2012. december 9., vasárnap

SP500 elemzés december 10-14

  Nyugaton a helyzet változatlan. Ezen a héten nem lettünk sokkal okosabbak a jövő kilátásait illetően. Véleményem szerint az igazi futam viszont e hét második felében  el fog kezdődni, hisz pénteken már december 14-ét írunk, ami után az ünnepekig, vagyis az ígért „fiskális döntésig” csupán 5 kereskedési napunk van hátra. A szentiment a piacokon már-már rémisztőnek tűnő nyugalmat áraszt, hisz a részvények, államkötvények, devizák, illetve az olaj és az arany volatilitása sok-sok hónapos minimumon áll. A piacok emelkedését illetően továbbra sem vagyok optimista.. Ezen a héten kiderül, hogy az előző elemzésben említett 1-es vagy 2-es forgatókönyv aktiválódik-e, egyelőre nagyon úgy állunk, hogy az 1-es lesz a nyerő. Új észrevételem erre a hétre nincs, eltekintve néhány apróságtól, amit a héten bárki megfigyelhetett. A 3 fő amerikai index mozgása ugyanis szokatlan dolgokat produkált. Hisz az eheti teljesítmények a következőképp alakultak: Dow: +1,03%, SP500:+0,16%, Nasdaq:-1,6%
A rallykat vezető és egyben az összes indexet felfelé húzó Nasdaq megbotlott, mégpedig a legnagyobb súlyú komponensnek az Apple-nek köszönhetően. Véleményem szerint a héten Apple-ből kiáramló súlyos pénzek a Dow komponensekben találtak maguknak menedéket. Tehát a pénz összességében a rendszerben maradt, félelemnek halvány jele sincs. A többi vizsgált instrumentumot illetően feleslegnek látók bármit is módosítani az előző elemzéshez képest.
A hét közepén esedékes FED-meeting-en kiderülhet, hogy a pénznyomtatás folytatódik, vagy sem.. érdemes lesz figyelni.  
  Eredeti tervem az volt az eheti elemzést illetően, hogy ha érdemleges tőzsdei változások nem lesznek, akkor amolyan felkészülésként kivesézzük a Fiscal Cliff-et töviről hegyire. Azonban olyan tökéletesen megírt anyagot olvastam róla a héten, hogy feleslegesnek tartok, akár csak egy betűt is változtatni rajta, ezért álljon itt az eredeti anyag:

Mindenki legyen óvatos, jó kereskedést!

Grafikonok helyett :


7 megjegyzés:

  1. Az Ibex-ben végre megnyílt az út lefelé, a 3. csökkenő csúcsról ismét keményen alábukott, persze még nagyon az elején vagyunk, ki is kellene tartania a 2%-os mínusznak. A franciák és a németek erősek egyelőre, de majd ellágyulnak. Dax határidőben úgy gondolom egy 7300-as cél a minimum.

    VálaszTörlés
  2. Nagyon nagy figurát kell bemutatni az amcsi indexeknek, h ezt az 1%-os kitörést semlegesítsék: 1. vagy ma 0% környékében zárni, vagy holnap egy teljes testű fekete gyertyával beborítani ezt a napot. A múlt heti elemzés 1-es forgatókönyve teljesült egyelőre, a töretlen optimizmus hátán elértük az 1430-1440-es zónát.

    VálaszTörlés
  3. Pár pont híján 4éves csúcson a Dax, hogy mire fel, azt szerintem senki nem tudja. A hirtelennek tűnő lejtmenet az indexekben ismét egy pesszimista képviselőnek volt köszönhető, amit fél óra alatt ki is hevertek.. Mi lett volna, ha optimista?

    VálaszTörlés
  4. Ma este dönt a FED, hogy folytatja-e a pénznyomtatást. A piac 40-45mrd-ot várna el, ezzel szemben, ha "csak" 20mrd-ot ítélnének meg, már az csalódást hozhat a befektetőknek. Ezt tartom legvalószínűbbnek, arról nem is beszélve, hogy minden hírtől függetlenül az aranyat innen 1720ról inkább várom 1500 dollárra sem mint 1780-ba..

    VálaszTörlés
  5. Erről az egész cirkuszról Pavlov és a kutyái jutnak eszembe..
    Mivel irtó régen nyomtattak pénzt a fiúk utoljára (2012szept.13.) ezért megszavaztak még egyet, nevezzük nyugodtan QE4-nek. Felteszem a költői kérdést: ha ilyen jó a gazdaság állapota,mint amit a tőzsdék is tükröznek elvileg, akkor miért kell ilyen sebesen nyomtatni? De mindegy is, ezek szerint nincs más dolgunk, mint a QE szó hallatán ráfeküdni a buy gombra..

    VálaszTörlés
  6. Az Audusd gyakorlatilag kitört.. ám mindenki legyen óvatos és használjon stopot, mert a december havi szűk pivot-vonalak miatt könnyen megtörténhet a következő: kimegy a legfelső decemberi vonaláig kb.1,0595 majd villámgyorsan vissza a kitörési pontra (1,0500) végül letöri azt és esik 400pontot akár. Lásd Fukushima idején, szintén gigaszűkülés majd kitört, ment vagy 100pontot, azzal el is érte a legfelső pivotot, majd rögtön célba vette a legalsót. Érdemes megnézni.

    VálaszTörlés
  7. Az amerikai egyeztetéseknek ma sem lett eredménye, egyre nagyobb a sansz rá, hogy nem is lesz megállapodás Karácsonyig, szóba jöhet egy két hónapos halasztás, amivel még nem kapcsolódna be az automatikus megszorító mechanizmus, viszont nem is ez a lényeg. A döntés halasztása egyértelmű negatív üzenet a piacnak, tehát ezen eshetőségre is helytálló a short.

    VálaszTörlés