsekszem egy kicsit) 3 pakk DBK pakkom lezártam, Sberbank longomat szintén lezártam. Illetve OTP-ben volt egy gyümölcsöző Day Trade longom a mai napon.

      BAC shortom kezd alakulni!

      Törlés
  2. Gratulálok Joker, jó látni, hogy valaki keres is a mostani piacon!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi! USA már megint nem tud egy igazit esni. (JPMorgen már pluszban van.)

      Törlés
  3. JPM-et már nem követem, az alakzata nyújtott volna segítséget az indexek időbeli és mértékbeli esésére, de mivel az alakzat szét esett, így már nincs miért néznem, eshet is meg nem is. Usa egy nagy nulla, talán annyi apró megfigyelés, hogy eddig az 1595 elérésekor finoman előkerültek az eladók ma is, tegnap is. A Dax határidő mai napon belüli mozgása elég érdekes, ritkán látni ilyen "semmilyen" grafikont. Eurusd-t nem igazán értem ma, mire fel keménykedik, minden más kis hideg vízzel elmegy, talán nem ma váltják meg a világot. Olajat pedig jó volna minél előbb 92 alá visszatunkolni, számomra nem illik bele a képbe, hogy ilyen magabiztosan itt lubickol 94 tövében.

    VálaszTörlés
  4. Aud-olaj-arany-russel: különösen nagy zakó, indexek kezdenek hasonulni, jenerősödés vékony egyelőre, eurusd pedig rejtély továbbra is mit keres itt 1,32-n. De mindegy is, legalább adott a holnapi nap feladata. külön észrevétel, bár apróságnak tűnik: sp500 és a dow együtt fej-fej mellett esik, shortra nézve kedvező az e fajta együttállás.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Óvatosan megsortoltam a DB-t és Sberbankot, tegnap a BAC shortomnak a felét nyerőben lezártam, de ma már megint erősödik. Szerencsére én még csak most kezdtem a short bázis építeni, de kötél idegzet kell a higgadt, kiegyensúlyozott kereskedéshez...

      Törlés
  5. Szia Jupiter!

    Remélem nem szegte kedvedet a hét utolsó pár napja...

    A fenti elképzelésedet a rajzodon újra át kell gondolni, mert a pénteki mozgások túlhaladták azt. (Azt sem zárom ki, hogy jövő héten rá tud még tenni újabb csúcsot az SP.) A nagy kérdés, hogy mekkora lesz a korrekció mértéke. Az olasz kormány csak megalakult, ha keservesen is, azt sem kizárható, hogy kikerül a túlzott deficit eljárás alól az ország. A német választások (szeptember) még meglehetősen odébb vannak. (Merkel a közvéleménykutatások szerint kifejezetten népszerű, koalíciója már kevésbé.)

    Az is látható, hogy az európai deficitszámok javuló tendenciát mutatnak, a gyenge bázis miatt a 3-4. negyedévben a növekedés is lassan beindulhat Európában. A Portugál megszorítások eléggé meggyőzőek és azt se felejtsük el, hogy a szóban forgó ország nem egy közutálatnak örvendő offshore paradicsom. Az OMT ügyében kétséged ne legyen politikai döntés fog születni, de a döntés előtt várhatóak kisebb izgalmak.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az USA makrók szintén javuló tendenciáját is célszerű figyelembe venni!

      Törlés