2013. július 3., szerda

SP500 elemzés 2013 július 1-5

A küldetés változatlan: kell még egy új alj 1560 alá az SP-ben. Bár nagyon relatív, de összességében kevésnek érzem a csúcsról való 7%-os esést, hisz ekkora csökkenést láthattunk tavaly szeptembertől is, ráadásul úgy, hogy épp a QE3 bejelentésén voltunk túl. Most, hogy már a QE sorsa abszolút bizonytalan, illetve a piac is tele van tőkeáttételes játékosokkal, így valóban kevésnek tűnik az a 7%. Optimálisnak továbbra is az 1520-at tartom SP-ben, még ha csak öt percet is lesz itt az árfolyam. A július hónap kezdetét vette a héten, és ezzel együtt új havi pivotok is kirajzolódtak, melyek fontos támpontjai a kereskedésnek, nyilván ennek határozott leütése nagyban növelné az új alj kialakulásának lehetőségét, de ez még egyelőre várat magára. Úgy érzem így a mai napon szerdán eldőlhet a kérdés, hisz fontos sarokpontokról fordult lefelé ismét a piac, ezeket vázolnám röviden:

- a Dow Jones határidő az elmúlt négy kereskedési napjában folyamatosan beleszúrt, de határozottan át nem vitte az utolsó FOMC ülés óta tartó esésének 61%-os korrekciós szintjét valamivel 15.000 alatt. Ha viszont át nem viszi, akkor egy lefordulással gyorsan visszanézheti az előző aljakat.

- a fentivel szinkronban, de mégis másként a cash SP500 a májusi csúcstól az 1560-as esésének 50%-ig jutott, de határozottan szintén nem vitte át, 1623-24 személyében. Itt is érvényes, hogy ha ez nem megy mehet lefelé új aljra. Közben itt is és a Dow-nál is még a havi főpivotot le kell győzni.

- a Nikkei és a jenek szárnyalása lógott ki a múlt héten a legnagyobb mértékben az elméletből, hisz említettem, hogy a jeneket (eurjpy,cadjpy) két hetes minimumra várom, ehelyett összejött egy két hetes maximum, amiből már elég elgondolkodtató, hogy valóra váltható-e az eredeti várakozás, különösen a Nikkei hatalmas rally-ja után. Itt is van egy fontos fentiekhez hasonló támpont: a Nikkei határidő az egész 20% körüli drámai esésének 50%-át visszavette, majd a mai nap erősen lefordult róla. Ezt a vonalat a következő napokban tiszteletben kell tartania az árnak, és ez még nem is lenne elég, hisz a várakozásom itt is maradt egy villámgyors 12.000 személyében.

- az euróindex a múlt héten visszatesztelte az előző sávnak ítélt (utólag már inkább enyhén emelkedő trendű oldalazás) alsó trendvonalat, mely után a feladat a múlt heti minimum kiütése után a 200napos mozgóátlag érintése, legalább.

- a fentivel párhuzamos várakozás a 60,00-on nagyszerűen helytálló dollárindex, mely hatalmas rallyja egy új 63 feletti nagy lokális tetőig nyugodtan folytatódhat.

- ez utóbbi két gondolattal szinkronban pedig létrejöhet a régóta várt 1,2700-s Eurusd

- megjegyzem csak, hogy míg az amerikai főindexek épp a havi főpivotot próbálják átütni, addig európai társaiknál ez már megtörtént, bár nem szabad semmit sem elkiabálni.

- az a tény, hogy ma rövidített kereskedés lesz, holnap pedig amerikai szünnap, nagyban fokozza a bizonytalanságom, hogy ilyen körülmények ellenére jönni tudnak-e az új aljak..

- mint ahogy már a múlt héten is említettem nagyon szorít az idő, hisz ehét közepéig a shortok nagyrészét be szerettem volna zárni, és ez még egyelőre mindig nem történt meg.

- külön érdekesség, és amolyan sors fintora is egyben, hogy a korábban sokat emlegetett IBM-féle piaci támpont, most ismét esedékes lehet, hisz heti nézetben az előző fals dupla csúcsa után, most kirajzolt egy újabbat, ami mivel függetlenül attól, hogy egy lankás emelkedő trend előzte meg az alakzat előtt, összességében nem mond ellent a duplacsúcs kritériumának, hisz a legfontosabb dolgok megvannak: történelmi csúcson alakult ki, tökéletes szabályosak a csúcsok ívei. Szemem sarkába ezért ismét felveszem figyelendőként, hisz a nyakvonal gyors átütését nem tart túl sokáig megemészteni. Ezt az elméletet erősítheti, hogy az egykori IBM-es cikkben szerepelt az akkori dupla tetőnél fontosabb támpont, ez pedig a ciklikus elmélet, mely szerint hosszú évekig nem látjuk majd az ez évben kijelölt 214 körüli csúcsot.

Néhány észrevétel a piacról:

- épp nem régiben említettem a piac egy mostanában kialakult új sajátosságát, miszerint az elmúlt egy évben megszaporodtak a "mindent egy lapra" típusú piaci események. Ez alatt azt értem, hogy sok olyan döntés volt mostanság, mely eldöntötte az egész globális piac további sorsát (pl: amerikai költségvetési szakadék határidejei). A legutóbbi ilyen esemény a Fed gyűlés napjára esett, ahol mindenki azt várta, hogy lesz nyomda, vagy nem lesz nyomda. Úgy érzem a piac már megtanulta és ki is alakított magának egy stratégiát, arra vonatkozóan, hogy hogyan vészeljék át hajhullás nélkül az ilyen kritikus időpontokat. Ez a stratégia pedig nem más, mint a Vix-szel való hedge-elés. Magyarul: tele van a puttonyom részvényekkel, de egy nap bizonytalanság miatt nem szívesen szállok ki, majd újra be, inkább veszek mellé egy kis Vix-et. Ez a metódus épphogy kezdett sztenderdé válni, amikor is a múlt héten bejelentették, hogy a Vix marginigényét megemelik. Úgy gondolom ebből következően a jövőben sokkal többen kényszerülnek, majd arra, hogy a részvényeikből inkább eladjanak, hisz Vix-et már nem tudnak kötni, mivel túl drága.

- a hétvégén Portugáliában lemondott a pénzügyminiszter. Eddig még nincs is semmi érdekes a dologban. De ha utána olvasunk, akkor láthatjuk, hogy lényegében ő volt az, aki szinte egy személyben felelt a kőkemény megszorításokért, illetve a hitelezői elvárásoknak való maradéktalan megfeleésért. Nyilván ő is és az azóta lemondott külügyminiszter is érzi a nyomást, mely az utcáról kopogtat.. Hogy felbomlik-e ettől a koalíció? Jó kérdés..

- ezzel szinte egyidőben Görögországban is veszélybe került a koalíció, hasonló események mentén. Nem régiben a görögök kaptak is egy három napos ultimátumot, hogy mutassák be a terveket a jövőre vonatkozóan, mert ahogy Merkel is mondotta nem rég, több adósságelengedés nem lesz..

- érdekes, hogy négy évnyi pénznyomtatás után csak most jut eszébe Amerikának és Európának rendezgetni a válság idején szőnyeg alá söpört, romokban heverő és még mindig nagy veszélyt jelentő jelzálogpiacot. Amerikában a Freddy és Fannie, a két legnagyobb jelzálogpiaci óriás jövője még mindig képlékeny és senki sem mer még most sem határozottan lépni az ügyükben. Európában pedig a bázel 3 új követelményrendszerével romokba döntheti a dán jelzálogpiacot, mely négyszer nagyobb, mint az állam összes adóssága..

- Kína úgy látszik verbális fegyvereinek bevetésével is le tudta hűteni az aggódalmakat. Mindenki borítolkolja, hogy a 7%-os GDP növekedés a következő években csak alacsonyabb lesz. Itt megjegyezném, hogy ne felejtsük el, hogy a válság utáni évben menekülő útvonalnak tekintett Latin-Amerika a rákövetkező évben egy csapásra elvesztette a 6% körüli növekedési számait..

Tehát egyáltalán nem helytálló az az elképzelés, miszerint a lassuló GDP-növekedésnek mindenféleképp a "softlanding" keretein belül kell megtörténnie.

És végül néhány beszédes ábra:
Az SP500 mozgása a legutóbbi FOMC-gyűlés óta, a Fed bizottsági tagok nyilatkozának függvényében. Van egy olyan érzésem, ha a makroadatokat is bejelölnénk, annak kevésbé lenne logikus a rájuk adott piaci reakció... Forrás: www.zerohedge.com
 
A fenti tábla az ún. "Pomo-days"-eket tartalmazza július hónapra. Vagyis a QE-n belül elköltött pénzek részletes jövőbeni bontása a vásárlás pontos tágyát, idejét és mértékét illetően. Ha lehet egy ilyen vicces kijelentéssel élni, akkor lehetőleg kerüljük azokat a napokat short szempontból, ahol nagy összegű vásárlás várható. Nyilván a régebbi már megvalósult vásárlásokat és az indexek mozgását lenne értelme összenézni. Ám akik már ezt megtették helyettünk nyíltan állítják, hogy kimutathatóan is a FED mozgatja a piacot. Forrás: www.zerohedge.com
 

Mindenkinek sok sikert, legyetek óvatosak!

7 megjegyzés:

  1. Az olajról meg is feledkeztem az írásban: egyelőre nagyobb esélyét látom az egyiptomi elnök távozásának, semmint, hogy olyan h.lye legyen, hogy megvárja, hogy a hadsereg szedje ki a székéből. Az elnöknek távozásra adott ultimátum ma jár le. A 96-os shortom nem zártam még be.

    VálaszTörlés
  2. A mai Cac és Ibex zárót érdemes nyomon követni, hiszen az elmúlt hónapokban nagy "divatja" volt a réssel lenyitások megvételének, éppen ezért most komoly üzenete lenne egy napi minimumos zárónak.

    VálaszTörlés
  3. Még egy apróság az IBM-ről mondottakhoz: a múltkori duplatető alakzathoz képest van még egy feltétel, aminek egyelőre sokkal jobban megfelel a mostani alakzat, pontosabban megfelelhet, mert még nem tudjuk a jövőt, ez pedig az, hogy mivel jelen pillanatban (191dollár)már "lőtávolon" belül van a nyakvonal (186,8), melynek lehetőleg minél messzebbről nekifutva, egyhuzamban "illik" nekimenni. Most ez a lehetőség adott, hiszen a távolság ettől a szinttől csupán 2%-ra van, ami azért nem egy olyan hihetetlen nagy mínusz az IBM-nél. A másik dolog, hogy az új alakzat napi bontásban szinte észrevehetetlen, hetin nézve viszont kiüti a szemünket. Meglátjuk. Félni kezdeni elég a nyakvonalnál.

    VálaszTörlés
  4. Ez nap egyelőre egy nagy katyvasz számomra. Az angol pénznyomda fenntartásának hírére London +2%, a fontot szétütötték, kis vakarózás után a Dax is az FTSE nyomába eredt, az eu-s gdp adat ellenére. Amerika a nyugalom szobraként menetel, és enyhén szólva irónikus, hogy szünnapon szeretnék átvinni a kritikus ellenállásokat, nyilván Portugáliát karácsonyig is eltarthat mire megtalálják a térképen. Az olaj sincs szabadesésben a nyugtató hírek ellenére, egyedül az eurusd árazásában látszódik némileg egy újabb portugál mentőcsomag lehetősége, bár ez is lehet csak az ECB sajtókonferenciájáig fog tartani.

    VálaszTörlés
  5. A monetáris lazítás szókapcsolat ismét képes volt a varázslatra, a Dax eljutott a 8000-es kérdésig, az amerikai indexeket pedig rászögelték a kritikus ellenállásokra. Remélhetőleg a portugálok nem csak egy napra csapták ki a biztosítékot, mint 2 hónappal ezelőtt. A holnapot még megvárom.

    VálaszTörlés
  6. (xjp) Az 1,30-as átlagú x2szeres Eurusd shortom bezártam 1,2820-nál. A felszabaduló erőkből pedig megdupláztam a Dow shortokat 15.004-en így 14.480-as az átlagár. Ettől a shorttól kellene már a legjobban megszabadulni.

    VálaszTörlés
  7. (xjp) 1,3087-ről ismét Eurusd short x2.

    VálaszTörlés