2013. július 22., hétfő

SP500 elemzés 2013 július 22-26

Bár nagyon nagy a látszata, hogy a fák az égig nőnek, azért továbbra is maradnék short a piacokat illetően. A múlt héten felvázolt indexek nyújtotta harmónia szétesett, ugyanis a főbb európai indexek szinte kivétel nélkül átszelték az említett fibo-vonalakat. Furcsa módon Hong-Kong, Shanghai és az ausztrál tőzsdeindex még sakkban van ugyanezen vonalak által. A Nikkei is sikeresnek tűnően bevette a 61%-os vonalat, azonban már pénteken egy pullback szerű mozdulattal alá is szúrt a csütörtöki gyertyának, ami csak azért meglepő, mert a "jófajta" kitörések általában nem így indulnak. Sőt pénteken a japánok ismét megvillantották karmaikat, ugyanis a hajnali kereskedésben képesek voltak 15percen belül 3%-ot esni. Ugyanilyen kritikusnak és labilisnak látom az amerikai indexeket, amik az eddigi jó jelentések hátán történelmi csúcsra emelkedtek. Azt sem szabad elfelejteni, hogy a júniusi aljakról indult emelkedés első két hetében csupa rossz makróra jöttek keresztül tűzön-vizen, arról nem is beszélve, hogy még a májusban produkált SP-ben 1687-ig tartó rally dőlésszögét is sikerült überelni júliusban. Holott már a májusi tempó is bőven meghaladta a 2007-es végső eufórikus fázist.. Azt sem szabad elfelejteni, hogy a májusi érthetetlen emelkedés fő indokának a pénznyomtatást hozta fel a média. El kell ismerni Bernanke ügyesen keveri a lapokat, mármint ami a nyilatkozatait illeti, hisz minden szavával képes volt tovább fűteni az optimizmust, és a hetek óta biztosnak ígérkező QE-csökkentést majd elvételt végül már olyan kontextusba is sikerült elhelyeznie, hogy a piac elhiggye, még az sem kizárt, hogy emelni fogják a nyomtatott pénz mennyiségét. Úgy gondolom ezen kommunikációs össze-visszaságok elemzése helyett ki kell, hogy józanodjunk, és kezdjünk el barátkozni egy már korábban is emlegetett gondolattal, hogy bizony a FED nem egy jóléti intézmény. Nem azért fűti a piacokat, hogy mindenki szénné keresse magát. Ebből adódóan ne higyjük azt, hogy egy jövőbeli kamatemelés sorozatot, majd hajszálpontosan a befektetők orrára fog kötni, mármint ami annak időzítését jelenti. A vihar közeleg és váratlanul fog lecsapni véleményem szerint. A piac túlzottan magabiztos egyelőre a nagy semmire, a marginok történelmi csúcson, nyilván nem nehéz kitalálni melyik irányba is van a többség túlpozicionálva. A befektetők és a tőzsdei bloggerek körében végzett szentimentmutatók masszív optimizmusról és a bikák vég nélküli erejéről tanúskodnak. Úgy gondolom a közelgő szeptember annyi fontos és egyben kritikus piaci eseményt hozhat, melynek kimenetelét előre jósolni nem lehet. pl: német választások, Fed kamatdöntő ülés illetve az OMT-ről való alkotmánybírósági döntés. Ezen kockázatok pedig a jelen pillanatban túlhúzott technikai indátor jelzésekkel kiegészítve egyáltalán nem ígérnek optimista folytatást. Talán egyetlen olyan instrumentum shortjelzése maradt életben, melyet érdemes egyre komolyabban szem előtt tartani. Ez pedig nem más, mint az unásig emlegetett IBM-féle jelzés, immáron második duplatetőformáció az évben. Míg az első ilyen technikai formációt maga az IBM jelentés lőtte szét azzal, hogy 200 dollár fölé menve eltörölte az alakzatot, addig a mostani alakzat igenis életben van, és a múlt heti jelentése sem tudta azt elrontani. Ha jó az alakzat, akkor a nyakvonal érintése után nincs appelláta megállás nélkül esni kell kb. 160 környékéig, amit a Dow Jones ha minden más tagja szétfeszül is, akkor is észre kell, hogy vegyen. Jobb esetben legalább akkora indexesést hozva, mint amit 2010 illetve 2011 nyarán megtapasztaltunk.

Tehát a héten most már sokkal kiemeltebb figyelemmel az IBM 187,5-es nyakvonalát és a Nikkei múlt pénteki leszúrását fogom figyelni. Továbbra is maradok immáron igen masszív short.

Mindenkinek sok sikert és legyetek óvatosak!

5 megjegyzés:

  1. Az IBM jelen pillanatban 196,98.. ha az alakzata nem szeretne szétesni, akkor semmi, de semmi keresnivalója 197 felett..

    VálaszTörlés
  2. A Nikkei határidő kivette a múlt pénteki aljat, ami fontos lépés, innen várok egyelőre, hogy magára hajlítsa az MACD-t, aztán meglátjuk. IBM-nek kellene még péntek záróig egy legalább 193-as zárót összeszedni, ahhoz hogy a gigaesés valószínűsége nagyot ugorjon. A Nikkei további esése mellé figyelem az Eurjpy és Cadjpy június végi aljat, azok lennének a minimumcélárak, de még az első lépést sem tették meg, ami az alj óta tartó minitrend törése lenne. Ezt figyelem még a Nikkei és IBM mellé.

    VálaszTörlés
  3. Üdv.

    Érik lassan az októberi összeomlás, amit év eleje óta emlegetek.
    Az ok, hogy miért emelkedik a tőzsde rém egyszerű és már-már én is megfeledkeztem róla. Egyszerűen van egy csomó forró pénz a rendszerben köszönhetően a pénznyomtatásnak, ami helyet keres és ez az alacsony kamatok miatt jobb híján a részvényekbe áramlik. Egészen addig nem lépek shortba, amíg ez fennáll. És igen...váratlanul fog érkezni a FED bejelentés. De a javuló amerikai makrogazdasági adatok azért azt valószínűsítik, hogy már ősszel tesz egy kísérletet a FED egy 15-25 Milliárd dolláros monetáris szigorításra. Csak idő kérdése, hogy le kell, hogy állítsák teljesen a pénznyomtatást, mert a javuló makrogazdasági adatok mellett már igencsak meglódulhat az infláció. Én a fél szemem az infláción tartom. Az emelkedő kamatok pedig majd konkurenciát jelentenek a részvénypiacnak. A kettő együtt ütős kombinációnak néz ki.

    Az angolok szüneteltetik a pénznyomtatást. Ezt szerintem amolyan kísérletnek szánják. Csakhogy a befektetőket a FED döntése érdekli. Azért az FTSE már nem tudott új csúcsra menni naposon, míg az S&P500 igen...

    VálaszTörlés
  4. Szia Csaba, augusztust emlegetted még év elején shortra, eszembe is jutottál. Részemről short oldalról kicsit túl is vállaltam magam, de kitartok. Az angolok mikor hagytak fel a pénznyomtatással, tudsz egy linket küldeni?
    Piac: a Nikkei hibátlanul esik egyelőre, és végre a jenpárokat is viszi már magával, az Eurjpy, Cadjpy mini emelkedő trendje törött, célba kell venniük a június végi aljakat. Az IBM megküzdött a 197-tel, de egyelőre alulmaradt. Ahogy említettem a heti zárója nagyon fontos lenne, hogy minimum 195,00 alatt legyen, 194,00 alatti záró pedig egyszerűen tökéletes lenne az alakzat szempontjából. Lássuk.

    VálaszTörlés
  5. Szia Jupiter

    Igazából én a Quaestor hírlevelet olvasom és ők írták. De megtaláltam a portfólió oldalán is.

    http://www.portfolio.hu/vallalatok/nagy_mozgasok_jonnek_itt_a_kamatdontesek_hete_quaestor.187238.html

    Az oldal második felében lesz az Egyesült Királyságnál. Még a júliusi kamatdöntési jegyzőkönyvben.

    Nincs kedvem most visszanézni, de azt írtam, hogy nyáron már érezni lehet majd az előszelét, de október szokott lenni hagyományosan ennek a hónapja. És hát napirenden van azért a FED monetáris szigorítása, ami nálam egyet jelent a piacok beszakadásával.
    Ezzel kapcsolatban van egy friss elgondolásom.
    A FED azt mondta, hogy váratlan lesz a monetáris szigorítás bejelentése. Na mármost a legtöbb elemző szeptemberre és egy kisebb része jövő év elejére várja. Ergo a szeptemberben nem lenne semmi meglepő, utána pedig már egyre jobban árazná a piac. Én a helyükben egy váratlan húzással még augusztusban tesztelném a piac reakcióját, mert most senki nem számít rá. Bár érdekes, hogy a mai rosszabb adatokra dollárerősödéssel reagált a piac.
    Szóval engem nem érne váratlanul az sem, ha már holnap bejelentenének egy 15 Milliárdos szigorítást.
    Csak spekulálok....

    VálaszTörlés