2013. április 7., vasárnap

SP500 elemzés 2013 április 8-12

A mögöttünk hagyott hét eseményei két fő hírvonalon zajlottak. Az egyik a japán jegybanki
tényleges intézkedéssorozat irdatlan mennyiségű jen nyomtatásával, a másik a rossz munkaerőpiaci adatok az Usa-ból. Ezek közül az elsőnek örült a piac, míg a másodiknak érthető módon kevésbé. Az új japán jegybankelnök igencsak nagy hévvel indított, ugyanis a várakozásokat is sikerült felülmúlnia a kinyomtatott pénz mennyiségét illetően. Fő céljuk az inflációt 2%-on látni. Bár hatalmas ballépésnek is tűnhet az intézkedés, azért talán érthető is egy bizonyos szempontból, mivel Japán majd hogy nem évtizedek óta hatalmas deflációval küzd, s amolyan végső megoldásképp azért kipróbálják ezt is, és gondolom a Bernanke szolgáltatta minta is igencsak kecsegtetőnek látszik számukra. 
Részemről azt gondolom, hogy még ez a már-már jenben kimondhatatlannak tűnő összeg is kevés lesz, de ha már egyszer beindultak, akkor a későbbi sikertelenséget ténylegesen látva sem fognak majd megállni. Érdemi hatása talán csak ezen magas összeg legalább kétszeresének lenne.. És bár így is sok az előre nem látható kockázat, hogy vajon milyen egyéb egyensúlytalansági állapotok állnak elő a jövőben, gondolhatjuk, mi lenne ha ezt a mennyiséget is többszöröznénk. 
Annyi biztos, hogy amit korábban már említettem a nagy alapok japán kötvényeladásait illetően, az most ténylegesen valósággá válhat, ugyanis már a hosszú távú állampapír hozamok is le lesznek nyomva a béka s.gge alá, így nem sok alap érdekelt abban, hogy közel 0%-on japán kötvényt tartson, inkább odaadja a BOJ-nak, hamár lehetősége van rá. Az áttételes hatások viszont a nemzetközik piacokon valószínűleg nem fogják azt a negatív hatást kiváltani, amire hetek óta gondolok, ugyanis kibontakozhat egy olyan tendencia, mint a világ más tájain is, hogy a kimenekülő pénz bizony kénytelen lesz kockázatos eszközökbe menekülni, elsősorban részvényekbe, devizákba, bármibe amiben hozamot lát.. Szóval a nagy kérdés, hogy ez a folyamat meddig tarthat, meddig mehetnek a jenpárok. Mondhatni mivel a hír nem új, ebből nagy rész már árazásra került, azért a látványos fehér gyertyáknak a jenpárokban igen nehéz lesz megálljt parancsolni. A héten bár beindult valami esés féleség, de még mindig messze áll az elképzeléseimtől. Az európai indexekkel nincs gond, igen derekasan estek a héten, viszont Amerika még mindig a csúcsok közvetlen tövében tanyázik. A pénteki kereskedésben is egyelőre úgy tűnik vették az esést, illetve az Eurusd-t is szárnyra kapott. Valószínűleg a most következő hét elején még a jenpárok okozta "áreltolódások" a devizapárokban az indexeket segíthetik, éppen ezért hétfő-kedden némi emelkedéssel is indulhatunk. Majd hét közepétől kellhet ismét a nagyobb figyelem, mert ha jön a folytatás lefelé, akkor az igencsak kiadós lehet. 
 Lassan papíron is kezdik elismerni az amerikaiak, hogy azért mégsem minden oké a gazdaságban, és bizony igen nehéz lesz majd elismerni, hogy az évekig nyomtatott dollárok, tulajdonképpen nem váltották be a hozzáfűzött ígéreteket. Már azért kezd kibújni a szög a zsákból, amikor ilyen mondatok hangzanak el fontos helyekről pl: az angol jegybank részéről: "A részvények nem tükrözik a gazdaság jelenlegi helyzetét", vagy a Deutsche Bank szájából, reagálva a jegybanki intervenciókra: "Vakon repülünk".
Sokan tévesen fogalmaznak szerintem, amikor azt mondják, vagy mondták a közelmúltban a piacokra, hogy én bizony longolok, mert nyomtatják a pénzt és fogják is. Ezt a kijelentést azért tartom pontatlannak, mert attól hogy nyomtatják a pénzt, még nem következik egyenesen a piacok emelkedése is. Hisz ahogy már fentebb mondtam, itt a pénznyomatatás sikerébe vetett hit emeli a piacokat, nem pedig maga a pénznyomtatás. Annak látomása, hogy a nem is olyan távoli jövőben (ami persze mindig egyre messzebb van) a gazdaság saját erejéből és a neki mankóként nyújtott QE-programok segítségével végre beindul: fogynak az ingatlanok, felpörög a hitelezés, csökken a munkanélküliség, munkahelyek teremtődnek, és persze jönnek a szép kövér pluszos GDP-adatok.. Ezekből még elég sok hiányzik, ha bárki utána számol, viszont ha azt értékeljük pozitívan, hogy legalább nem omlottak össze a nagy gazdaságok az elmúlt években, akkor igen, kijelenthetjük sikeresek a QE-programok. A baj akkor lesz, ha a befektetőknek elfogy a türelmük és nem hisznek tovább. Ekkor előállhat egy olyan állapot, hogy elkezdenek esni a tőzsdék, viszont mellé nyomtatják is a pénzt, az még sem fog egy fabatkát sem érni. Egyelőre nehéz megmondani, mikor jön el ez a pillanat, de egy biztos, hogy nincs messze. A piac türelme meglepően tartós, ami nagyrészt köszönhető annak is, hogy mindenki a tőzsdére kényszerül menni hozamvadászat céljából. Kicsit all in típusú játéknak tűnik, melynek érdekes kimenetele lehet hamarosan.
Na de visszatérve a jelenre, illetve a jövő hétre úgy gondolom a jenpárokban még laza 3% legalább benne van, ez 100-as Usdjpy-t, 130-as Eurjpy-t, és 105-ös Audjpy-t jelenthet majd nagyjából, éppen ezért érdemes lesz odafigyelni hét elején, hogy milyen tempót diktálnak, mert már keddre is összehozhatják a dolgot. És ha ez így lesz, akkor fontos lesz, hogy az amerikai indexek mennyire tudnak majd ennek hátán emelkedni. Mert a múlt hétnek annyi pozitív hozadékát azért látom a várt esést illetően, hogy a 4 majd 1-2%-os napi jengyengülés mellé, azért relatíve elég óvatosan tudtak az indexek emelkedni. Fontos számok még nem törtek az SP-ben és a Dow-ban, a jövő hétre ez lenne a feladat. 1535 és 14300 alatti záró értékekkel indítva. Az Eurusd emelkedése véleményem szerint kérész életűnek ígérkezik és korrelálni fog a jengyengülés végével. 1,3120-ra vérrel-verejtékkel eljuthat, sokkal tovább nem hiszem, továbbra is elsődrendű cél az 1,2700, de inkább alá. A Dax,Cac,Ibex,Ftse egyelőre hibátlan esést produkált, mely még nyugodtan folytatódhat, nincs egzakt célom bennük, kivéve egyet: a Cac-t 3200-ig várom, viszonylag egyhuzamban, az hogy ez a többi európai indexeket milyen mélyre húzza jó kérdés, nem akarom tippelni se, elég lesz 3200-es Cac-nál kitekinteni rájuk.  
Az olasz helyzetet illetően a héten sem lettünk okosabbak, zajlanak az egyeztetések egy új kormány felállásáról. És bár újdonságként tálalták a minap, azért én úgy emlékszem már ez sem új hír, miszerint Berlusconi hajlana egy nagy koalícióra Bersanival.

A héten egy-két érdekes hírt láttam még:
1. A februári fogyasztói hitelek több mint 90%-a diákhitel és autóhitel volt Amerikában. Na ennyit a nagy fogyasztói erő feltámadásáról.

2. Úgy látszik a francia államfő sem úszta meg botrány nélkül, mivel épp csak kibontakozóban van egy Simoréhoz hasonló offshore ügye.

3. A vállalatok is rákapcsoltak: a Wal-mart 5mrd dollárért tudott elsózni vállalati kötvényeket igen kedvező hozamszintek mellett. Ekkora kibocsátás már rég volt, és feltételezem nem is a kényszer hozta így, hogy ezt felvegyék, hanem mert olyan olcsón adják.. Mindeközben a német vállalatok osztalékai csúcson vannak, melynek egy igen jelentős részét hitelből fizetik. Lehet ez lesz az új trend, mely szerint a cég az olcsó felvett hiteleket osztalékként kifizeti.
4. Emlékszünk még, hogy nem régiben egymást követték az alábbi mondatok: "Ciprus lesz a minta.", "Ciprus nem lesz minta".. Úgy látszik gyorsan kiderült, melyik lehet az igazság: miszerint egy vadonatúj Eu-s direktíva szerint törvényesen sarcolhatók lennének a 100e euró feletti betétesek bankcsőd esetén.. Ha ez bekövetkezik, akkor nem kevés pénz fogja Amerika felé venni az irányt, és akkor viszlát 1,30-as Eurusd jó ire.

A legfontosabb dolgot majd elfelejtettem, hisz ezen a héten beindul újra az amerikai jelentésszezon. És bár a 2012-es EPS-eknél jobbak a várakozások az idei évre, ezt én nem venném készpénznek.

Továbbra is kitartok meglévő shortjaim mellett, és tartom az az elképzelésem is miszerint 2013 nem a rekordokat halmozó tőzsdei indexek miatt fog bevésődni az emlékeinkbe.

Mindenkinek sok sikert és jó kereskedést!

17 megjegyzés:

  1. A jenek ma folytatták hódításukat, a giga rés amit ma hagyott nem is lett visszatöltve, ilyen tempóval holnapra állhatna be a csúcsuk, elég klimaxosnak tűnik. Usa index pluszok még holnap is beleférnek, az esésnek inkább szerdától kellene ismét beindulnia, ahogy fent is írtam már. Eurusd-Audusd szerencsére nincs agresszor módban, nyugodtan tempózhatnak lefelé, akár már holnap is.

    VálaszTörlés
  2. Az Alcoa jobbat jelentett a vártnál.. Viszont az Sp hati 0,8%-os mai pluszát kicsit sokallom, kb. hétfő és kedd együttes teljesítményének képzeltem e hétvégén, így holnap már csak egy minimális 0,2-0,3%-as pluszt várok, meglátjuk.

    VálaszTörlés
  3. Az Audusd ismét veszélyes területre tévedt, a mai 0,7%-os emelkedését sűrgősen vissza kell, hogy adja. Az európai indexek ismét rövid pórázon, az amerikaiak vígan lubickolnak, a jeneket jelentéktelen mértékben lestoppolták, az Eurusd tovább mutat felfelé rövid távon.

    VálaszTörlés
  4. Amcsi indexek új csúcs, Audusd az 1,0500-s fontos ellenállásnál, immáron harmadszor. Úgy érzem magam, mintha egy királlyal és két lóval kellene mattot adnom egy teljes hadseregnek..

    VálaszTörlés
  5. Ha emlékszel, akkor úgy két hónapja írtam, hogy majd meglátjuk mi lesz 1586-nál. Itt vagyunk...:)

    Én most beshortolom. Épp a történelmi csúcson vagyunk, úgyhogy nem hiszem, hogy azt első lendületből átviszi.
    Fundamentálisan az észak-koreaiakban "bízok". Egy napon belül elválhat, hogy kamu lesz-e a történet. Ugyanis mára ígérték a rakétatámadást, szóval ha minden igaz és éjszaka bekövetkezik, akkor holnap egy jó nagy rést fogunk látni az amcsi nyitáskor. Ha bekövetkezik a támadás, az hozhat egy első sokkot a piacokon.
    Céláram 1475. Aztán majd meglátjuk.

    Jokernek van némi igaza, de mivel szinte tőkeáttétel nélkül nyomod, így a veszteségek is lehetnek elviselhetőek. Kérdés persze, hogy mekkora százalékát kockáztatod a teljes tőkének?

    VálaszTörlés
  6. Szia Csaba, igen eszembe is jutottál ma, gratulálok, de remélem megérted, van bennem némi keserűség. Tőkeáttételt használok az indexekben is, igaz nem nagyot, de már elég elrettentő a mínusz. A mai nap folyamán az indexektől függetlenül azt hiszem elveszítettük az Audusd-t, legalábbis nem tudom mi állíthatná meg így 1,0500 fölött, olaj-réz reménytelenül esik, az rendben. Az észak-koreai fejleményekről nem tudtam, nyilván jót tenne a feszültség a pozijaimnak, de azért remélem nem egy emberi katasztrófa hátán érnek be a dolgok..

    VálaszTörlés
  7. Nem longoltam az indexeket, úgyhogy nincs miért.
    Én is folyton küzdök a lelkiismeretemmel, de a helyzet az, hogy változtatni nem tudunk a történéseken. Akkor már nyerjünk rajta.
    Durván hangzik tudom, de én ezt gondolom.

    Írtam nem rég, hogy én számítok arra, hogy az audusd el fog szakadni az általános trendtől a közeljövőben, mert az arany az egyik fő exportcikk mögötte. (bár az arany még csak mocorog, de már érezhető a hatása) Már pedig akár válság, akár háború, akár forradalom hullám jön, az arany lesz az egyik legfontosabb érték menedék. Akkor viszont az audusd is vele kell, hogy tartson.

    Észak-korea szerintem rakétát fog kilőni, de cél nélkül tesztel majd, hogy amerika mit reagál rá. Egyenlőre...
    Ma olvastam, hogy a tábornokok fele nem támogatja őt és nem tartja elég jó vezetőnek. Emlékszel, még, hogy a múlt héten azt írtam, hogy mintha valami bizonyítási vágy hajtaná? Jól ráéreztem. Ezért veszélyes a mostani helyzet. Meg persze azért is, mert szinte minden országnak kapóra jönne egy háború. És ilyenkor a történelemben mindig háború jött. A kiváltó ok szinte teljesen mindegy. Ha nem Korea, akkor Irán. Vagy bármi más. Tökmindegy...

    VálaszTörlés
  8. Az olajat érdemes szemünk sarkából figyelni, mert ha kiütné az április 5-dikei aljat, akkor nagyon belendülhet, ez egy csapásra visszahúzná az 1,0500-ön álldogáló Audusd-t, no meg a piacot is. Az Eurusd-t úgy látom továbbra is a jenek tartják fönn, azok ma is fékevesztetten menetelnek felfelé.

    VálaszTörlés
  9. Az olaj 92,00-s szintje mellett érdemes még figyelni egy JP Morgan-féle fej-váll lehetőségre.. ma jelent, de hangsúlyozom mivel ma jelent, hogy nem a jó vagy rossz jelentés a fontos, hanem majd a gyertya, amit ma kirajzol belőle..

    VálaszTörlés
  10. Megérintette a 92.00-t, de mivel elég távolról futott neki, így ennek jelentősége csak akkor tud lenni, ha ma még bőven ez alatt is tud zárni -3%-kal mondjuk.

    VálaszTörlés
  11. Az 1500-as aranycélár teljesült.. Lehet vadászgatni, az alábbi támpontokkal: http://jupiterportfolio.blogspot.hu/2013/03/feltamad-az-arany.html
    A stopot 1450-re tenném, az áttét feles.

    VálaszTörlés
  12. Én még mindig új történelmi csúcsra számítok 1 éven belül bármilyen hihetetlen.

    Érdekes, hogy említed az 1450-et. Én a beszállómat tervezem éppen ott.:)

    Az sp500 shortra még rányitottam most 1585-ön.
    Aztán meglátjuk, hogy első körben mihez kezd 1574-el. Ha azt viszi, akkor szépen kereshetek rajta. Ilyen adatok mellett kezdek optimista lenni.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Csaba!

      Télen amikor az eu gazdaságis beindul Japánnal és az USA makrók is javuló tendenciát fognak mutatni, várakozásaim szerint 5%-al magasabban lesz az ez évi csúcs az SP-nek. Jövőre folytatódni fog szolidan az emelkedés, de ettől még jó lehet a shortod...

      Törlés
    2. Egyenlőre én is korrekcióra számítok 1475-ig. Ha új csúcsra akar menni, ahhoz is kellene neki egy támasz szerintem, ahonnan elrugaszkodhat ehhez.
      Ha átütné az 1475-öt lefelé, akkor tényleg nem látom, hogy mi foghatja meg. Akkor szakadás lesz.Abból nem akarok kimaradni. Én is még korainak tartom ezt a verziót, de télre már gond nélkül el tudom képzelni.
      Meglátjuk. Ingoványos talaj ez most nagyon.

      Törlés
  13. Ahogy számolgattam -1,5%-ot legalább produkálni kell ma az indexeknek ahhoz (kicsi az esély rá, de megvan), hogy elzárja az utat egy újabb 1600 feletti csúcskísérlettől. Az arany támpontjait az alakzat logikája szerint írtam, semmi fundás vagy egyéb méregetés, csak a setup.

    VálaszTörlés
  14. Én is tisztán technikai alapon néztem.

    VálaszTörlés
  15. Kedves Jupiter!

    Az USA indexei esetén én is eltudok képzelni egy 5-8%-os korrekciót, de a gyorsjelentések egyelőre ez ellen fognak hatni a következő hetekben várakozásaim szerint. Az eu indexek esetén kérdés, hogy meddig lehet egy Ciprus, vagy egy Olasz választási bizonytalanság miatt folyamatosan nyomás alatt tartani az indexeket. Az eu banki papírok elképesztően alulértékeltek, pénteken már vettem a Deutsche Bankot, Sberbankot, ha nem jön hétfőn pattanás beleveszek a BNP Paribasba és esetleg a Banco Santanderbe rövid távra. Pénteken a BUX1312 felvettem óvatosan longokat.

    Az SP500 esetén a shortal én egyelőre kivárok, megnézem, hogyan alakulnak a gyorsjelentések, remélhetőleg jól és akkor pár hét múlva magasabbról jó beszállási pontok nyílnak az eladásra. USA részvényeket már longra nem veszek, várom a korrekciót, de még shortolni korainak tartom őket.

    Továbbra az is kérdés mekkora lesz a visszarendeződés, tartok tőle, talán túl nagyok az elvárásaid...

    Üdv,
    Joker

    Üdv,
    Joker

    VálaszTörlés