2013. augusztus 8., csütörtök

Augusztusi kitekintő

Az elmúlt hetekben két instrumentum mozgása érdekelt igazán, az egyik a Nikkei a jenpárokkal karöltve, a másik az IBM régi-új alakzatának éppségben maradása és beteljesülése. A japánok minden szinten hozták is eddig a várt esést, melynek célára a júniusi mélypontok alatt van továbbra is. Az amerikai indexek azonban ez idáig semmi jelét nem adták annak, hogy egyáltalán képesek lennének esni. Pedig ezek az ikaruszi viaszszárnyak hamar elolvadhatnak ebben a nagy hőségben.. Az erős szentiment egyértelmű okának azt látom, hogy a lakosság 4évnyi rally után ismét úgy döntött, hogy történelmi csúcson szeretne elkezdeni tőzsdézni. Ezzel egyidőben a professzinális befektetők nettó eladásai is történelmi csúcsra értek. Mit lehet ebből kiolvasni? Valaki a rövidebbet fogja húzni, lehet tippelni ki lesz az.
De visszatérve a jelekre: az IBM az elmúlt két hétben lázasan küzdött azért, hogy az alakzata egyáltalán éppségben maradjon. A próbát nehezen, de kiállta 197-nél, és most elég sunyi üzemmódban elérte a 188,50-es nyakvonalat, melynek határozott átütését kellene látnunk ahhoz, hogy az alábbi indexvárakozás teljesülhessen:

Továbbra is maradok short! Jó kereskedést mindenkinek!

13 megjegyzés:

  1. (xjp) Az imént megdupláztam a Russel2000 1044-es shortjaimat, ugyanezen az árszinten.

    VálaszTörlés
  2. Most kezd csak igazán érdekes lenni a dolog. Az IBM szinte hibátlanul haladt, és ami fontosabb vitte magával az indexeket is. Jó jel, hogy a Dow különösen gyenge, ne felejtsük el, hogy ő jött ki a legkorábban ATH-ra a nagyok közül, így illendő lenne elsőként lefordulnia is. Nagy hiányosságnak látom egyelőre, hogy az IBM-ben nem igazán van forgalom, bár ez még a mai kereskedés során helyrehozható. Ehhez viszont az átlagos napi 4m darab helyett 15m darabnak kell megfordulnia, természetesen esésben, ahhoz hogy helyreálljon a "rend". A Nikkei határidőnek is kiemelten fontos lenne, hogy kiüsse a reggeli minimumokat, mert onnan megnyílik az út a júniusi mélypontok felé. Érdemes megnézni a Shanghai Composite mai kereskedését..

    VálaszTörlés
  3. Egyelőre semmi okot nem látok, hogy az álláspontomon változatatnom kellene. Az IBM sikeresen leütötte a 188,50-et és jó hír, hogy az indexszel való korrelációja is erős visszatérést tükröz. Innentől annyit figyelek, hogy 187,50 fölé lehetőleg ne térjen vissza, tény hogy a nyakvonal átütésében eddig nincs forgalmi erő, ami még ezen a héten pótolható péntekig. Ezt a fontos hiányosságot feledteti velem a Nikkei határidő több napos minimuma, mellyel továbbra is fenntartható célnak látom a júniusi minumumainak elérését. A napokban legerősebb Cac és Ibex törtve feszes trendjét, mintahogy a Dax és az Eurostox is fordulni látszik. A Dow kiemelten gyenge az indexek közül, ugyanakkor még hiányzik a legerősebb Russell és Nasdaq vezetése a piros tartományokban is. Ez véleményem szerint napokon belül jelentkezhet. Igazi pánik még nincs, és szerintem még 1600-as SP-nél sem lesz. Ha szoros is a menetrend a fenti rajzot árral időponttal teljesíthetőnek látom. Tehát szummázva a hétre a lényeget: 1. Az IBM maradjon 187,50 alatt, ez kötelező elem, ezen túl kiemelten jó jel lenne, ha 180 alá tudna esni a héten, lehetőleg kiemelten nagy forgalommal és százalékos mértékű eséssel. 2. A Nikkei határidő határozottan üsse át az elmúlt 10nap minimumát, és a fordulattal lehetőleg korreláljonak a jenpárok is (kiemelten az eurjpy és cadjpy). 3. A Dax egyik legnagyobb tagja a Basf a hetet 66alatt fejezze be, tükrözve ezáltal a heti fordulót. 4. A Dow szintén nagy tagja a Boeing, mely talán százalékosan a legtöbbet emelkedte március óta lehetőleg essen 100 dollár alá még a héten, mert ott törésnek egyelőre nyoma sincs, pedig a heti szintű indikátorok gyönyörű sell signalokat küldözgetnek. 5. A Dow Transporting táguló éke (1éves távlatból látszik igazán jól)lehetőleg célozza meg a 6000-et. A többszörös heti és napi divergenciák után ennyi igazán kitelhet tőle. Egyelőre ennyi. Maradok short továbbra is.

    VálaszTörlés
  4. Ahhoz, hogy a forgatókönyvön egy hajszálnyit se kelljen változtatni még kellene hogy a cash SP ma pirosban is legyen. +0,75%-ból 3órája van rá, nem kis feladat. A mai kereskedés meglehetősen "eklektikus" Dow hati 0,3%, SP 0,7%, Russel 1,4% pluszban..

    VálaszTörlés
  5. Az IBM-nek sürgősen le kellene jönnie 185,40-ről a napi minimuma alá, különben elveszíti az alakzat egyik fő stílusjegyét a folyamatosságot.

    VálaszTörlés
  6. Bár az IBM nem jött le napi minimumára, azért megadható neki a tegnapi nap, főleg hogy az indexek napi minimumon végezték a napot. Ettől függetlenül továbbra is erős hiányossága az IBM-nek a forgalom, melynek végsősoron a pénteken záródó heti gyertyánál lesz jelentősége.
    (xjp) Az imént ütöttem egy x1-es Eurjpy shortot 131,44-ről, és mivel még van egy ugyanekkora Eurjpy shortom 124-ről, így az átlagár 127,40.

    VálaszTörlés
  7. szia Jupiter
    a meglátásod érdekelne mit mondasz arra ,hogy spy 1630 pattant egy rövid életű vagy 1680 benne lehet ,igaz sokan oda várják akkor nem hinném bekövetkezne .

    VálaszTörlés
  8. Szia Ber, engedd meg, hogy a mai kereskedéshez szánt hozzászólásommal válaszoljak.
    Az elsőszámú "indikátorom" az IBM csak ma teljesítette a még tegnap elmaradt küldetését a tegnapi minimum érintésével. Azonban forgalom továbbra sincs, ami aggasztó, de abban az esetben nem feltétlenül baj, ha mellé viszont tapossák lefelé az árat. A mai feladat ahhoz, hogy formában maradjon az alakzat a 183,5 legalább egy érintésre. A második fő indikátorom a Nikkei határidő még 10 naposon és 1 hónaposon nézve is eső trenden belül, bár a 2,33%-os plusz elég rémisztőnek tűnik. Mivel a rendes Nikkei 8h-kor reggel bezárt, ezért könnyen kiszámolható, hogy a határidőben majd másfél százalékos előnyt szedtek össze, ami ha így marad is, szerintem nagy eséllyel végigadják a hajnali órákat. Cadjpy, Eurjpy a Nikkei mellé részemről semmi zavarót nem csinált még. Más: 1h-son nézve az sp hatiban aug16tól egy szép táguló ék alakul, ami igen csak a nagy mozdulatok előtt szokott kiformálódni. Ahhoz, hogy egy sp kitörés lehetősége elháruljon a határidőnek kb zárásig 1645 alá kellene mennie. Pusztán az IBM formálta duplatető formáció miatt az indexekben nem várok mérvadó 1,5 napnál tartósabb korrekciót felfelé. Az alakzat lényege ugyanis, hogy szinte shortolhatatlan út közben. Valahogy a rövid távú optimista képet a Nasdaq szünetelése sem támogatja, de ez csak egy sugallat.

    VálaszTörlés
  9. A japánok végül nem adták be ma hajnalban, az IBM is elég gyengén zárt. Az sp hatiban lévő ék a kitörési ponton zárt be, ami gyakran előfordul ilyen alakzatoknál, ezt rendre egy hajnali nagyon szűk oldalazás majd kitörés szokta követni. Egyelőre azonban meglepő módon lefelé indult meg az európai nyitásra. 1645 alá jutva úgy gondolom, hogy már nem is fog tudni kitörni, ebben az esetben 1625-ös mai záró sem lehetetlen. Meglátjuk.

    VálaszTörlés
  10. az ék kitörési pontja egyébként a mai napi maximum 1656-57, mely a havi főpivot is egyben. Ha valóban működne a letörés 1625-ös céllal, az azt is jelentené egyben, hogy heti maxról heti minimumra jön a hét utolsó napján. Ez komolyabb jövő hét eleji folytatást is ígérne egyben. A fenti rajzon optimális fordulós időpontnak a jövő hét közepe volt belőve. És bár az ekkora feltüntetett 1530-as sp cash célár (ami a júniusi alj mínusz 2%) még ebben az esetben is elérhetetlennek tűnik, a Dow Jones hati még elérheti az ennek megfelelő célt,a júniusi alj mínusz 2%-ot, ami 14.200 lenne. Ott le is zárnám az amerikiai shortokat (dow,russel) és jó esetben az eurjpy-t, és az igencsak elfuserált 96-os olaj shortot. Ezután már csak az európai (dax illetve ibex) shortjaim maradnának.

    VálaszTörlés
  11. Egyelőre az "indikátorok" IBM,Eurjpy,Nikkei,Cadjpy hibátlan, és persze az indexek. A lehetséges alj időpontját kitolom szeptember 10-16-ra. Külön jó még, hogy az SP "hátránya" esésben a Dow-hoz képest lassan kiegyelítődni látszik, illetve hogy a "keményfejűek" (Nasdaq,Russel) élen jártak az esésben. Az olaj őrületes a 96-os shorttól 108,8-on megváltam és a felszabaduló cash-ből megdupláztam a nem rég duplázott Eurjpy shortom 130,00-on így az ottani short átlagára 128,40 (x4áttét immár). Ezt az eurjpy komplett pakkot 124,50 célárral az olaj bukójának teljes kompenzációjára szánnám.Meglátjuk.

    VálaszTörlés
  12. Bár 0,3% körüli plusz van Amerikában megmondom őszintén, hogy ma nagyobbat kellene esnünk, mint tegnap, ehhez minden "indikátori" támogatottság megvan. Lássuk.

    VálaszTörlés
  13. Bő két órával a vége előtt 0,5% körüli plusszokból short oldalról örülhetünk ha nyitó közelébe sikerül visszatérnie az amcsi indexeknek.

    VálaszTörlés