2012. december 2., vasárnap

SP500 elemzés december 3-7

  Magunk mögött hagyva a november hónapot megkezdtük az év utolsó hónapját, mely az előző két év ugyanezen periódusánál jóval több izgalmat hozhat..

 Először is kezdjük azzal, hogy decemberben szokásos módon visszaesik majd a likviditás a piacokon, hisz a hedge fund-ok nagy része november végén már befejezte az évet. Szezonálisan a december talán mondanom sem kell bullos hónap, kevés shortos marad éber ilyenkor, s a piac nagy része, aki aktív marad, az is csak csipeget egyes részvényekből, próbálva ezzel megelőlegezni a következő évet.
  A mindenkit foglalkoztató nagy kérdés továbbra is az, hogy vajon lesz-e adóemelés Amerikában, vagy sem. Több újságcikk meglehetősen optimista hangulatot áraszt, az olyan jellegű főcímekkel, mint pl: „Az amerikai megállapodás biztosan meg fog születni” stb. Az ehhez hasonló mondatok miatt azonban senki ne ringassa magát hamis biztonságérzetbe, hisz egy biztos: megállapodás lesz. De itt nem az a főkérdés, hogy lesz-e, hanem az, hogy miben fognak megállapodni. Sokan próbálják ezt a kérdést mindenféle csavaros gondolatmenetekkel megválaszolni, ezzel is indokot támasztva a long vagy short pozíciójuk mellé. Ez a találgatás véleményem szerint teljesen hasztalan, és pont annyit ér, mint a vidéki kocsmákban gyakran elhangzó politikai viták az igazságról és a jövőről. 
 Úgy gondolom, egyszerűen nem áll rendelkezésünkre elég információ, hogy a választ megtaláljuk. Éppen ezért ahelyett, hogy ölre menő vitákat folytatnék elemzőkkel, befektetőkkel, barátokkal a költségvetési hiányról, külker egyenlegről, inflációról, GDP-ről meg hasonlókról, inkább csendben meghúzom magam és figyelek,és nézem, hogy mit és hogyan csinál a piac.
  Gondolkodjunk józan paraszti ésszel és szedjük össze, hogy mi az, amit nagy valószínűséggel ki tudunk találni. Mindenki előtt ott lebeg a január 1-es időpont alapvetően szerintem tévesen, hisz ha belegondolunk két eset lehetséges:
1. lesz adóemelés 
2. nem lesz. 

Véleményem szerint, ha lesz adóemelés, annak legkésőbb december 21-ig ki kell derülni, de inkább december 15-ig. Hogy miért?  Mert hagyni kell időt a játékosoknak, hogy szétterítsék a papírjaikat és erre legalább két hét kell. Ha ennél kevesebb időt hagynak, akkor mindenki egyszerre akar majd kijutni egy szűk ajtón, mely valóban katasztrófálisra fogja festeni a még derűs chartokat. Ha a két ünnep közé esne egy negatív döntés, az nem feltétlenül emelné a régi-új elnök népszerűségét, ezért ezt elvetném. 
A  következő két hét történéseit a kispadról fogom figyelni egészen december 15-ig. És csak akkor szeretnék reagálni, ha a következő lehetőségek valamelyike fennáll majd:

1. December 15-ig  0 hír mellett vagy alapvetően optimista hírekkel (a megállapodással kapcsolatosakra gondolok) óvatosan emelkedik az index 1430-1440 környékére. Ekkor érdemesnek tartok egy short nyitást, melynek a következő kimenetelei lehetnek. December 21-ig 4-5 napot shortban ülve megjön a hír, hogy nem lesz adóemelés. Ebben az esetben, mivel az indexek gond nélkül emelkedtek idáig, valószínű egy kisebb-nagyobb esés, hisz a piac már árazta a döntést, hisz optimista hírekkel kábítottak két héten át. A másik lehetőség, hogy lesz adóemelés, ez verzió nyilván jackpot a shortokra nézve, és ebben az esetben nincs se támasz se ellenállás, esünk amíg a 2012-es év 2013-ra nem vált. 

2. December 15-ig alapvetően bizonytalanságot, negatív hangulatot árasztó hírek érkeznek, mely az indexet 1350-1375 közé kormányozza.  Ebben az esetben  longra tartom érdemesnek az ügyet, és megvárom a tényleges döntést, mely ha negatív azonnal zárok, ha pozitív, akkor tartás újévig akár. Ezen opcióhoz nem árt még figyelembe venni majd a Fed december közepén esedékes ülésén elhangzottakat.
Hozzáteszem középtávon (több hónapra) nem vagyok túl optimista, hisz ha nem lesz adóemelés, akkor februárban ismét eléri Amerika a 16.400 milliárdos adósságplafont..
A következő két hétben többnyire azt fogom vizsgálni majd, hogy a fenti két eset közül melyikhez és hogyan konvergál majd a piac és a média.   

Ha a fenti gondolatmenettől teljesen eltekintek, akkor nagyjából a következőket látom egyelőre szín tiszta index alapon:
A szerdai nap történéseiben érdekes tanúságot látok. Ugye a hétfő egyhe, majd a kedd már majdnem közepes méretű esést hozott, ami szerdán még tovább nőve nap közepén már elérte a jelentősnek mondható mínusz 1%-ot. Ha ebben az adott pillanatban bárki napi gyertyákkal ránézett az indexekre, akkor könnyen elhitte, hogy itt bizony egy egyszerű trendvonalról való lefordulást látunk, aminek a csütörtök-pénteki következménye feltétlenül további esés kell legyen. Ám ehelyett a tutinak tűnő szituáció 2-3 óra alatt shortos rémálommá fajult, hisz az optimista képviselő szavai közepes méretű pluszba húzott majd minden indexet. Majd az ezt követő csütörtökön jött egy pesszimista képviselő, aki nullába rendezte az indexeket, viszont nap végére alapvetően zöldben tudtunk maradna. A csütörtök-pénteken látott felszúrásszerű indexgyertyák önmagukban kis fáradtságról tanúskodnak, ám ezen gyertyák egyedül egyáltalán nem okok egy shortra, hisz a kis volatilitású masszív felfelé piszmogások idején gyakran látni ilyen shortra csábító figurákat (lásd:QE2 idején). Azonban ha rátekintünk a német, illetve francia indexekre, akkor könnyen felerősödhet bennünk a gondolat, hogy az amcsi indexek utolsó két napi gyertyája valóban az elfáradás első jelei, hisz a Dax egy lendületre jutott el a táguló ék tetejére, vagy ha úgy tetszik akkor a sáv tetejére. A franciák szintúgy sávtetőig repültek a leminősítéstől cseppet sem zavartatva magukat.

Mindez idő alatt a réz szépen menetelt a héten. Elég egészséges is a kinézete, hisz sok hetes trendvonalról lassan, de magabiztosan fordult.. Ehhez önmagában semmi hozzáfűznivalóm nincs, bár megjegyzem az árupiacokon nagyobb eséllyel romlik el az egészségesnek tűnő viselkedés, mint bárhol máshol. Fontosnak tartom a réz figyelését, mert a már múltkor is emlegetett 340-es szint érintése csúnya dolgok előjele lehet a piacokon. 

 Az Eurusd-vel semmi bajom, nagyjából azt csinálja az utóbbi hetekben, amire számítottunk. Ugye a nagy piaci eséseket megelőzően sem vártuk 1,2600 alá, majd az 1,2700-re való felkapaszkodása után 100-150pontos rallyt helyeztünk kilátásba. Az 1,2850-ből azonban 1,30 lett, üsse kő.
Illetve korábban említettem a piacok és eurusd közötti kapcsolatot, illetve várakozásom, mely szerint említettem, hogy az eurusd-t közép és hosszabb távon is felfelé várom, vagy így, vagy úgy. A jövő héten nagyon meglepne, ha nagyobb esés nélkül 1,32 és 1,33 közé jutna. Első körben bármit is akarna a jövőben lépni, mindenféleképp jót tenne egy 1,2800-ba való visszatérés. A közép és hosszú távú emelkedéssel kapcsolatos várakozásaim csak 1,2600 alatt sérülnek és kerülnek újragondolásra.

Az Audusd relatíve igen gyenge ahhoz képest, hogy az általános piaci emelkedésnek már rég át kellett volna röptetnie az 1,0500-ös szinten, valamiért azonban ez elmaradt, sőt ebből adódóan az „ügye” és kapcsolata a piaccal még fontosabbá vált, hiszen a piac már esett egy óriásit, majd rallizott óriásit, azonban az Audusd még mindig nem foglalt állást a középtávú trendjét illetően. Az első heti elemzés kapcsán már mutattam ezt a chartot, azonban nézzük meg még egyszer, hisz nagy eséllyel ő fogja szolgáltatni a megoldást a trendek irányát illetően közép, sőt talán hosszabb távra is. Ez volt tulajdonképpen a fő ok, amiért még nem váltottam át egy emelkedő forgatókönyvre az indexekben. 

Audusd heti gyertyákkal:

A jen-index, melyet egy ábra erejéig korábban már kommentáltam, kis híján a rajzon szereplő célárat is elérte. Szeretném megjegyezni, hogy a jen-index egy szép szabályos, viszonylag elég derekas méretű duplacsúcsot formál, és hamarosan elérkezünk a nyakvonalhoz. Az alakzatnak kiemelt prioritása lehet, hisz történelmi csúcson alakult ki... Korábban említettem miért fontos ez, hisz a jenek gyengülése nagyon nagy valószínűséggel az Eurusd-it felfelé segíti majd a korreláció miatt, de  legrosszabb esetben is csak állni fog.  A jenekre egy későbbi elemzés kapcsán még visszatérünk részletesen.

Jen-index heti gyertyákkal:

Az indexek szám értékbeli támpontjait még nem látom, hisz a decemberi havi pivot-vonalakat csak ma éjféltől fogjuk látni az indexeken. Az első héten feltett SP-forgatókönyv nem él, hisz a képen jelzett november végét már elértük. A korán nyitott 1380-1400-as shortokat a jövő héten 0 közelében lefelezném és az  elemzés elején jelzett két opció valamelyikének beépítésével kísérném tovább a megmaradt shortok ügyét. Összességében a hónapot és következő hetet illetően nem vagyok optimista. Jelen elemzés az előzőekkel továbbra is összefügg, ezért aki még nem tudta elkapni a vonalat, annak érdemes végig olvasni a korábbi írásokat is. Hamarosan jelentkezem néhány részvényelemzéssel is.

Mindenki legyen óvatos és kimért, jó kereskedést!

12 megjegyzés:

  1. Jó reggelt!

    Köszönjük az elemzést. Tetszik a taktikai forgatókönyved az elkövetkező időszakra. Sajnos az én lehetőségeim most elég korlátozottak ezügyben, de könnyen lehet, hogy megfogadom a tanácsod és felezem a pozikat a visszatesztnél.

    Nagyon megköszönném, hogyha kifejtenéd, hogy mi a korreláció alapja a jen gyengülése és az Eur/Usd emelkedése között.
    Az én nézőpontom éppen az, hogy mivel a jen és a dollár felváltva versenyzik egymással a legbiztonságosabb deviza címért (miután a svájci frank kiesett ebből a játékból), az előbbi gyengülése a másik erősödését válthatja ki. Ez pedig az Euro változatlansága esetén automatikusan az Eur/Usd esését jelenti.

    VálaszTörlés
  2. Kedves Csaba,
    nagyon szívesen!
    A jen-eurusd kapcsolat megér egy külön bejegyzést, amire csak ezen hét második felében vállalkozok.
    IQNT reakcióját figyelem ma kiemelten, illetve a Cac-Ibex napi gyertyáját.

    VálaszTörlés
  3. A Cac-Ibex zárója alapján azt kell mondjam, hogy egyre biztatóbb a kép az esést illetően.. bár a vix-ről most nem beszéltünk, de ugrásra kész állapotban van. Az eurusd 0,6%-os plusza kilóg a képből, ránézésre kitört, azonban holnap az gyanúm, hogy egy ugyanekkora fekete gyertya nyugodtan be is takarhatja, ha ez megtörténik, akkor nem muszáj feltétlen 0-ban zárni az 1400-es shortokat.

    VálaszTörlés
  4. 7447-ról ütöttem egy komolyabb adag Dax shortot.

    VálaszTörlés
  5. Nálam rezgett erősen az 1425-ös stop:)
    Azt gondoltam, hogy bármi is következzen, az 1400-at még meg fogja nézni. Szóval nálam még mindig kétesélyes. Ha benézne néhány pontot alá és visszatesztelné, akkor már nyugodtabb lennék.

    VálaszTörlés
  6. IQNT-t közben elvitte a 2,5-ös stop. Besült ez a kitörés.

    VálaszTörlés
  7. Apple-t nagyon durván szórják, húzza is magával a Nasdaq-ot, a többi index is mehet utána hamarosan.

    VálaszTörlés
  8. Az amerikai zárás után jött a hír, miszerint a Deutsche Bank-nál akadt egy kis eltitkolt veszteség. Ez remélhetőleg megalapozza majd a holnapi nyitást.
    http://www.ft.com/home/europe

    VálaszTörlés
  9. Hatalmas stoplavinát indíthattak a Dax-ban. A látvány rémísztő. Egy dologban bízhatunk shortok szempontjából, hogy az Apple tegnapi mínusza nem véletlen volt a legnagyobb napi esés 2008 óta, illetve a rekorderek közé is bekerült, hiszen ekkora értékvesztés a kapitalizációból nem mindennapos.. A tegnapi nap furcsasága még, hogy úgyszólván a nyúl vitte a puskát, hisz a leggyengébb index a Dow nagyot ment, míg a legerősebb Nasdaq masszív mínuszban zárt.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

      Törlés
    2. http://www.portfolio.hu/vallalatok/telekom/2008_ota_nem_esett_ekkorat_az_apple.176737.html

      a cikkben hogy mekkora arányt képvisel az alma!
      nem csoda hogy úgy húzta le a nasdaq-ot!

      Törlés
  10. Érezhető volt 700-nál, hogy erősen lufiszagú a történet, úgyhogy nem annyira vagyok meglepve.
    Jó lenne, ha már végre valami irányt találna a piac...

    VálaszTörlés