2012. november 11., vasárnap

SP500 elemzés november 12-16

 Fontos időszak előtt állunk, hiszen ezen a héten úgy gondolom ki kell, hogy derüljön, hogy megyünk-e tovább az első elemzés SP500-ábrájának megfelelően az 1280-1320-as zónába, vagy pedig a pénteki leszúrások, melyek majd minden indexben jól látszódnak, egy nagyobb lokális aljat jelölnek. Az elemzés hozzászólásaiban végig nyomon követtük az eseményeket, hisz a pénteki dél körüli aljakon felhívtam a figyelmet, hogy a shortok nagy részét érdemes lehet zárni. Döntésemet, akkor kevésbé indokoltam, de az ötlet alapja csupán annyi volt, hogy elértük az eső csatornák alját a indexekben (főleg a Dax gyorsulta ki magát igazán), és az amerikai piac nyitásáig egy konszolidációra számítottam, mely jött is, sőt egy kisebb, de annál ijesztőbbnek tűnő short queez-zel is párosult. A zárás egyik érdekesnek tűnő ám mégis legfontosabb indoka volt egy összefüggés, mely az aktuális eső trend lassulására figyelmeztetett, ez pedig a következő volt: alapesetben igaz szokott lenni, hogy a három vezető nagy amerikai index közül a Nasdaq mozdul %-osan a legnagyobbat, majd őt követi mértékben második helyezettként az  SP500, majd  a Dow Jones, mely mértékben a legkevesebb %-os elmozdulást produkálja. A szerdai és csütörtöki esésben végig a Nasdaq vitte a prímet a %-os esés tekintetében, majd a fenti összefüggés szerint következett az SP500, majd a Dow. Péntek délelőtt szintén folytatódott az esés, azonban a Nasdaq már nem vezette az esést, mivel a másik két főindex hozzázárkózott. A napi alj mindhárom indexnél 0,8% körül volt. A napi aljról fordulva viszont kezdett visszaállni a helyes sorrend, csak már az emelkedés irányában érvényesült. A napi maximumokat nézve jól látszik mire gondolok: Nasdaq 1,2%-os emelkedést, az SP500 0,8%-os emelkedést, míg a Dow alig 0,5%-os emelkedést produkált. Erre az összefüggésre még később vissza fogunk térni, mert óriási segítség lehet az éles minitrendfordulók azonosításánál.


Az indexek emelkedése egyébként szépen ki is tarthatott volna pénteken a napi maximumok közelében, ha Obama nem kezd el beszélni a gazdagokra váró adóemelésről. 

  A múltkori elemzésemben említett instrumentumok, főleg a Google-Apple páros várható mozgásaiból jól következtethetett az ember a Nasdaq, azon keresztül a többi főindex mozgására, ám az előttünk álló hetet már közel sem látom ilyen egyértelműnek, ezért sokkal nagyobb óvatosságra intek mindenkit...
Az 1320-as SP500 elérésének legfőbb indoka lehet, hogy a volatilitás index, még mindig nagy mozdulatot sejtet, hisz a 200napos mozgóátlagon igen stabilnak látszóan üldögél és szűkülget.
  A Vix index kitörése aktivizálhatja a múlt héten igen passzívan viselkedő Audusd-t is, mely az elmúlt 2-3heti emelkedő trendjét letörheti és megcélozhatja magának a paritást, de minimálisan is az 1,02-t.
Az indexekben képződött leszúró gyertyákat egyelőre nem tudom hová tenni a térképen, hisz nem tűnt elég magabiztosnak a pénteki záró ahhoz, hogy egyértelmű fordulatról beszéljünk. Ezen leszúró gyertyát, akár a Dax, akár az SP500 határidőt nézzük, egy hétfő nap nyugodtan be is temetheti. Azonban az a tény, hogy a gyertya az esőcsatorna alja közelében alakult ki inkább 60%-ban az irányba billenti a mérleget, hogy hét eleji egy-két nap kisebb-nagyobb emelkedés következhet, mely az SP határidőt 1400 tövébe juttathatja. Ennek valószínűségét nagyban növelné, ha a mai napon esedékes görög parlamenti szavazás során elfogadnák a 2013-as költségvetést. És ha ez bekövetkezik, akkor az lökést adhatna a hétfői EU-s pénzügyminiszteri találkozónak is.

  Amennyiben pattannak az indexek a hét első két napján egy 1395-ös SP határidő ismét jó belépőt kínálhat a shortra, illetve a pénteken nyitott longok zárására.  A kedd-szerdát kiemelten fontosnak tartom, hisz a rövidke korrekció után ismét begyorsulhatunk lefelé és ha ez bekövetkezik, akkor igen nagy eséllyel el is jutunk az 1320-as minimális SP500 célárunkig.  Amennyiben a héten ettől megmenekülnének az indexek, akkor sem várok olyan hatalmas rallyt, amiért úgy érzem, hogy érdemes lenne vásárra vinnem a bőröm.
Az Eurusd múltkor sem kapott főszerepet az indexek előrejelzésében, szerintem most sem kifejezetten érdekes a technikai kinézete.  Majd 8 hetes minimumáról nyugodtan araszolhatna tovább lefelé 1,2600-ra. Különösebb rallyra 5napon belül nem látok túl nagy sanszot.

A jövő héten három dolgot tekintek az elkövetkezendő indexmozgások fő katalizátorának: az egyik a Vix szűkülése, a másik az Audusd 2-3hetes emelkedő trendvonalának megtörése, a harmadik pedig a spanyol illetve francia indexek mozgása. Utóbbi két európai indexnél a pénteki aljak elesése indíthatja be a lavinát majd minden indexben.

A Vix-index:

Az Audusd trendvonala:

Francia index (Cac):
Spanyol index (Ibex):

  Felhívnám mindenki figyelmét egy érdekes jövőbeni lehetőségre: ez pedig nem más, mint az Eurchf majd két hónapos minimuma. Ha jövő héten az indexek gyorsulása során ismét megérintené az 1,2000-as interveniált szintet, akkor az már komoly hír értékkel bírna és tovább támogatná a pánikhangulatot. Az pedig, hogy a svájci bank alatta fog állni az árfolyamnak abban közel sem vagyok biztos, hisz már majd 5 hónapot állt alatta és az általa emlegetett végtelenített likviditás inkább mesekategóriának, verbális intervenciónak tűnik.     Amúgy sem tartom túl nagy dicsőségnek, hogy a szeptember elején felfelé meglóduló indexekkel párhuzamosan az Eurchf csak 180pontos emelkedést tudott összehozni az intervenciós szintről dobbantva.. Intő jelnek tartom továbbá, hogy elmúlt hónapokban rengeteg spekulatív jellegű eurchf long nyílt, sőt több bank pénzügyi termékbe csomagolva relatíve tuti üzletként kínálja ügyfeleinek az eurchf longot hangoztatva a svájci jegybank gigantikus erejét.. 

Eurchf naposon az elmúlt hónapokban:

SP500-forgatókönyv:
 Ezen SP500 ábrán nem jelöltem külön a várakozást erre a hétre, hisz az előző ábrán látható célárak és időpontok még mindig játékban vannak. A fenti ábrát csupán a pattanás lehetséges célárát adó esőcsatorna középvonala, illetve a héten keletkezett 5 új napi gyertya frissítése miatt tettem fel. Az elemzések hozzászólásaiban igyekszem minél előbb beírni, hacsak röviden is, hogy hogyan áll az aktuális forgatókönyv. Ezt azért tartom fontosnak, mert egyáltalán nem ragaszkodom a célár felé közeledve, hogy azt valóban el is érjük, ezért shortot csupán makacsságból, igazam bizonyítgatása miatt nem tartanék. Bármelyik nap összeállhatnak olyan tényezők, melyek az eredeti régi elképzelés feladására kényszeríthetnek. Ez nem baj, mivel a tőzsdén rugalmasnak és nyitottnak kell lenni úgy gondolom, és mindenek előtt a legfontosabb: az eseményekre való azonnali reagálás..

32 megjegyzés:

  1. A görög parlamenti szavazás éjfélkor lesz. http://www.origo.hu/nagyvilag/20121111-tuntetok-ezrei-gyulekeznek-a-gorog-parlamentnel.html

    VálaszTörlés
  2. Elfogadták a költségvetést.

    VálaszTörlés
  3. A mai nap bank holiday volt Amerikában. Alapvetően minden felfelé mozdult el, még ha csak csekély mértékben is, a kötvénypiacok zárva tartása miatt azonban nem szeretném túlbecsülni a mai nap szerepét. Az igazi futam holnaptól jön.

    VálaszTörlés
  4. Végre egy életszagú elemzés és blog! (úgy értem a neten)

    Hihetetlen mennyien élnek abból, hogy csak arról írnak elemzést, cikket, hogy mi miért történt, de elképzelésük sincs a jövőről. Utólag megmagyarázni bármit lehet.

    Ezzel szemben Te előre tekintesz. Lehet, hogy az elemzésed nem lesz mindig pontos (hogyan is lehetne?!), de aki kereskedik, az tudja, hogy ez nem is erről szól.
    Mindannyian valószínűségeket vázolunk fel és kereskedünk le és azt gondolom, hogy Te elég jól látod az összképet.

    Elkezdtem figyelni a 3 index dinamikáját, talán be tudom építeni a repertoáromba.

    Annyi kiegészítést tennék még a cikkedhez, hogy a vix index a háromszögből kitörés után gyönyörűen visszatesztelte a háromszög csúcsát és onnan elindult felfelé. Erős jel nálam.

    Fundamentálisan akkor jön el a brutál short időszaka, amikor a monetáris lazítást abbahagyják. Az angolok már most gondolkodnak erről, az amcsik pedig most fognak leülni tárgyalni a fiscal cliff elkerülése miatt. Könnyen lehet, hogy a QE áldozatul fog esni a republikánusokkal való megegyezés oltárán. Szóval nem kell sokat várnunk, hogy kiderüljön az irány. Az esetleges felpattanásokat én megjátszani nem fogom, csupán kedvezőbb beszállási lehetőséget látok benne a shortra.

    Üdv
    Kamionos

    VálaszTörlés
  5. A spanyolok és franciák a pénteki leszúrás minimumát masszírozzák, audusd még nem tört trendet,vix még szintén nem tört ki,audjpy lefelé áll, eurusd-t tovább eresztik 1,2600 irányába, az eurchf-et pedig egyre jobban vonzza az intervenciós szint. Az indexek kihagyták azt a minimális korrekciót is amit megelőlegeztem nekik a hét elejére. Jó lenne egy pánikszerű gyorsulást látni lefelé holnapig.

    VálaszTörlés
  6. A svájci frankról jött egy hír, úgy látszik tényleg sokan ülhetnek a hajón: http://www.forexfactory.com/news.php?do=news&id=394810

    VálaszTörlés
  7. A svájci jegybank már kétszer is közölte, hogy ez a rögzített árfolyam is még túl erős az exportjuknak. Én azt mondom, hogy ha akarták volna, akkor már megtették volna, hogy felhúzzák 1,3-ra. Én inkább arra számítok, hogy előbb-utóbb elfogy a muníciójuk és elengedik az árfolyamot...lefelé.
    Az biztos, hogy mozgolódás van körülötte. Azt kell megnézni, hogy milyen irányba terelgetik az embereket és ez most a long. Hajlamos vagyok az ellenkezőjében gondolkodni.

    VálaszTörlés
  8. Na...csak elindultak az amcsik felfelé, hogy bele tudjak majd adni:)

    VálaszTörlés
  9. Ezek szerint megvolt a felszúrás az SP-ben, majd lefordult. Grat! Nem gondoltam!
    Remek elemzés!

    VálaszTörlés
  10. Részemről partvonal egyelőre, zavarosak a jelek, várok hátha feltűnik valami.

    VálaszTörlés
  11. Az eurusd, akár 100-150-pontot mehet ebből az állásból (jelenleg 1,2737), ami alapvetően nem kedvezne az index shortoknak, ezért a bizonytalanság és a partvonal.

    VálaszTörlés
  12. Egyetértek. Őszintén szólva én 1395-1400-as szintig várom a pullbacket, úgyhogy még mindig kivárok a shorttal, de longot már nem merek nyitni rá.
    Euróval nekem is összevág a kép. Kicsivel 1.28 fölé várom a nagy szakadás előtt. Ha emlékeztek 1.2830-nál volt egy erős támasz, ami most ellenállássá válhat. Ha jó az elképzelésem és onnan lefordul, akkor idén már nem látjuk azt a szintet viszont. Mint ahogy S&P-ben sem az 1400 fölötti szinteket.
    Fundamentálisan is megalapozott az eurós sztori. A görög megállapodás meg fog születni, ami felpattinthatja annyira az árfolyamot, de aztán mindenki rájön, hogy a matek még mindig nem stimmel itt Európában...sem.

    Örülök, hogy gyűlünk lassan...

    VálaszTörlés
  13. A Nasdaq három húzópapírját Apple, Google,Microsoft igen túladottnak látom, egy komolyabb korrekció elindulhatna innen felfelé, főleg az 542dolláros Apple-ben, így a Nasdaq vezényletével még a héten teljesíthető lenne az 1400 közeli SP500. Az Eurusd kitartása is igen figyelemreméltó, és bár a fő amerikai indexek kiütötték a múlt pénteki aljat, mégsem ugranék azonnal a short gombra.

    VálaszTörlés
  14. Sajnos gyakran esek abba a hibába, hogy túl sokat várok a belépéssel, mert még tökéletesebb beszállót akarok és egyszer csak már megindul az a mozgás, amit gondoltam előre. kicsit tartottam ettől ma délután, hogy talán megint ebbe a hibába estem.

    VálaszTörlés
  15. Sziasztok! Jó estét!

    Gratulálok,hogy nem léptél be!
    Szerencséd volt!
    Nekem viszont van dax longom! :(
    holnap szétverik Európát!
    ahogy most az amcsi indexeket is!

    ez a hír nem volt a hullámok között:
    http://index.hu/kulfold/2012/11/14/izraeli_legicsapas_megolte_a_hamasz-fonokot/

    Üdv:Steve

    VálaszTörlés
  16. Láttam a Hamasz-os hírt. A Fed tervezett kamatemelésére fogják a mostani esést, pedig van mellé QE-bővítés, és a kamatemelést is olyan feltételekhez kötnék, amit azért még sok idő mire teljesíteni tudna a gazdaság. Az 1,4%-os mínuszok ellenére látok esélyt a szépítésre az utolsó fél órában. Alattomos tud lenni néha a piac, de nem szégyen kitérni az útjából.

    VálaszTörlés
  17. A mai napi esésből kimaradva, úgy látom holnaptól a long beszállók megtervezésével leszek elfoglalva. A 12.500-as Dow Jones és az 1350-es SP500 határidő már az első olyan számok, amelyhez az első komolyabb támaszokat társítom. És mivel az esés alját nagy volatilitásban igen nehéz megtalálni, ezért sávos vételekben fogok gondolkodni. Akár 3 szintre szétosztva, és minél lentebb megyünk annál nagyobb tételekkel. Ennyi a haditerv egyelőre.

    VálaszTörlés
  18. ha jól látom letört az audusd trendvonal.. ennek ellenére az indexekbe longolni fogsz? ez nem ellenmondásos?

    VálaszTörlés
  19. De igen ellentmondásos, ezért mondtam korábban itt a hsz-ekben, hogy zavaros a kép. Úgy gondolom, hogy akkor fog megint összeállni minden, ha innen az indexek képesek lesznek egy nagyon agresszív felfelé korrekcióra. Arra gondolok konkrétan, hogy SP határidő felmegy 1390-re legalább, Audusd-t kitartják mellette törés nélkül, illetve az eurusd is kifutja magát a tegnap említett 100-150pont erejéig. Jó kockázat-hozam arányú beszállót shortra csak 1390-nél látok, a longbeszállókon pedig egyelőre gondolkodom, hogy honnan kezdjem, meddig sávozzam stb. Nem hiszem, péntekig estig belevennék még.

    VálaszTörlés
  20. További erős érv egy komoly korrekció mellett: http://www.portfolio.hu/vallalatok/big_bear_a_piacon.175720.html

    VálaszTörlés
  21. Sziasztok, minőségi a blog, a hozzászólások....nagyon tetszik!

    CMT L2 vagyok, 4 év tapasztalattal, csak technikai alapon trédelek, jellemzően napon belül...néha, ha nem bánjátok majd én is kommentelek

    Üdv

    VálaszTörlés
  22. Komoly korrekció egyelőre nem jött, viszont a -2%-ok sem jöttek, amit sokan a tegnapi esés után vártak. Eurusd magabiztosan cammog felfelé, Audusd a trendvonal törését bebiztosította, a vix közel a kitöréshez. Megjegyzem az indexek eddig nem jártak be nagyobb napi sávot mint 0,5-0,6%, ami alapvetően kevésnek számít, viszont a vix mégis magasan tudott maradna. Ennek fő okát csupán abban látom, hogy volatilitás az 5-10perces gyertyákon volt nagy (rengetegszer váltottak irányt). Nem tartom még mindig életbiztosításnak a belépőt egyik irányba sem, nyilván aki még magasabbról shortot tart, az menedzselhető lehet a végső célárakig is. A 12.500-es Dow és 1350-es SP500 elsődleges támaszom úgy érzem, csak ideig-óráig tud majd kitartani. A sávos vételeket csak ezen szintek elesésekor szeretném meghatározni.
    Kedves Steve, remélem a Dax-longod sorsát tudtad rendezni, legalább ma a lehetőség adott volt, és talán közel sem kínozták meg annyira amennyire számítottál mára.
    Kedves Strongand, Isten hozott a blogon, szívesen veszünk minden általad fontosnak tartott piaci meglátást. Jó kereskedést!

    VálaszTörlés
  23. Jó estét!

    Sajnos a dax long még a nyakamon!
    vártam a korrekciót, de nem jött! :(

    viszont ha háború lesz akkor fújhatunk minden longot! :(
    kivéve olja és arany talán!
    de azokból most nincsen!
    :(

    Üdv Nektek!

    VálaszTörlés
  24. A Vix kitörése egy -2-3%-os indexeséssel párosulva lenne igazán stílusos. Az európai indexek még mindig nem törtek, ha ez bekövetkezne, könnyen összejöhet egy fekete péntek, úgyhogy észnél kell lenni ma is.

    Ps: Obama este fog beszélni (nagyon jó skriptírója kell legyen, ha nem akarja továbblökni a piacokat a mélybe.)

    VálaszTörlés
  25. Épp ezért nem merek napok óta longot nyitni, mert benne van a pakliban, hogy pullback nélkül beszakadhat és ez a szép lehetőség elúszott számomra. Nem teljesen alap nélkül, de még mindig egy visszapattanásban reménykedek.

    A CNBC-n tegnap láttam egy visszaszámlálót, hogy még 26 nap hátra a fiscal cliffig. Szóval megy a pánikkeltés:)

    Érdekes, hogy milyen csönd van a görögök körül annak ellenére, hogy a héten már fizetésképtelenné válnak! Máskor ilyenkor már megy a kapkodás, meg a nyilatkozatokban megerősítések, hogy nem lesz gond.

    Szóval a piaci hangulatot egy kis időre még felránthatja egy demokrata-republikános megegyezés és a görögöknek nyújtott újabb hitel. Lássuk be azért, hogy mindkettőnek a bekövetkezésére az esély nagyobb, mint az, hogy ne következzenek be.

    Üdv közöttünk stronghand. Örülök, hogy olyanok gyülekeznek itt, akik valóban kereskednek és nem csak elmélkednek vagy demóznak. Legalábbis nekem ez jön le a hozzászólásokból.

    VálaszTörlés
  26. Az S&P hetin éppen egy szép trendvonalon ül. Ha valamikor még egyáltalán felpattanhat 1400 környékére, akkor az most van. Utána már legfeljebb a trendvonal backtestjében bízhatok, mint short beszálló.
    Kissé pesszimista csak azért vagyok, mert a Nasdaq már tegnap áttörte a maga trendvonalát...:(

    VálaszTörlés
  27. Az 1400-es pullbackben én már nem bízom. A Dax shortnak van most szerintem a legjobb risk-reward-ja lefelé.. hisz a táguló ékből még épphogy csak kiszakadt lefelé. Audusd short is ehhez hasonló kockázatú. A longokat mindenben hanyagolnám.

    VálaszTörlés
  28. Sőt a 7650-es spanyol index még jobban védhető lenne a short szempontjából. A havi főpivotját ilyen hangulatban már nem hiszem, hogy visszavenné, ez most 7850-nél van, illetve ha továbbfinomítjuk a dolgot, akkor az előző két nap lokális tetejét sem hiszem, hogy vissza tudják venni (7750-nél) Ha durvulnak a főindexek azonnal 7500 alá kell tegyék szinte azonnal, ahonnan további 4-6% lenne még benne. Én finoman erre spekulálok most.

    VálaszTörlés
  29. Kérdés, hogy mi lesz a görögökkel...
    Azt hiszem először van, hogy nem értek egyet veled. A DAX eddig is jól tartotta magát és most, hogy az S&P is kicsit megpihenni látszik, így nem gondolom, hogy most fog megindulni lefelé. A 7000-es mentális támaszt ilyen körülmények között nem fogja átvinni lendületből. Óráson szép divergenciákat is felfedeztem, ami alá támasztja a visszapattanást.
    Persze nehéz objektívnek maradni, amikor alig várom, hogy beleadhassak egy visszapattanásba:)

    VálaszTörlés
  30. Maradok a spanyol short mellett, a görögök kedden lesznek napirenden, addig még sok minden történhet ilyen volatilitásban.

    VálaszTörlés
  31. Obama hamarosan beszélni fog, van egy olyan érzésem, hogy ha beszél a megszorításokról az lesz a baj, ha nem akkor az.. Nehéz lesz úgy fogalmazni, hogy a piacok kedvére tegyen.

    VálaszTörlés
  32. Igen. Mostanában kicsit nehéz eldönteni, hogy mi is a jó hír:) Pontosabban, hogy a befektetők mit gondolnak annak.

    VálaszTörlés